Zene: Lee Sung Kyung - As we live
Keserű fájdalommal telve lógatom lábam a stégről, egyenesen a hűvös vízbe, mely végeláthatatlanul és mérgesen hömpölyög a sötétedő égbolt alatt. Néha felcsapnak a hullámok egészen a térdemig, míg néha nem is simogatják még talpamat sem. Az erős szél durván marcangolja fekete hajkoronámat és tépi pólómat, mintha a bennem kavargó felgyülemlett érzéseket igyekezne ezzel kifújni belőlem.
Hiába van a vihar már a peremen, én nem akarok megmozdulni. Ez a legkisebb problémám jelen pillanatban, és egyébként is úgy érzem, megérdemelném, hogy nyakon öntsön egy igazi nyári zuhé, vagy belém csapjon egy villám. Amilyen otrombán viselkedtem az imént Taehyunggal, a legnagyobb szörnyűségeket is jogosan kapnám.
Annyira utálom magam ilyenkor, és mégsem tudok mit tenni ellene. Legszívesebben ordítanék, míg már nem kapok levegőt és hangom se marad többé. Talán akkor nem tudnám így bántani, akit a világon a legjobban szeretek, s lekerülne a terhe a vállamon cipelt csomagnak, amitől képtelen vagyok szabadulni.
A szél már messziről felém hozza csendes léptek zaját, én pedig azonnal felismerem a tulajdonosát. A dühöngő vizet kémlelve várok rá, kezeimmel hátam mögött támaszkodva, s próbálom összeszedni gondolataimat, hogy sikerüljön elmondanom neki a legnagyobb fájdalmam és félelmem is egyben.
Fél szemmel rásandítok, ahogy enyémhez hasonló pózban foglal mellettem helyet, ugyanazt a tevékenységet folytatva, amibe én is bele vagyok mélyülve már egy ideje. Mellkasom szorítása újra felerősödik, gyomrom apró gombóccá zsugorodik, ahogy realizálom tettem súlyossággát, és a tényt, hogy nem is érdemelnék megbocsátást.
— Meg fogsz fázni, ha tovább maradsz itt - szólal meg elsőként, megtörve a köztünk kialakult feszültség, düh, és megbántottság uralta csöndet. Egész szívem belesajdul, ahogy még ebben a helyzetben is engem helyez előtérbe, nem törődve a ténnyel, hogy sorozatosan csak fájdalmat okozok neki. Félve pillantok rá, mégis keserű mosoly bujkál szám szegletében.
— Meg is érdemelném.
— Azért, mert nem tudod kezelni a konfliktusokat, még nem érdemled ezt. Fejlődőképes vagy - feleli erre lazán, mintha egy órával ezelőtt nem éppen a legfájdalmasabb pontján támadtam volna rá, majd hagytam volna magára, mert képtelen voltam a zokogását nézni. Olyan érzésem van, mintha minden egyes megbocsátó és támogató szavával egyre nagyobbá válnának a hajszálrepedések a szívemen, hogy majd egyszer végleg összeroppanjon sok apró darabra, hogy abból mindegyik hozzá tartozhasson, csak éppen külön-külön, mert úgy látszik egészben képtelen vagyok helyesen szeretni; nem érdemlem meg őt.
— Hogy tudsz a történtek után is így nézni rám? - kérdezem keserűen, ahogy a szemében megbúvó szeretet változatlansága belém mar. Kócos haja néha arcába keveredik, én pedig késztetést érzek arra, hogy kisimítsam onnan a tincseket, mégsem gondolom jogosnak erre magam. Szemei vörösen égnek a már elapadt könnyek tengerétől, felpuffadva adják tudtomra tulajdonosuk fájdalmát.
— Mert a szeretet, Jungkook, egy döntés. És én úgy döntöttem, hogy mindig szeretni foglak, és mindig melletted leszek, hogy együtt oldjuk meg a problémákat - arcom eltorzul szavai hallatán, s már nem próbálom visszatartani kibújni igyekező könnycseppjeimet. A szürke eget kémlelem, a közeledő vihar illatát már érezni lehet. Vajon a bennem levő küzdelmek is így működnek? Érezni lehet közeledtét? — De ahhoz beszélned kell, és beavatnod. Egyedül nem tudsz érted küzdeni, ahogy én se. Ehhez ketten kellünk.
Ahogy könnyeim eláztatják arcomat, a világ legszerencsésebb emberének érzem magamat. Hálásan pillantok az emberre, aki minden szörnyűségemmel együtt szeret, és az általam okozott fájdalom ellenére is kitart mellettem. Úgy érzem tényleg itt az ideje a viselkedésem mögött megbúvó érzéseket őszintén megosztani vele, főként, hogy úgy érzem belehalnék, ha mégegyszer miattam kellene sírnia. Megérdemli, hogy annál is jobbat adjak neki, mint amire képes vagyok.
— Sajnálom. Annyira sajnálom, hogy ennyire sokat hoztam magamból otthonról. Annyira sajnálom, hogy belém ivódott az a sok szemét, amiben felnőttem, és képtelen vagyok szabadulni tőle. Nem akarok neked fájdalmat okozni - csúszok közelebb hozzá, és kezeimet finoman arcára simítom. Szinte belefekszik érintésembe, amin mindig el kell mosolyodjak. Arcát pásztázom, mert úgy érzem szükségem van rá ahhoz, hogy ki tudjam mondani, amivel még én se vagyok teljesen tisztában. — Nem akarok én is mérgező lenni. Más akarok lenni, mégse tudok sok mindent levetkőzni, és ez felemészt, mert ezzel nem csak magamat, hanem legfőképp téged bántalak.
— Akkor együtt felülkerekedünk ezen - belemosolyodik a szavakba, az én szívem pedig épp felrobbanni készül. El sem akarom hinni, hogy ami nekem talán életem legnagyobb küzdelme, azt ő ilyen könnyedén természetesnek veszi, bármiféle harag nélkül. Összekulcsolja kezeinket, majd a lehető legnagyobb szeretettel néz rám. — Tudom, hogy mekkora csatákat vívsz magaddal a szüleid miatt. De te nem olyan vagy, mint ők! Te egy csodálatos, jószívű, és legkevésbé sem mérgező ember vagy, aki alkalomadtán hibákba csúszik. De ezen lehet változtatni, Jungkook. Mindenen lehet - mutat felém egy apró mosolyt.
— Ha te itt leszel mellettem, biztosan sikerülni fog - felelem gondolkodás nélkül, hiszen tényleg így érzem. Ha ő mellettem van, talán képes leszek azzá az emberré válni, akivé mindig is szerettem volna. Olyanná, aki a személyisége minden mérgező részét gyökerestül kitépi magából, hogy csakis a végtelen szeretet maradjon, amit a legfontosabb embernek adhat az idők végezetéig, anélkül, hogy közben tönkreteszi vele.
Ekkor veszem észre, hogy napsugarak sütik Taehyung arcát. Ahogy felnézek az égre, szembesülök vele, hogy az eddig készülődött viharnak már nyoma sincs, helyét a nyári meleg és Nap vette át. Elmosolyodok a helyzet abszurdságán, hiszen mintha a mi érzéseinket követte volna az időjárás.
Ebben a pillanatban válok biztossá abban, hogy jó úton járok, a lehető legjobb emberrel magam mellett, változni pedig képes vagyok, bármit is cipelek magammal a gyerekkoromból, mert nem az határoz meg. Egyedül az határoz meg, hogy kivé akarok és vagyok képes válni, és mindezt hogyan érem el.
A szívemről lezuhant megkönnyebbülés hangja tölti be környezetünket, s egy széles mosollyal tudatom Taehunggal, mennyire hálás vagyok, hogy az életem része lehet.
Sziasztok!^^
El se hiszem, hogy vége a challengenek, azt meg végképp nem, hogy megcsináltam skip nélkül :D nagyon élveztem minden kört, és nagyon örülök, hogy ilyen csodálatos írókat ismerhettem meg, és ennyi csodás novellát olvashattam, tényleg mindegyik egy élmény volt.
Én úgy érzem nagyon sokat segített nekem a challenge és Ti a fejlődésben, úgyhogy köszönöm nektek, és nagyon remélem, hogy a következő challengben is találkozunk!^^
Szia!
VálaszTörlésTaekook <3
Ez tényleg nehéz egyébként, ha az otthonról hozott rossz példák és stílus meg egyebek úgy beleivódnak az emberbe, hogy ezzel olyanokat bánt meg, akiket a legjobban szeret, és tök nehéz ezeket levetkőzni, de Taehyunggal értettem itt egyet, hogy lehetőség van változni, de ahhoz az a döntés és akarás is kell. Nem igaz, hogy Jungkook nem tehet ellene, mert igenis, a legnagyobb részét neki kell megtennie. Remélem, hogy Taehyung mellett sikerül is, és nem fog fájdalmat okozni neki emiatt, mert ez egy rossz kifogás is, nem lehet örökké a rossz neveltetést okolni a saját hibáink miatt minket érint a felelősség. És ha Taehyung miattad sír Jungkook, akkor menj és öleld meg ember. Ne fuss el, ne legyél gyökér. Ezen a részén kicsit kiakadtam xD
Tetszett, hogy Jungkook véleménye megváltozott és a lehetetlenből a lehet, hogy sikerülni fog felé hajlott Taehyung hatására. Szép volt a mondanivalója, hogy van kiút abból, amit körént pakoltak az évek, és sohat segít, ha van ebben egy társa az embernek.
Ezen elgondolkodtam: "a szeretet döntés". Ez nekem azt mondja, hogy a személyt, az ő lelkét, azt, aki ő igazán, őt szeretem, és azt a hibát és tettet utálom, amit elkövetett. Nehéz is és fontos döntés is egyben, hogy melyiket választja valaki, aki ilyen helyzetbe kerül, de mindenképpen elgondolkodtató.
Jó volt így az utolsó körben egy kis Taekookot kapni, még ha rövidke és nem is nyílt happy end lett a vége, én azt adok neki akkor is. xD
Köszönöm, hogy olvashattam, és nagyon örültem, hogy itt voltál végig minden körben, remélem, hoyg a következő challenge-ben is olvashatok tőled! ^^
Sziaa
VálaszTörlésJajj de a szívembe találtál xD Én eléggé kapcoslat ellenes vagyok, meg nem csak az, hogy nem akarok kapcsolatot de valahol félek is tőle, meg bennem is mindig bennem van, hogy te jó ég most mind azt a szart, amit az a nő jelent aki megszült én adjam oda másnak, hogy tessék, cipeld te is... Áh, mindig kurva szarul érzem magam ha arra gondolok, hogy én ebbe belerángatok egy külső személyt.... Úgyhogy nagyon tudtam azonosulni Jungkookkal. A másik meg, hogy én is olyan helyekre tudok szurni, amikor veszekszem pl a bátyámmal is (habár őt se kell félteni), hogy tényleg el kéne ásnom magam inkább.
De igaza van Taehyungnak, akinek egyébként nagyon tetszett a személyisége, meg hogy pl rögtön Kookért aggódott, amikor leült mellé. És örülök, hogy Kook is belátta, hogy igenis több ő, mint mindaz a szar, amit otthonról kapott.
Még mindig imádom, amikor a környezet tükrözi az érzelmeket, már a sötét égbolt, emg a felcsapó hullámok, mind mind rögtön arra vezettek rá, hogy hát igen itt a szereplőnk most nagyon feldült és nem bolodg egyáltalán.
A kedvenc részem az volt, amikor arról írtál, hogy összetört darabokban tudja igazán szeretni, mert ha egybe van, akkor bántja. Ez nekem nagyon tetszett, mert olyna sokmindent bele lehet ebbe látni és nagyon megindultak tőle a fejemben a gondolatok.
Örülök nagyon hogy itt voltál a challengeben, és remélem még sok sok ficit meg bármit olvashatunk tőled *-*
Szia!
VálaszTörlésÁh, imádtam!
Nagyon jó volt a kezdésed, teljesen megalapoztad a hangulatot, legszívesebben ott ültem volna mellette :D tetszett, ahogy leírtad a bánatát, vagy milyen érzést is, mikor összeveszel valakivel és tudod hogy hibás vagy, vagy legalább is te is hibás vagy, de elé állni még nem tudsz, de elmenekülni sem, közben meg nem tudsz mit kezdeni a mellkasodban csücsülő érzéssel.
Annyira cuki volt, ahogy megbeszélték a dolgokat, és ahw... annyira szeretem az ilyen "együtt megoldjuk, megbeszéljük, nem hagylak magadra stb" jeleneteket - kár hogy a valóságban kevés ilyen van :D
És az utolsó mondat is annyira mosolyra fakasztó volt!
Szóval összegezve (xd): nagyon tetszett, és örülök, hogy tőled is olvashattam a mostani challengben, remélem hallok még rólad!
Köszönöm, hogy olvashattam!
Szia! ^^
VálaszTörlésTyű, hát mit mondjak, ez most nagyon betalalt xd tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen ember, de valahogy mindig azokat bántom, akiket nagyon szeretek meg aki engem is nagyon szeret, és ilyenkor hasonló szarba vagyok saját magammal, mint Kook. Hogy amúgy tudom hogy nem helyes, de valahogy nem tudok leallni, és amúgy elkepesztoen rossz utána, mert beszélnél a másikkal meg minden, de tudod hogy megsertetted és hogy miattad szomorú, egek annyira rossz érzés tényleg.
Egyébként én úgy gondolom, hogy egy kicsit minden ember mérgező. Mármint mindenkinek van jó tulajdonsága is, ahogy ugyanúgy megvan mindenkiben a rossz is. Persze, az arány nem mindegy, de ez a toxic dolog szerintem ott van mindenkibe, csak valakiből jobban kijon, mint másból.
Taehyung személyisége egy kis csoda volt, ahogy ő maga is az valóban. Olyan fura nekem, hogy léteznek olyan emberek, akik a saját sértődöttségüket hatrahagyva próbálják ennek ellenére is a másikat vigasztalni meg önteni bele a lelket, pedig ezt saját kézből tapasztalom, mert Vivien is ilyen. Ha meg is bántom, Ő az aki először mondja hogy oké oldjuk meg. Jaj az nagyon tetszett Taehyungtol, ahogy azt mondta hogy mindenen lehet változtatni. Ez tényleg így van, a többi meg kifogás.
Köszönöm neked ezeket a csodás novellákat. Remélem, hogy még nagyon sok gyongyszemet olvashatok tőled továbbra is! ^^
Hali^^
VálaszTörlésJahjjhátegyemmeg
Az első mondatnál elmosolyodtam, ugyanis nekem is volt tervben valami stégen ülős történet, de nem igazán tudtam mit kitalálni rá, ezért elvetettem az ötletet. De még milyen jó, hogy "meghagytam" neked! Olyan édes volt az egész, ahogy az elején magát hibáztatja, majd odamegy hozzá, és hogy együtt mindent megoldanak.
Szerintem egyáltalán nem lehet hibáztatni, hogy csúnyábban szól oda. Mindenki felhergeli magát, és olyan csúszik ki a száján, amit azon nyomban meg is bánik, de már nem vonhatja vissza. Főleg, hogy ez az idegesség(?)a szüleire vezethet vissza. Mert ha egyszer rossz szokst nevelnek beléd, azon nehéz változtatni. Aztán pedig tök aranyos jött, hogy a szeretet egy döntés és majd együtt minden megoldanak.^^ Jó volt olvasni, hogy nem visszaszólt neki valami bántót egyből, hanem külön vonultak, és elgondolkodtak.
Köszönöm, hogy olvashattam, élmény volt midnen novellád˘Remélem, a következő challengben is találkozunk^^