Hajamba tépve csúszok a földre a fal mentén. Arcom grimaszba torzul, ahogy fájdalmas ürességben tátongó valóm csak mélypontból mélypontba süllyed, megállíthatatlanul tépve a sebeket, hagyva egyre jobban vérezni őket, mígnem már csak a semmi marad a helyükön. Abban a pillanatban nem tudom eldönteni, hogy csak némán megszűnök-e létezni, vagy hatalmas robajjal robbanok fel, kiengedve magamból minden egyes darabját szenvedésemnek.
Lelkem mintha szellemjárta lenne; megszállt egy élettelen lidérc, s magával hozta a bánatot, nem kímélve engem a napi adagomtól, buzgón dolgozva azon, hogy sose szenvedjek hiányt belőle. Sivárrá teszi a felhőtlenül boldog életem, és már egy ideje azt hiszem, ez az egyetlen dolog, amiért itt lehetek még. Hogy belőlem táplálkozhasson, felfaljon és széttépjen, míg teljesen tönkre nem megyek benne.
Remegő kezeimet arcomra szorítom. Reszketve törlöm le erőszakos könnyeimet, nem akarom még egyszer sós ízüket számban érezni. Az elmúlt hetekben épp elég közel kerültünk egymáshoz, szinte teljesen összenőttünk; egy percre sem hagynak magamra, hogy legalább fellélegezhessek, hogy újra kapjak levegőt. A torkomat szorító gombóc félelmetes; néhanapján akkorára növekszik, hogy úgy érzem megfullaszt. Belefulladok saját magamba.
– Noona! – Namjoon hangja késként hasít a levegőbe. Képtelen vagyok felnézni, megkeresni mélybarna szemeit, amik biztos vagyok benne, hogy ezúttal is aggodalmasan vizslatnak. Nincs bátorságom megint kiborulni előtte, hiába tudom, hogy ő a legszilárdabb biztonságot nyújtó ember az életemben. – Hagyd, hogy segítsek rajtad!
Hosszú ujja meleg érintése bizsergeti arcomat, ahogy finoman végigsimít rajta; a kellemes érzés arra késztet, hogy megnézzem vonásait, hogy lássam a halovány mosolyt szája szegletében, amivel mindig bíztatni és támogatni próbál, az apró gödröcskéket orcái vonalában, amik édes külsőt kölcsönöznek az előttem guggoló férfinak. Érte mégis megéri felnézni a sötétségből.
Pontosan az a látvány fogad, amire számítok, talán csak annyiban különbözik, hogy ezúttal az ő szemeit is sötét karikák díszítik, s vonásai a szokásosnál kimerültebbnek tűnnek. Mennyi ideje is lehet itt mellettem? Fogalmam sincs az idő múlásáról, így ezt sem tudom megbecsülni, csupán az emlékezetemben él, ahogy időközönként megitat velem egy pohár vizet, és letuszkol a torkomon pár falatot a kedvenc ételemből.
Úgy érzem, tartozok neki magyarázattal. Legalább ennyivel, hogy megértse, miért vagyok ilyen állapotban, és miért kellett ennyit várnia, hogy a szemébe tudjak nézni. Mégis, annyira nehezemre esik megfogalmazni, de leginkább kiejteni a szavakat, hogy alig vagyok rá képes.
– A szíve még mindig bennem dobog, Nam – felelem elfúló hangon, majd a testem különböző pontjaira mutatok, erőszakolva magam a szemkontaktus fenntartására. – Itt - bökök hasamra -, és itt – teszem kezemet a fejem búbjára -, és itt is – vezetem remegő ujjaimat szívem helyére. Hiába próbálja elrejteni, én látom rajta a mérhetetlen dühöt, ami kikívánkozik belőle ennek hallatán. Tisztában van a történtekkel, mindig is sejtette, csak nem lépett semmit. Most pedig magát hibáztatja.
– Talán már mindig benned is fog. – Mondandója lehangoló, de kegyetlenül őszinte, nekem pedig pontosan erre van szükségem. Nem kegyes hazugságokra, nem arra, hogy azt bizonygassák, hogy minden jóra fordul idővel. Arra vágyok, hogy valaki mondja meg nekem, hogy mikor fogok tudni végre ebből a rohadt mély gödörből kimászni és elhagyni a sötétséget, és mikor fog újra színekbe borulni a világom.
Képzeletem minden másodpercben lejátssza előttem, amit nem akarok látni. Ahogy mélyreható tekintetével bekebelez, sunyi mosollyal szája szegletében figyel engem, hamis szavakat és ígéreteket formálva. Vággyal telve néz, és csak néz és néz folyton-folyvást, én pedig azt hiszem: megtaláltam a szerelmet. Óceánként zúdul rám a felismerés, hogy valójában csak a vesztembe rohantam; saját magán kívül képtelen bárkit is szeretni, gondosan forgatott kártyái lapján mindig önmaga szerepel. Egy manipulatív kártyajátékot űz velem, s minderről fogalmam sincs. Egészen eddig a pillanatig. Itt kezdek el fulladni.
Már annak idején hallgatnom kellett volna Namjoonra. Ő első találkozásukkor megmondta, hogy valami nem stimmel vele, nem való hozzám, de én nem hittem neki, hisz mindenkiről ezt gondolta. „Túl jó vagy hozzá, Noona!” Ez a mondat hangzott el talán legtöbbször barátságunk évei alatt, és mindig be is bizonyosodott, hogy igaza van. Én mégis makacs voltam, s megvártam, hogy észrevétlenül süllyedjen el alattam a hajó, amivel nem is tudtam, hogy kiúsztam a nyílt óceánra. Még szerencse, hogy van egy mentőövem.
– Olyan sötét minden, Nam. – Újabb, szinte hangtalan válasz. Ő pedig erre csak fogja magát, és letelepedik mellém, hátát a falnak dönti, s ugyanazt a pozíciót veszi föl, amit én. Nem válaszol rögtön, elgondolkodik minden szaván. Ismerem annyira, hogy tudjam, nem beszél fölöslegesen; csak azt mondja, amit muszáj, amivel mond is valamit.
– Nézz magadra úgy, mintha te is egy szín lennél – fordítja felém arcát, és türelmesen megvárja, hogy ugyanezt tegyem én is. – Valaki számára talán fekete vagy, valaki számára fehér, míg más kéknek lát; de egyszer biztosan jönni fog valaki, akinek szüksége van rád a világa teljességéhez.
– És te milyennek látsz? – kérdezem tőle reflexből, a sírástól orrhangon, de legalább érthetően. Szélesen elmosolyodik, majd ad egy finom puszit az arcomra.
– Nekem te szivárvány vagy, Noona!
– A szivárvány csak eső után látszik, te – lököm meg a vállát, mire mindentudóan elmosolyodik.
– Pontosan – bólint egyet, én pedig csak ekkor realizálom, mit is próbál mondani nekem ezzel. – Az esőzés vége a szivárvány kezdete. A szivárvány kezdete pedig a Te kezdeted. Az élet pedig hol kezdődik? – teszi fel a kérdést, amiről milliószor kioktatott már az évek során, így egyszerre mondjuk ki a választ.
Arcomra már hosszú idő óta először kúszik halvány mosoly, és talán először fordulok bizakodva a jövő felé. Talán a fekete árnyalata egy fokkal világosabbá válik, egy kicsit szürkéssé és egyelőre semmilyenné, én mégis örömmel fonom karomat Namjoonéba. Ettől úgy érzem az engem megszállt szellem is kénytelen kijjebb vánszorogni, némi teret adva a színeimnek, hogy megtaláljam őket én is, s velük együtt létrejöhessen a szivárványom.
A szivárványom, amivel szeretek, és amivel engem is szeretnek.
Principum: alapelv, kezdet
Sziasztok!^^
Hát... ez most nagyon nem tudom milyen lett. Sokkal kevesebb időt tudtam ráfordítani, mint szerettem volna, úgyhogy én megint kicsit összecsapottnak érzem, nem is tudom mennyire sikerült átadnom bármit is.
Ennek ellenére nagyon remélem, hogy nem lett olyan rossz, mert hát annyira imádom Namjoont, hogy azt leírni nem lehet, úgyhogy igazából mindig kevésnek érzem, ha vele írok.
Várom a véleményeteket!^^
Szia!
VálaszTörlésAzzal szeretném kezdeni, hogy Namot nekem nagyon megragadtad, az ő bölcsességével, sose fölösleges szavaival, szerintem az ő személyisége, még ha rövid novellában is, de nekem benne érződött. :3
Azt viszont nem tudom, hogy mi is konkrétan az, ami a lányt kísérti. A gondolatai, amik nekem úhy tűntek, hogy egy férifi miatt olyan ijesztőek, aki kihasználta, akibe szerelmes volt, de rosszul sült el a dolog. De gondoltam arra is, amikor az mondja, hogy benne dobog a szíve, és mutat a hasára, fejére, szívére, itt arra tudtam gondolni, hogy volt egy gyermeke, akit valószínűleg még azelőtt elvesztett, hogy megszületett volna, és valószínű ez attól az tok férfitól lehetett, aki ennyire összetörte ezt a lányt. ;;
Azt, amikor maga se érzékeli már az idő múlását, mert minden egyforma és összefolyik, szürke meg fekete minden, és az egész egy nagy katyvasznak tűnik, ezt az érzést adtad át a lány gondolataival, de még szeritnem egy kicsit jobban is bele tudtam volna merülni, talán ha a mérteket is jobban átlátom, kár, hogy nem volt rá olyan sok időd. :c
A legjobban az tetszett benne, amikor Nammal beszélgettek a végén, és a színekről beszélgetek, és elmondta, hogy mit jelent ő számára. Szeritnem ez a szeretet több, mint barátság, nem tudom, hogy jól látom-e, de ha igen, akkor remélem, hogy a lány is észreveszi ezt, mert az ilyen csodálatos gondolkodású férfiakat, akik így szeretik őt, meg kell becsülni, és vétek lenne elengedni.
Ez a legszebb gondolata az egésznek, amit leszűrtem: "Az élet ott kezdődik, ahol megtanulunk szeretni valakit." És az is nagyon tetszik, hogy a szívárvány az, ami összeköti más emberekkel, hogy ezen keresztül lehet kialakítani a kapcsolatokat.
Találtam benne pár hibát is:
"megitat velem egy pohár vizet és letuszkol" - és elé vessző kell
"Úgy érzem tartozok neki" - érzem után vessző kell
"hogy megértse miért " - miért elé vessző kell
"fogja magát és letelepedik" - és elé vessző kell
"– A szivárvány csak eső után látszik, te – lököm meg a vállát, mire mindentudóan elmosolyodik" - ennek a mondatnak a végéről lemaradt a pont.
A dalt is tök jól belevontad, hogy a gondolataiban megjelenő mumusokkal hoztad kapcsolatba. Nam gondolatai voltak a legszebbek, ezeket tudtad a legjobban átadni nekem, az picit érződött, hogy nem volt annyi időd, mint szeretted volna, a lány részéről még kicsit kidolgozatlannak meg befejezetlennek éreztem néhány gondolatmenetet, amikor például a férfi sunyi mosolyáról meg a rémképei jutottak eszébe.
Annak örültem, hogy Nam volt számára az az ember, aki a mentőöve, ez nagyon szép gondolat volt, és hgy a végére sikerült neki oldani azt a feszültséget, amitől joban érezhette magát, és mindvégig mellette volt.
Köszönöm, hogy olvashattam, várlak a következőben!
Szia!^^
TörlésOh hát ennek nagyon nagyon örülök, hogy így sikerült Namot megragadnom, még ha a novella többi része nem is lett annyira kidolgozott. Igazából annyira szeretek vele írni, de mindig félek is, hogy nem sikerül úgy hoznom a karakterét, mint kéne :D
Hát igen, sajnos tényleg alig volt időm most a novellával foglalkozni, és hát sajnálom hogy ezt lehetett érezni, tényleg nem mentem eléggé bele a gondolatmenetekbe, hogy mit is képzeltem pontosan a történések mögé. De egyébként igen, a babás dologra utaltam azzal a résszel, hogy elveszített egy babát, plusz még azt próbáltam leírni, hogy a férfivel egy "mérgező" kapcsolatban élt, és nagyon nehezen mászott ki belőle, a baba elvesztése után is.
Nagyon örülök, hogy ezt a katyvaszos érzést sikerült átadnom, és hát tényleg nagyon sajnálom, hogy nem fejtettem ki eléggé a dolgokat, a következő körben már igyekszek jobban kidolgozni mindent :D
Én is így gondoltam, hogy Nam többet érez iránta barátságnál, és ezt igazából a lány sejti, de még nem ért el arra a pontra, hogy ezzel foglalkozzon. De az én fejemben össze fognak jönni nem sokkal később ;)
Örülök, hogy meg fogott ez a gondolat, még ebben a kicsit összecsapott novellából is ki tudtál emelni valamit, ez nagyon jól esik.
Jajj mennyi hiba xd hát látszik hogy nem olvastam át annyiszor xd de megyek és mindjárt kijavítom őket, köszi, hogy leírtad őket!
Örülök, hogy a dalt is lehetett érezni, azok az érzések átjöttek, és hát tényleg remélem a következő körben már elég időm lesz a challengere :D
Örülök, hogy ez neked is tetszett, igazából szerintem Nam egy teljesen ilyen ember, aki úgymond mentőöve másoknak, és olyan szilárd és biztonságot nyújtó, én meg úgy szeretek vele írni :D
Köszönöm a véleményed!^^
Szia!
VálaszTörlésJaj, nem is tudom mit mondjak!
Az elejét - meg úgy az egészet - annyira áthatotta a fájdalom és kétségbeesés, nagyon jól írtad meg! Namjoon felbukkanásáig úgy éreztem, hogy a saját gondolataimat olvasom. Eléggé összezavartál, mert csak sejteni tudom a dolgokat, hogy mi is lehet a háttérben, kíváncsi vagyok, hogy a te fejedben hogy is élt ez valójában. Nagyon tetszett a színes párbeszéd, elgondolkoztatott. És a végén úgy örültem, hogy lett egy kis homályos happy end :D "némi teret adva a színeimnek, hogy megtaláljam őket én is, s velük együtt létrejöhessen a szivárványom." - ez nagyon igaz, mert először saját magunkban kell megtalálni a szépet, a jót, magunkat kell elfogadnunk és csak utána tud jönni a többi ember.
Én nem éreztem összecsapottnak, hiába volt rövid, szerintem nagyon érzelemdús volt és sejtetős, lehet direkt így tervezted, de most lesz egy álmatlan éjszakám, hogy pontosan mi is történik itt XD
Köszönöm, hogy olvashattam!
Szia!^^
TörlésTényleg ilyen jó lett? Hát nagyon örülök, hogy neked ennyire átjöttek az érzelmek, a fájdalom és a kétségbeesés, és hogy ennyire át tudtad érezni az egészet tényleg.
Hát igazából nem szántam ennyire sejtelmesnek xd csak nem fejtettem ki szerintem pár helyen eléggé a dolgokat. Igazából az én fejemben a lány egy "mérgező" kapcsolatból szállt ki, amit nagyon nehezen tudott meglépni, és sikerült neki, de nagyon mélyponton van éppen. Plusz, igazából ezt tényleg nem fejtettem ki, de arra is céloztam, hogy elveszített egy kisbabát.
Jaj de örülök, hogy tetszett az a párbeszéd! Szerintem is így van, ahogy te is mondod, mindig magunkban kell először keresni a szépet :D
Hát nagyon örülök, hogy nem érezted összecsapottnak, mert egy kicsit az volt xd azért remélem tudtál aludni, nem akartam ennyire sejtelmes lenni xd
Köszönöm a véleményed!^^
Szia! ^^
VálaszTörlésEgy kicsit én is éreztem rajta, hogy nem volt rá annyi időd, amit nagyon sajnálok, de még kevés idővel is sikerült egy nagyon mély és csodaszép novellát írnod ;; annyira szép volt az eleje, ha irhatok ilyet egy kicsit magamra emlékeztetett meg a szívritmusra, ott én is mindig az elején próbáltam a legszebben fogalmazni, aztán fokozatosan elvettem belőle, hogy a párbeszédek ne legyenek olyan kacifántosak. Nagyon jól megtaláltad az atfedest.
Nekem nagyon tetszettek a gondolatok, amik a nőt kísértették, mintha a fájdalom és a bánat a testvére lenne, annyira beleivódott a lelkébe. De bevallom, nekem is ilyen kettős volt, nem tudtam eldonteni mi történt, megfordult a fejemben a baba is, meg úgy csak egy férfi, élete szerelme, akit elragadott tőle az élet, szerintem ezt konkrétabban sokkal jobban atjött volna ha leirod, mert nincs szomorúbb dolog ezen a világon, amikor egy anya elvesziti a gyermekét.
Hihetetlen, hogy Namjoon ilyen rövid írásban is ennyire megmutatkozott nálad. Ez az egyik olyan dolog, amit imádok benne. Olyan bölcs és mégis MINDIG őszinte, tökéletes példája egy férfinak, akire minden nőnek szüksége van. Imádtam Namot!
A legjobban a párbeszéd részek tetszettek és az, hogy a szivárvány és fekete megbeszélése után a nő a fekete színt nem engedte el teljesen, nem lett belőle rózsaszín meg szivárvány, hanem belépett a szürkébe, egy hosszú gyógyulási folyamat gyanánt. Imádtam, hogy ezt így írtad, mert annyira nem lett volna hiteles, ha hirtelen egyik pillanatról a másikra elmulik a feketeseg.
Köszönöm, hogy olvashattam!^^
Szia!^^
TörlésHát sajnálom, hogy lehetett érezni az időhiányt, remélem a mostani körben már több időm lesz :D de hát annak nagyon örülök, hogy még így is ennyire tetszett :) hát az pedig különösen jól esik, hogy magadra emlékeztet, meg a szívritmusra :D huh ez amúgy nálam egyáltalán nem tudatos volt, de én is szerettem volna a párbeszédeket kicsit egyszerűbbre venni.
Hát annak nagyon örülök, hogy ennyire tetszettek a gondolatok a nő szenvedéséről, meg ennyire átjöttek az érzések. Lehet tényleg jobb lett volna konkrétan leírni, bár szerintem ha kellően utaltam volna rá az is elég lett volna, csak hát sajnos ez most tényleg kicsit összecsapott lett.
Jajj de örülök, hogy ennyire lehetett Namjoont érezni! Tényleg ez annyira jól esik, hogy így sikerült őt megragadnom, mert hát ha kéne egy ultimate biast választani, akkor az nekem ő lenne, és mindig félek vele írni, pont ezért mert annyira szeretem, hogy mindig félek vele írni :D és hát igen, mindenkinek kéne egy Namjoon az életébe.
Igen szerintem is a gyógyulás egy folyamat, és nem egyik pillanatról a másikra történik, úgyhogy örülök, hogy ezt kiemelted. Tényleg van egy szakasza szerintem a gyásznak, mikor tényleg minden csak olyan semmilyen.
Én köszönöm, hogy írtál!^^
Szia~~ ^^
VálaszTörlésAz eleje színtiszta fájdalom, bánat, de a végére egy kis sejtelmes happy end.
Ha jól értelmeztem, akkor a lány egy rossz kapcsolatból szakadt ki(?), és ez az, ami olyan mélyre küldte. De mintha lett volna valami az elején, még... mintha terhes lenne? Aztán lehet, hogy én értettem félre.
Namjoon őszintesége és bölcsessége egyszerre mutatkozik meg a történetben, nagyon jól eltaláltad a karakterét. Nem beszél fölöslegesen, minden szavának értelme van. Előttem a többiek leírtak minden mást Namról, és nekem teljesen egyezik a véleményem velük.
A történet nekem tetszett, bár kicsit sejtelmes volt, így nem teljesen tiszta, hogy miről volt pontosan szó, de azt hiszem, a lényeget sikerült megfognom.
A színes párbeszéd, amikor Nam azt mondja, hogy szivárvány, ez nagyon szép volt, ez a kedvenc részem a novelládból. Az utolsó bekezdés is ütött, legalábbis nekem.
Köszönöm, hogy olvashattam! Várlak a következő körben is! ^^
Szia!^^
TörlésNem értetted félre, én is így képzeltem a történéseket :D nagyon örülök, hogy Namjoon karakterét eltaláltam, mert ettől féltem egy kicsit :D
Hát tényleg egy kicsit sejtelmes volt, nem magyaráztam meg kellően néhány dolgot, főleg tényleg most az időhiány volt a baj :( de remélem a következő körben már sokkal jobb novellával sikerül érkeznem :D
Örülök, hogy ennyire tetszett a párbeszéd rész neked is, és hogy ütött neked a vége is :D
Én köszönöm a véleményed!^^
Szia^^
VálaszTörlésHú, annyira lehangoló volt az eleje! Nagyon szépen írtad le azt a kilátástalan érzést, amit én is oly sokszor éreztem / érzek, holott nyilván nem tapasztaltam még meg akkora fájdalmat, ami ezt igazolná. Nem is tudom, hogy érezném magam, ha egyszer valódi veszteség érne:-(
Én úgy értelmeztem, hogy az a férfi egy szemét volt, és talán még a babát is miatta vesztette el, bár ebben nem vagyok biztos.
Nagyon tetszett, hogy már az elején Nam nem azzal hitegette, hogy az idő minden sebet begyógyít, meg hasonló bölcs mondások, hanem azt mondta, mindig magában fogja érezni a gyermeke szívverését, aminél fájdalmasabb gondolatot nehezen tudnék elképzelni…
Az is nagyon tetszett, hogy mentőövként tekintett Namra. Mindenkinek kellenek ilyen mentőövek. Én mondjuk azt hittem, ez egy nagyon tiszta és mély barátság köztük, de olvastam, hogy Nam többet érzett a lány iránt… Lehet, hogy nekem most egy fokkal megnyerőbb lett volna, ha tényleg csak barátként tekintenek egymásra^^
Jaj, az nagyon aranyos volt, amikor azt mondta, neki a lány szivárvány színű. És amit utána mondott Nam… Hát az maga volt a csoda. És mennyire igaz! Hisz milyen élet az, amiben senkit sem szerethetsz, és ahol senki nem szeret téged?
Egyetértek Vivivel, hogy az is tök hiteles volt, hogy a fekete csak egy fokkal lett világosabb, és nyilván jó hosszú út lesz, mire teljesen kivilágosodik, de a lényeg, hogy végre rálépett arra az útra:-)
Összességében nekem tetszett, főleg Nam gondolatai és élethű személyisége. Kár, hogy ilyen rövidke lett, de szerintem jól átjöttek az érzések^^
Köszönöm, hogy olvashattam!
Szia!^^
TörlésHát annak nagyon örülök, hogy sikerült átadnom a kilátástalanság érzését, mert nekem tökre ilyen érzésem volt a daltól is, úgyhogy ezt akartam beleépíteni a novellába :D és hát tényleg szörnyű ez az érzés, szerintem mindenki érezte már magát hasonlóan, és hát szerintem nem kell ehhez feltétlen ekkora dolog történjen, bár tényleg ez az egyik legszörnyűbb dolog szerintem.
Szerintem amúgy is sokkal jobban segít valakin egy ilyen helyzetben ez, mint hogy ilyen kliséket hall az ember. Néha jobb a nyers igazság, de legalább azt tanulja meg az ember feldolgozni :D
Én nagyon remélem, hogy mindenkinek van egy ilyen mentőöv az életében, mint Nam, mert tényleg szükség van rájuk :D hát úgy képzeld el, ahogy neked jobban tetszik, igazából erre direkt nem is nagyon tettem utalást a novellában, úgyhogy tényleg ha neked úgy tetszik jobban, akkor képzeld úgy, hogy csak barátok :D
Jajj de jól esik, hogy ennyire tetszett ez a szivárványos gondolat!
Örülök, hogy ez neked is hitelesnek jött át :D tényleg így van szerintem, sosem fordulnak a dolgok feketéből rózsaszínre egy pillanat alatt.
Örülök, hogy tetszett, a gondolatok meg Nam személyisége is. Hát sajnálom, hogy rövidke lett, majd igyekszek hosszabban is írni a következő körökben!
Köszönöm a véleményed!^^
Sziaaaa :3
VálaszTörlésAzt az eget! Most jól értettem, hogy mi történt itt? :O
Jól értettem vagy nem, engem teljesen meghatottál, és könnyek között értem a végére.
Most itt ugye a lányunk terhes volt, madj elveszítette a babát? Mindezt ráadásul egy mérgező kapcsolatban, amiből végül tök egyedül, egy babát elvesztve került ki? Hát ez valami szörnyű.
Viszont te valami gyönyörűt alkottál már megint. ISTENEM HOGY CSINÁLOD?! Neked kell hogy sikerüljön a pszichológia, mert annyira mély érzésekkel folglalkozol mindig és mély dolgokat hozol TT
"nem tudom eldönteni, hogy csak némán megszűnök-e létezni, vagy hatalmas robajjal robbanok fel," - itt annyira tetszett a két rész között az ellentét.
"Belefulladok saját magamba" - aztaaaaa, hát ez olyan jól leírta a depit, amikor az ember saját magát ássa egyre lentebb, mikor tudja hogy amugy felfelé kéne törnie, de inkább csak megy lefelé.
"Saját magán kívül képtelen bárkit is szeretni, gondosan forgatott kártyái lapján mindig önmaga szerepel." - erről meg totálisan az a szefós nő jutott eszembe aki megszült... Ez teljesen leirja őt, jól megragadtad vele a karakterét lol El is küdltem tesóméknak és a barátnője is mondta, hogy hát ja xDDDDDDDD
Az a rész, ahol megemlíted az elveszített babát (ha az), hát az valami eszméletlenül szívszorítóra sikeredett, és nyersre, és igazira.
Neked Nammal írni a végén lévő megjegyzésed alapján, olyan érzés lehet, mint nekem Ninivel, de szerintem nagyon jól hoztad a karaktert. A kimért, melegséggel teli, bölcs, támogató, mentőöv (:D) Namjoont, aki mindig képes csodákat mondani. Ráadásul az arcának megnyugtató vonásait is annyira jól átadtad, a gödröcskéket, a mosolyt. Mindent.
AZTÁN PEDIG A SZÍNEK! Aztaaa! Hát ez nagyon tetszett! A kedvecem ez volt:
– Nézz magadra úgy, mintha te is egy szín lennél – fordítja felém arcát, és türelmesen megvárja, hogy ugyanezt tegyem én is. – Valaki számára talán fekete vagy, valaki számára fehér, míg más kéknek lát; de egyszer biztosan jönni fog valaki, akinek szüksége van rád a világa teljességéhez.
Kitehetem insta storyba? :$ ANNYIRA TETSZIK!
Ezzel engem is annyira motiváltál, biztos fogok erre gondolni, hogyha elkezdek én is a feketeségbe zuhanni.
Jó volt az is, hogy lassú folyamatot indítottál el a szürkébe való átmenettel.
Szeretni valakit és szeretve lenni tényleg mindennek a kezdete, de ebbe sokszor bele se gondol az ember. Nekem is szükségem volt ehhez a novellához, hogy ezt így konkrétan felfogjam.
Mindent összevetve nekem naaaaagyon tetszett! Még mindig elképesztő, hogy mennyire jól tudsz írni mindenféle lélekkel kapcsolatos dolgot és érzelmet meg nagy megmondásokat, értékes gondolatokat! Csak te sokkal jobban, mint szabó péter hahaha :D
Köszönöm szépen, hogy olvashattam, alig várom a kövit! *-*
PS: gyébként én vagyok az egyetlen, aki szerint HÁT ENNEK A LÁNYNAK NAM KELL NEM MÁS PASIK, HÁT NAM A TÖKÉLETES NA!
Szia!^^
TörlésOMG, tényleg ennyire meghatott?? El se hiszem, hát olyan kis rövidke lett, meg semmilyen!
Teljesen jól értetted, pont ezt próbáltam ábrázolni. Huh, hát tényleg elképesztően szörnyű ez a helyzet, én nem is tudom hogy tudja valaki ezen túltenni magát.
Úristen de aranyos vagy! Tényleg el se hiszem, hogy ennyire szép lett ez a novella is, de hát annyira jól esik, hogy így gondolod. És hát én is annyira remélem, hogy sikerülni fog a pszichológia, de be vagyok szarva, hogy nem lesz elég pontom xd de haha, annyira aranyos vagy, hogy így gondolod, hogy ilyen mély gondolatokat hozok mindig, annyira jó érzés ezt olvasni^^
Hát köszönöm ezt a sok kiemelést, nagyon örülök, hogy ennyire át tudtad érezni az egész novellát. Egyébként annál a résznél, amiről anyud jutott eszedbe, én tökre egy nárcisztikus embert képzeltem el, vagyis azt próbáltam leírni valahogy. Az én családomban ebből van sok, kb mindenki az xd annak pedig nem mondom hogy örülök, hogy anyud karakterét is megragadtam ezzel, de azért örülök na xd
Azzal a résszel pont ez volt a célom, hogy kicsit talán nyers legyen, de mégis valóságos, úgyhogy nagyon örülök, hogy sikerült ez :D
Huuh, igen szerintem is olyan lehet, mint neked Jonginnal. Nekem tényleg Namjoon A Biasom, tiszta soulmatek vagyunk én tudom, csak ő nem xd úgyhogy tényleg annyira örülök, hogy sikerült őt jól megragadnom, mert mindig félek, hogy pont ő az, akit talán nem úgy sikerül, ahogy szeretném, pedig pont ő vele nem tehetem meg, hogy nem elég jól írom le :D
Jajj hát nagyon örülök, hogy ennyire tetszett neked ez a színes dolog! És hát úristen, ha tényleg ki szeretnéd tenni nyugodtan kiteheted a storydba, hát eskü megtisztelő lenne! És hát annyira örülök, hogy motivált téged ez a novella, és hogy majd a nehezebb pillanatokban eszedbe jut ‹3 jajj ez olyan jó érzés haha, ez az egyik dolog egyébként, amiért annyira szeretek írni :D
Hát igen tényleg szerintem is így van, maga a szeretet tényleg egy alapvető dolog, ami nélkül nem is tudom, miért vagyunk itt :D és hát nagyon örülök, hogy ezzel a novellával ezt te is végig tudtad gondolni ^^
Hát olyan elképesztő, hogy tényleg így gondolod, és annyira örülök, hogy így tetszett neked ez a novella! Hát gőzöm sincs, hogy ki az a Szabó Péter xddd de az nagyon jól esi, hogy nála jobban megy ez nekem szerinted :D
Én köszönöm ezt a csodás kommentet, most nagyon jól esett ez a lelkemnek!^^
PS: PERSZE HOGY NAM KELL, HÁT KINEK NEM KELL? XD