Néhány óra elteltével a fürdőszobai tükör előtt álltak, fogukat sikálták a szokásos közös zuhanyzásuk után. Lefekvéshez készülődtek már, hiszen másnap suli és munka is volt, ki kellett pihenniük magukat; legalábbis ki kellett volna.
Yoongi a tükörben figyelte a fiatalabb minden rezdülését, ahogy ezt a mindennapos rutint végzi, mégsem tudott betelni vele. Haja nedvesen hullott szemébe, s ilyenkor a fiú mindig beletúrt, hogy ne zavarja őt tevékenységében. Arca fel volt frissülve a zuhanytól, bőre még kissé nedvesen csillogott, s mindeközben mélyen a gondolataiba merült. Yoongi pedig belé. Nem volt ez így helyes, egyre biztosabbá vált ebben. Csakis szenvedést adott a fiatalabbnak, semmi többet.
Talán egyszerűnek hangzik fogni magad és leszállni arról a tetves libikókáról, melyen túl régóta ringatjátok egymást, de nem az, ezt Yoongi tudja a legjobban. Mégis mi történne, ha megtenné? Jimin összeomlana, lezuhanna a sötét mélységbe, s az idősebb nélkül nem is lehet tudni, hogy valaha fölkelne e onnan. Yoongi volt számára az oxigén, legalábbis megannyiszor állította már ezt. Az idősebb ezért félt annyira, ezért nem tehette meg, hogy csak úgy fogja magát és véget vet a kapcsolatuknak. Nem tehette ezt meg Jiminnel. Ő mindennél fontosabb volt, épp ezért nem volt túl sok választása. Ha vele nem boldog, de nélküle se lenne az, akkor majd a létezése nélkül találja meg a boldogságát. Nincs más választása, ha nem akarja nyomorba dönteni szerelmét – és saját magát azzal, hogy a másikat szenvedni látja.
Jimin már épp végzett, mikor Yoongi megállította. Ekkor már minél hamarabb a véget szerette volna, csak túl lenni rajta, hogy a másiknak megadasson egy boldog élet.
- A kisujjunk mire való? – olyan hirtelen szólalt meg, ráadásul a szájában habzó fogkrémnek köszönhetően nehezen is lehetett érteni, Jiminnek mégis nyilvánvaló volt. Hirtelen lefagyott, és csak azután válaszolt, hogy visszatette fogkeféjét a tartójába, Yoongi pedig szintén befejezte a fogmosást. Mélyen a másik szemébe nézett, s elgondolkodott, úgy érezte végre egy kicsit sikerült fölvennie a fonalat.
- Kisujj esküre. Mindig így ígérek neked meg valamit – felelte, mire Yoongi elmosolyodott.
- Pontosan! Arra, hogy olyan ígéreteket tegyünk, amiket sose szegünk meg – itt már elkomolyodott egy kicsit, ami Jimint kicsit megijesztette. Már megint hova akar kilyukadni? Egy újabb heves vitába fog ez is torkollni? Miért teszi ezt Yoongi, ha tudja, hogy csak konfliktust szül vele? Mi értelme ennek az egésznek? Miért akarja minden áron elmondani ezeket neki?
- Sosem szegtem még meg kisujj esküt – motyogta Jimin, mintegy tényként, mire az idősebb szembe fordult vele, két keze közé fogta arcát, majd egy finom puszit adott ajkaira.
- Ígérd meg, hogy ezután sem fogsz! – halovány mosollyal szája szegletében, mégis szigorú arckifejezéssel vizslatta a másik szembogarait. Tekintete mélyreható volt, mint midig. Jimin elveszett a fekete szempárban, még ha küzdött ellene sem volt semmi esélye. Csak zuhant és zuhant, bele Yoongiba anélkül, hogy ezt észrevette volna. – Ígérd meg, hogy minden szavamat megjegyzed, amit ezután fogok neked mondani! – itt a kisujját nyújtotta szerelme felé, s várta, hogy összeakasszák, ezzel megpecsételve az ígéretet. Hogy Jimin olyan jól eszébe vési Yoongi szavait, hogy minden betűből képes lesz tanulni, és ezt a későbbiekben a javára fordítani.
Jimin gondolkodás nélkül ment bele. Megtette az ígéretét, holott fogalma sem volt, hogy mire. Oh, ha tudta volna! Ha a naiv, tapasztalatlan, még gyerekes énje hamarabb rájön, miről is van pontosan szó! Ha megsejti, mire készül az idősebb!
Yoongi aggodalmasan figyelte szerelmét, akinek tekintetéből csupán a végtelen szeretetet lehetett kiolvasni. Aggódott érte. Vajon így sikerülni fog, amit tervezett? Helyes lesz így, ahogy cselekszik? Hogy ahelyett, hogy hagyná lezuhanni a magasból, megszűnteti a gödröt, amely elnyelhetné őt?
Csendesen figyelte, ahogy a fiatalabb átsétál a hálószobába, hogy felöltözzön. Yoongi imádta őt. Testének minden apró milliméterét, az összes karcolással, sebhellyel és hibával együtt. Mégsem érezte helyesnek, hogy hozzáérjen, pedig tisztában volt vele, hogy Jimin ebben reménykedett. Azok után, amit tenni készül, mégis hogyan lenne joga a másik testéhez?
Az ajtóból figyelte, ahogy a másik szinte már egészségtelenül sovány alakja egy pólóba öltözik. A tetkója is irtó szexin mutatott bordáin – az igazi Jimint képviselte. Yoongi remélte, hogy a Nevermind felirat majd vele kapcsolatban is segítségére lesz. Nem bírta ki, hogy ne mérje végig izmos combjait, hisz annyira imádta őket. Jimin mindenét imádta. A külsőségektől kezdve lelke utolsó pici darabjáig. Épp ezért volt ilyen nehéz számára megtenni, amit meg kellett. Elválni tőle, elengedni, hisz ez volt a másiknak a legjobb. Kár, hogy ő még ezt nem látta.
- Nem jössz ide? – Yoongi észre sem vette, milyen régóta bámulja némán a másikat. Ekkor tudatosult benne, s megeresztett egy zavart mosolyt. Megköszörülte a torkát. Tudta, hogy Jimin nem aludni akar.
- Még nem fejeztük be a beszélgetést – ekkor ő is elkezdett felöltözni, rutinból nyúlt Jimin szekrényébe, hogy kivegye belőle az egyik pólóját, mikor megállt a keze a levegőben. Talán már most abba kéne hagyja ezt, ameddig nem túl késő. Bár neki végülis mindegy, a kérdés, hogy Jiminnel mi lesz.
Mégis fölvette egy kis morfondírozás után az imádott Jiminillatú pólót. Úgy döntött, ennyi még belefér. Ennyi még jár neki, nekik. Egyenesen a fiatalabb mellé heveredett az ágyon, miután lekapcsolta a villanyt. Szembefordult vele és várta, hogy a szeme megszokja a sötétséget, habár enélkül is érezte a másik jelenlétét, testének melegét. Már ettől is libabőrös lett minden porcikája, holott semmit se tett a másik. Ilyen hatással voltak ők egymásra. Szinte rémisztő volt ez mindkettejük számára.
Amint sikerült kivennie arcának körvonalát végigsimított rajta. Másodpercekkel később a fiatalabb közelebb csúszott hozzá, hogy magához szoríthassa derekánál fogva. Arcát az idősebb nyakába fúrta, hogy mélyen beszívhassa friss illatát, s közben lábát dereka köré kulcsolta. Yoongi is átölelte őt, erősen tartotta, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy ilyen közel érezhessék egymást. Vajon tényleg így volt?
- Tudod, az univerzum mindig azt küldi nekünk, amire épp szükségünk van akkor, amikor épp szükségünk van rá – csak halk susogás volt a mély hang, ami a rózsaszín hajú fülébe motyogott, ő mégis minden szavát tisztán ki tudta venni. Elraktározta, forgatta agytekervényeiben, de megint elvesztette a fonalat. Megtalálta egyáltalán valaha? Ráérzett valaha Yoongira, és az ő különleges gondolkodására?
- Ezért vagy most itt nekem, én pedig neked – ez volt az egyetlen, ami eszébe ötlött, és hát így is gondolta. Yoongi volt számára a legnagyobb a támasz ezen a földön, akire az életét is rá merné bízni és remélte, hogy ez fordítva is így van.
- Ahogy már beszéltük, mindennek oka van – kicsit eltolta magától a fiatalabbat, hogy szemeibe tudjon pillantani, már amennyire a sötétség engedte nekik. – Azért vagyunk itt egymásnak, hogy tanuljunk ebből valamit.
- Megtanultam szeretni. Szerintem ez épp elég – ezt válaszolta Jimin, még mindig nem értette, nagyon nem. Messze járt Yoongitól, túlságosan messze. Kár, hogy erről fogalma sem volt.
- Talán ez egy lecke. Hogy megtanuld, hogy nem szabad a rossz embert szeretned – alig volt képe kimondani ezeket a szavakat, égették torkát, nyelvét, egész bensőjét. Fájdalom volt a javából.
- Már megint itt tartunk? – Jimin hirtelen gurult dühbe. – Már megint oda akarsz kilyukadni, hogy nem helyes, hogy szeretlek, mert jobbat érdemlek? Hadd döntsem már el ezt én!
- Ha nem jössz rá magadtól, az univerzum máshogy fog segíteni neked, és az sokkal fájdalmasabb lesz – Yoongi ugyanolyan nyugodtsággal beszélt, mint eddig. Tudta, ha ő is fölkapja a vizet, azzal nem jutnak előrébb. Bárhogy is próbálta, a fiatalabb nem akarta megérteni, mekkora hibát is követ el. Mennyire rossz, hogy őt szereti.
- Elég volt ebből a sok hülyeségből, nem akarom tovább hallgatni ezt a „mesét”- rajzolt macskakörmöket a levegőbe. – Inkább bebizonyítom, hogy igenis helyes, hogy szeretjük egymást, mert TE vagy a legjobb ember, akit hátán hordoz a föld!
Yoonginak egy másodpercnyi ideje sem volt, mire a fiatalabb ajkaira tapadt. Olyan hévvel támadta le, ahogy még talán soha, olyan indulatosan csókolta, amilyet még sosem tapasztalt tőle. És persze képtelen volt neki ellenállni, főleg miután ölébe mászott és le is dobta magáról a pólóját – vagyis Yoongiét. Nem bírt megálljt parancsolni, pedig esze ezt diktálta – szíve mégis hevesebben vert, mint valaha. Erősebb volt a józan paraszti észnél és annál, hogy mi a helyes és mi nem. Arra az éjszakára még feledésbe merült minden, amit Yoongi eddig próbált Jiminnek mondani. Az a fránya libikóka újra megállt középen, s nem tudták, ezúttal merre fog billenni. Persze, ha tudták volna sem cselekednek másképp, hiszen a sorsot ők sem tudták irányítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése