Másnap reggel, mire Yoongi kinyitotta szemeit üresen találta maga mellett az ágyat. Jimin hűlt helye hidegen tátongott, amit Yoongi nem tudott hova tenni. Ilyen korán lenne órája? Ahogy kikászálódott a kényelmes pihe-puha ágyukból észrevette az este eldobált ruhadarabokat. Mégis mit művelt megint?
- Aish! – idegesen sóhajtott egyet, majd keményen megdörzsölte az arcát, hátha ezzel semmissé teheti, amit tegnap este tettek, hogy megint nem bírt ellenállni a fiatalabbnak, ezzel tönkretéve a gondosan kidolgozott tervét. Miért kell még ebben is ilyen szerencsétlennek lennie?
Kitámolygott a konyháig, úgy döntött ideiglenes megoldásként magába önt pár liter kávét. Igen, határozottan ez volt a legjobb megoldás. Már éppen benyomta a kávéfőzőt, mikor megpillantott egy cetlit a tetejére ragasztva, rajta Jimin gyönyörű gyöngybetűivel. Letépte onnan és gyorsan átfutotta.
Korábban elmentem, beültünk az egyik évfolyamtársammal egy kávézóba tanulni a ZH-ra. Remélem nem keltettelek fel!
Ja és sajnálom a tegnapot...Nem akartam így kiborulni megint, és azt sem, hogy ilyen dolgok csússzanak ki a számon.
Szeretném hallani a történet folytatását! Ugyan nem értem, de rólad van szó, és érted bármit is végig hallgatok. Meg szeretnélek érteni!
Szeretlek! ^^
Yoongi először halkan felkuncogott párja régimódiságán, hogy ahelyett, hogy telefonján írna, amit úgyis megnéz, még mindig cetliket használ. Megmelengette a szívét a rövid üzenet, de pont ugyanekkora fájdalmat is okozott neki egyben. Talán még ő maga sem áll készen arra, amit tenni készül? Vajon képes lesz egyáltalán megtenni ezt? Hát persze hogy képes lesz, hisz ez Jimin érdeke. Nála pedig senki sem fontosabb.
Rápillantott a faliórára és rá kellett döbbennie, hogy rendesen késésben van, így gyorsan a már lefőzött kávét kortyolgatta kicsit sem kényelmesen, és gyorsan összekapta magát, hogy időben beérjen zenetörténet órájára. Lófuttában írt egy rövidke válaszüzenetet Jiminnek.
Mochim:
Este lejössz a bárba velem?
Pár új dalt is játszani fogok Taehyunggal ^^
Aztán utána folytatjuk...
Én is szeretlek!
Yoongi loholva érte el a buszt. Pont szerencséje volt, mert ugyan gyalog is csupán negyedórára laktak az egyetemtől, busszal ez az út lerövidült öt percre. Így is épp becsusszant a professzor előtt az előadóterembe.
Mindkettejük napja fénysebességgel telt el, nem is volt idejük az estén morfondírozni. Csupán egy gyors üzenetet váltottak, melyben Jimin biztosította Yoongit, hogy ott lesz este a nézőtéren. Így is lett. Az egész napos órák és tanulás után mindkettejüknek jól esett egy kicsit fölengedni. Hiába volt ez Yoonginak munka, sosem érezte annak. A zene számára a szabadság volt, és hogy ezzel is kereshette már ilyen fiatalon a pénzét hihetetlen volt. Nem volt teher, vagy szenvedés. Élvezte, mert ez éltette. Hasonló módon, ahogy ő Jimint.
Jimin egész lénye tőle függött. Ez nem egészséges, de a fiatalabb nem vette ezt észre és akárhányszor próbálta neki finoman elmondani, veszekedés lett belőle. Ez volt az egyik ok, hogy belekezdett ebbe az egészbe, persze a sok másik mellett. Jiminnek meg kellett tanulnia nélküle élni megannyi okból – ez is közéjük tartozott.
Yoongi ujjai varázslatként jártak a fekete és fehér billentyűkön. Amit ilyenkor képes volt előcsalogatni a hangszerből az nem is evilági volt – egy tárgy lelkét hívta elő játékával, s ahogy egybe olvadt sajátjával, az emberek elnémultak az ámulattól. Mintha erre született volna. Yoongi is, és a zongora is.
Jimin egy koktélt kortyolgatott a színpad közelében pár évfolyamtársának a társaságában, de fél szemét mindig szerelmén tartotta, meg persze a mellette ülő fiún, aki varázslatos hangjával töltötte meg élettel a helyiséget. Taehyung volt Yoongi legjobb barátja középiskola óta. Imádnivaló fiú volt, bohókás, mégis érett természetével mindig az idősebb mellett állt. Jimin ezért nagyon hálás volt neki.
Hamar elrepült az este, míg már csak ketten maradtak – Jimin és Yoongi. Ilyenkor az idősebb zárta a helyet, szeretett még ott maradni játszani egy kicsit, csak úgy magának, meg persze Jiminnek. A fiatalabb komótosan sétált fel a színpadra, hogy némán leülhessen párja mellé az aprócska székre, hogy vállára hajthassa fejét, miközben hallgatja ámító játékát. Így is teltek a percek, némán, csupán csak a zene hangjával, mely akkor többet mondott bármely szónál. Yoongi lelke volt, amit Jimin ekkor hallott – ez teljesen elkábította és közben nem tudta hova tenni azt a maró érzést a mellkasában. Miért fordult fel a gyomra? Hiszen olyan gyönyörűen játszik!
- A középső, vagy a gyűrűs ujj a következő? – azután tette fel a kérdést, hogy az idősebb lenyomta az utolsó billentyűt. Még ugyan a hangszer hatása alatt voltak, Jimin úgy érezte, talán pont ezért ez a megfelelő időzítés. Yoongi oldalra fordította fejét, hogy egyenesen a másik arcába tudjon pillantani. Átvizsgálni tetőtől talpig, mintha még pórusait is eszébe akarná vésni. Mintha ezt soha többé nem tehetné meg. Ajkait félmosolyra húzta, de hiába, szemei sírtak, s ezt a fiatalabb is látta. Gyengéden törölte le a nem létező könnyeit, mire az idősebb belefeküdt érintésébe. Erőt gyűjtött, hogy befejezhesse, amit elkezdett.
- A középső – kinyitotta feketéllő szemeit, hogy a másikéban elmélyedhessen. Látni akarta mindenét, a lelkét, mintha csak ő maga lenne – tudni akarta pontosan mit érez, gondol, hisz. Mennyit ért ebből az egészből? Meg se kellett kérdezze, mire használja az ember. Felnevetett, amint a fiatalabb fölemelte felé a középső ujját.
- Hogy közölhessem veled, hogy kapd be – itt rányújtotta a nyelvét, mint egy kisgyerek, mire Yoongi kénytelen volt felkuncogni. Bárcsak komolyan mondta volna neki bármikor ezt! Bárcsak tényleg neki, és nem mindenki másnak, aki megkörnyékezte mutatta ezt!
- Velem, másokkal, bárkivel, aki túl messzire megy. Bár lehet, én kéne legyek az első számú – kínosan nevetett fel, de Jimin nem vette ezt észre, csak tovább butáskodott ezzel, mintha nem is véresen komoly dologról lenne éppen szó.
- Másokat észre se veszek, hyung – nevetett fel Jimin, mire az idősebb szíve feljajdult. A fiatalabb fülig érő, végtelenül szerelmes mosolya még rémisztőbbé tette az egészet. – És téged sose tudnálak elüldözni magam mellől.
- Tudod, az ugyan nem mindig rajtad múlik, hogy ki válik az életed részévé, de az mindig, hogy ki az, akit kihajítasz belőle – csípték, marták torkát a szavak, melyeknek ki kellett jönniük, mégsem akarództak. – Ha nem a megfelelő embereket tartod meg magad körül, annak csúnya vége lesz. Tudnod kell, kiért szabad föláldoznod bármit is, és kiért nem.
- Én ezt tudom, hyung! Csakis érted áldoznék föl bármit – ezt olyan könnyedséggel és természetességgel jelentette ki, mintha ez olyan helyes lenne. Yoongi lehunyta a szemét és vett egy mély levegőt.
- Épp ez az, Jimin-ah – végigsimított arcélén, majd összekulcsolta ujjaikat. Az ujjakat, amik ők voltak, mégis a vesztüket okozták. – Ha a rossz emberért áldozol fel mindent, elüldözöd a boldogságot magadtól.
- Milyen rossz emberért? Azt én tudom, hogy kiért éri meg, és kiért nem!
- Ezért kérlek, hogy jegyezd ezt meg a jövőre nézve is! – Yoongi kicsit kiborult ekkorra. Nem gondolt még bele, mi lesz akkor, ha már majdnem a végére ér – mit és hogy fog tenni. – A közel, és a távoli jövőre is!
- Mivel megígértem, minden egyes szavadat jól az eszembe vésem, ne félj! – Jimin ezt olyan jó kedvvel, olyan széles mosollyal jelentette ki, mintha nem épp az élete múlna rajta. Adott egy gyors puszit szerelme szájára, mire az ő torka elszorult. Vajon ez volt az utolsó alkalom, hogy érezhette ajkai édes ízét?
- Nem félek, Jimin-sshi, úgyhogy te se félj! Minden a legnagyobb rendben lesz!
Ő sem hitte el saját szavait, a fiatalabb mégis csak széles mosollyal reagált. Mintha épp nem egy vészjelző sziréna ordítana az agya leghátsó zugában olyan hévvel, hogy azt lehetetlenség figyelmen kívül hagyni. Neki mégis sikerült. Úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, mintha nem tudná már, mi lesz a történet vége – vagyis inkább egyfajta védekező mechanizmusként az agya nem hagyta, hogy rájöjjön. Így nem tett mást, csak hallgatta felhőtlen boldogan, úgy tudván, hogy az örökké az örökre szól. A földi örökké azonban csak életünkre terjed ki – ez volt itt a legnagyobb probléma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése