Zene: Destrose -Fade out
Meztelen talpam alatt csípősen ropog a félelmetesnek tűnő hózuhatag. Rettegve szedem lábaim, rohanok, hogy ne tudjon utolérni a végzetem: a rideg, kékes-zöldes, néhol barnás-sárgás öltözetet viselő hóember, aki engem kerget, nyelvbotlások közepette, nevemet alig-alig tudva helyesen kiejteni.
Az erdőből kibukkanva megpillantom a menedékem; a vastag jég borította tó felszínén a nap halovány sugarai törnek fényt, ezzel szokatlan színekbe öltöztetve a tájat. Tökéletes kontrasztot adnak a sápadt fehérségbe borult talajnak az égig érő fenyők sötétzöld tűlevelei, amiket előszeretettel tépkedek alkalomadtán.
Lábfejeim ugyan piroslanak a dermesztő fagytól, pont ahogy apró kezeim is, én nem veszek erről tudomást. Nagyobb rettegést kelt bennem az a csúf lény, ki minden áldott nap a nyomomban van, de sose tudhatom előre, mikor bújik elő barlangjából, hogy előttem öltöztesse fel élettelen testét azokba a bugyuta színekbe, majd rám vetve magát kegyetlen döfésekkel szúrja belém szavai és tettei súlyosságát.
Testem végeláthatatlan remegése egyre csak erősödik, ahogy a lenge otthoni öltözetem teljesen átnedvesedik, s minden fedetlen porcikám a veszedelmes hótömeg és a rettenetes hideg hatása alá kerül. Így közeledek a jégtükör felé, próbálva a már nem érzett végtagjaimat mozdulatokra bírni. Meg szerettem volna nézni a tükörképem.
— A szenvedés sosem fog változni – súgja rekedtes hangon a fülembe, miközben kemény tenyerével az én kicsiny vállamba markol. Nyakamon és fülemben érzem forró leheletét, s annak keserű aromáját, mi akartalanul kúszik keresztül érzékszerveimen. Ijedtemben felsikítok, és szembe fordulva vele tárul elém ocsmányan színezett arca, melyet dühösen bánatos, elfeketedett szemgolyói kísértenek, a kínzó fájdalmát világgá kürtölve.
Nem merek megszólalni, így csak vaskos szorításából próbálok szabadulni, több-kevesebb sikerrel. Folyamatosan egyre csak vadabbá váló arcvonásait figyelem, s a kegyetlen félmosolyt, ami láttatni engedi rothadó fogai sokaságát. Tudom, hogy mi következik, és nem tehetek ellene semmit.
Hangos puffanással érkezek a mögöttem elterülő jégtenger tetejére, s ekkor már hangosan kérlelem a hóembert, hogy ne vegyen fel több ruhát, hisz percről percre növekszik rajta a rétegek a sokasága, mind-mind azokban a színekben, amiket a szívem legmélyéről induló gyűlölettel vegyült félelmem ural.
Nem érdekli könyörgésem, csak öltözködik tovább, hogy mindeközben fájdalomba torzult arcát és összegörnyedt testét én tartsam végül meg, mikor a végkimerülés állapotában lerogy a fagyos tó felszínére, hogy ott szenderüljön mély álomba, remélve, hogy ezzel az élet minden kegyetlen húzása semmivé foszlik, ő pedig visszatérhet egyszerű fekete-fehér ruháinak viselésére.
Én remegve hajolok fölé, s kezdem el kibújtatni az őt takaró rettenetes göncökből, hogy megszabadítsam szenvedésétől, és ezzel magamat is a sajátomtól. Kétségbeesésemben már hangos zokogás zúdul ki belőlem, ahogy bármennyire is próbálom eltávolítani a ruhákat, képtelen vagyok rá. Mintha beleívódott volna a bőrébe, a csontjaiba, azon keresztül meg a lelke fényes mivoltja is összeolvadt volna velük, ezzel elszínezve azt a rémes színkavalkád szimfóniájában.
Rémülten pillantom meg saját tükörképem az ekkor már őszesen fekete hajú hóember feje mellett. Egy kilenc éves kisfiú halálsápadt bőre köszön vissza rám, mely a téli tájba könnyedén beleolvadt volna, ha nem díszítik kékes-zöldes, néhol barnás-sárgás foltok csupán ronggyal fedett, félig halálra fagyott teste egészét. A rémületes felismerés szíven üt, ahogy a jégtakarón fekvő hóember pillanatok leforgása alatt átalakul az én apukámmá, vastag fekete kabátot viselve, alkoholmámorba és belém fojtva bánatát és szívének elvesztett fájdalmát.
•••
Az őszbe öltözött táj melegséggel töltötte meg lelkemet. Az a megannyi szín, amely olyan különlegessé tette ezt az évszakot, beragyogta a lassan hömpölygő tavat, s néha-néha apró halak csobbanása törte meg a természet lágy hullámzását.
Még mindig létezik ez a hely. A víztömeg ellenkező oldalán álltam, s feszülten engedtem át magam az évekkel ezelőtti események keserű emlékének. Itt volt az ideje szembenézni a sorsommal, hogy végre képes legyek megszabadulni ettől a borzasztó tehertől, ami mindig is nyomta a vállamat, és csak húzott lefelé folyamatosan.
Miután újra és újra lejátszódtak előttem a múltbéli események, késztetve engem arra, hogy ne temessem többé magamba a történteket, egy angyalinak tűnő lélek szállt föl az égbe, s onnan figyelt engem, lebegve a semmiségben. Átlátszó volt, színtelen, meghatározhatatlan, én mégis azonnal rájöttem, kivel állok szemben, de ahogy lágyan repülve indult meg felém tiltakozásként emeltem fel kezeim.
— Az idő nem teszi semmissé a tetteidet – hangom meglepően nem hallatszott fájdalmasnak, sem éppen rettegőnek. Magabiztos és tudatos határozottság sugárzott belőlem, s amint összehúztam magamon a vékony széldzsekim, realizáltam a helyzet abszurdságát is. Évek teltek el, mire eljutottam ide, de korántsem gondoltam volna, hogy pont itt fogok újra találkozni vele. A halál kapujában.
— Mostmár képesnek kell lennünk az emlékeinket egy albumba rejteni, hogy továbbléphessünk rajtuk – felelte dohánytól rekedtes hangján, de tiszteletben tartva kérésem nem jött hozzám közelebb. Az egykor lágy szellő fel-fel támadt, ahogy érzelmeink harcot vívtak egymással ebben a szürreális szituációban, hajamat összeborzolva fejem búbján, ezzel újból kisfiús külsőt kölcsönözve nekem. Mereven bámultam őt, sötéten fénylő szemeiben megbánás után kutatva, de képtelen voltam bármit is kiolvasni belőle, így csupán ridegen jelentettem ki a tényeket, amiket eddig nem volt bátorságom kimondani.
— Darabokra szedtél, üres csontokra szabdaltál. Ezeken az emlékeken nem olyan egyszerű túljutni – szakadt ki belőlem a fájdalom, amit éveken keresztül őrizgettem magamban, mintha valami szégyellni való dolog lett volna. Mintha nem éppen ő lenne az, akinek olyan mélyre kéne süllyednie a földben, hogy ott fulladjon bele saját cselekedetei következményének keserű bánatába. Mert erre nincsenek kifogások.
— Mégis hús-vér ember lettél – felelte egyszerűen, mint aki csak az időjárásról állapít meg egy tényt. Ez felbőszített. Felbőszített, mert tönkre tett azzal, hogy ő is nyomorulttá vált, és mindez rajtam csattant. Felbőszített, mert éveken keresztül éltem a sérüléseim nyalogatásával foglalkozva ahelyett, hogy hajlandó lettem volna tenni a gyógyulásomért.
— Mert találtam kiutat. Rájöttem, hogy nem menekülhetek el előled, hanem együtt kell éljek veled, de legfőképp az emlékeddel – kissé talán dühös, vádló hangsúllyal közöltem ezt, de erre minden jogom meg is volt. Minden jogom meg lett volna arra is, hogy egyetlen nyamvadt szót se legyek hajlandó mondani neki, még ebben a helyzetben se. Csak azzal én jártam volna a legrosszabbul.
— Tehát élsz – mosolyodott el halványan. – Pont ahogy anyának megígérted.
Ebben igaza volt. A legfontosabb, hogy életben maradtam. Mert bármit túlélsz, amíg életben vagy. Ezt anya mondta nekem a halála előtt, én pedig hihetetlennek tartottam, hogy apa emlékszik rá, a történtek ellenére is. Hogy megőrizte ezt magában így is, hogy mekkora fájdalom és keserűség uralta életet élt.
Ez az azért egy kicsit elgondolkodtatott. Talán élete végére neki is sikerült volna elfogadni a valóságot, és nem csak keresni valamit, amivel elfedheti? Talán én sem kéne azzal töltsem az életem, hogy bűnbakot keresek a múltamban történtekért?
Igazából az életem egy döntésen múlott. Én a nehezebbet választottam, mert mindvégig tudtam: a jövőre nézve az a legfontosabb, hogy ki vagyok most. Én pedig úgy döntöttem, hogy élek.
És most egy olyasvalaki vagyok, aki rálépett a gyógyulás talán kegyetlen hosszú ösvényére. Ezt a gondolatot megfogalmazva szívem nyugodtsága színezte ki lelkemet, többé nem a félelem uralta árnyalatokban, s ezzel párhuzamosan repült keresztül apukám lelke a világmindenség kapuján.
Pszükhé jelentése: gyógyulás
Sziaa!
VálaszTörlésHát ez olyan komor és szomorkás volt, meg hátborzongató is egyben. Az elején a jeleneteket egyszerre éreztem szürreálisnak, mintha egy álom lenne, amit a kisfiú lát és a valóság miatt ennyire kegyetlen vele az élet még álmában is, aztán eszembe jutott az is, hogy mivel még kisgyerek, a képzelete simán űzhetett vele ilyen dolgokat, hogy gonosz hóember képében mutatja neki az apját, aki bántalmazta. A témaválasztás meg egysezrűen baromi nehéz és olyan, amiről dajnos sokat lehet beszélni, mert annyira jelen van a világban, sokak életében, hogy ez borzalmas. Viszont ezt a nyersességét az egésznek át tudtad vinni egy másik szintre, nem a maga rideg valóságában ábrázoltad, hanem tettél bele gyermeki képzeletet és más nézőpontot, és ez tetszett benne. Meg érdekes volt az is, hogy a ruhák, amik a hóemberen voltak, azok igazából a sebek voltak, amiket a fiúcska magán érzett, aztán ahogy a hóember elterült ott, és levette róla a ruhákat, ezek mind beleszivárogtak a kis testébe és igazából rájött, hogy az ő maga, és az apja okozta őket. Ez simán elment volna egy thrillerbe is, vérhóember, egek. Eszembe jutott amúgy egy könyv, amit olvastam, a Libabőr sorozatnak volt egy része, ami pont egy ilyen hóemberről, vagyis többről szólt, akik félelemben tartják az embereket és talán ölnek is, ezt nem tudom már pontosan, de nagyon para volt elképzelni. Itt meg elég volt egy borzalmas apuka a mocskos tetteivel, undorító. Utálom az ilyet, úgy sajnáltam szegény gyereket is, k tudja hány évesen miket kellett átélnie. Aztán később, ahogy nagyobbként visszament oda, ahol ezek szerint akkor meghalt az apja, talán már a korábbi jelenetben, és a szellemével beszélt, hú.
Keveredett itt a hátborzongató, pszichothriller a természetfelettivel, aztán nem is biztos, hogy értettem a konkrét történéseket, de nem baj, mert nem is lehet mindent a konkrét történésekben értelmezni. Az érzelmeket az elején éreztem, sikerült átadnod, nekem legalábbis minden leírással és szóval kifejezted, amit a kisgyerek érezhetett, a végén pedig ezzel az Itaewonos idézettel is ráerősítettél. Örültem neki, hogy tényleg azt választotta, hogy élni fog, és ezt a dal szövegével kapcsolatban is kifejezted. A címválasztásod nagyon tetszett, szeretem az ilyen egyszavas, kifejező címeket, nem csak magyarul, hanem így latinul meg görögül is meg mindenhogy, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, hogy miként lesz benne, és tényleg illett rá, úgyhogy már előre várom, hogy mi lesz a következő novellád címe. XD
Nekem ez a mondatod tetszett a legjobban: "Mintha beleívódott volna a bőrébe, a csontjaiba, azon keresztül meg a lelke fényes mivoltja is összeolvadt volna velük, ezzel elszínezve azt a rémes színkavalkád szimfóniájában." – ez egyszerre volt nagyon fájdalmas is, amikor rájött a fiúcska, hogy igazából talán saját maga tükörképét és testét nézi, amiről próbálja levakarni a sebeket és zúzódásokat, de képtelen rá. Amennyire szeretem a zínekes és önmagukban ezek is szépek, nálad mégis a negatív oldalról jelentek meg és ezzel elcsúfultak teljesen a novella erejéig.
Ezeket vettem még észre közben, apró hibáknak:
"— Az idő nem teszi semmissé a tetteidet – Hangom meglepően nem hallatszott fájdalmasnak" - itt a hangom az kisbetűvel kezdődik
"... de legfőképp az emlékeddel – Kissé talán dühös..." - itt is a kommentárt kisbetűvel kell kezdeni.
Tetszett ez a novellád is, keserű volt és szomorú meg érdekes is és szokatlan, pedig egy viszonylag gyakran előforduló témát dolgoztál fel, de mégis teljesen új köntösbe bújtattad, és nagyon egyedi volt ettől. Köszönöm, hogy olvashattam, nagyon várom a következőt! ^^
Szia!^^
TörlésOmg te is milyen gyors voltál xdd
Hát igazából én ezt a második verziót írtam le, hogy ez valójában megtörtént, nem csak álmodta, de hát a kisgyerekek sokszor ilyesmikkel fedik el a fájdalmakat és traumákat. Itt ez a hóember volt a kisfiúnak, meg a ruhái, ezzel próbálta valahogy elviselni, amik történtek vele. És hát huh, ez tényleg egy annyira nehéz téma, amiről rengeteget lehetne írni, de hát én ezért kicsit féltem tőle, mert ez azért egy nagyon kemény dolog, és hát jaj, nem tudtam mennyire fogom tudni hitelesen ábrázolni. De hát annak nagyon örülök, hogy szerinted jól sikerült ábrázolnom, meg hogy nem lett annyira nyers és valami újat tudtam egy kicsit belevinni. Igazából ezek a ruhák voltak az első gondolataim a novellával kapcsolatban, mindenképpen így szerettem volna ábrázolni ezt, és hát hogy thrillerbe is elment volna, wow, ebbe bele sem gondoltam xdd Húha, fogalmam sincs erről a könyvről, még sosem hallottam róla, de lehet mostmár lecsekkolom, ha ilyen vérhóemberek vannak benne :D
Hát igazából ez a beszélgetés azért kellett neki, hogy túl tudjon lépni azon, amit tett vele, de nem is tudom, azt nem gondoltam teljesen végig, hogy ez az ő képzeletében játszódik így, vagy tényleg megtörtént, úgyhogy képzeld úgy, ahogy neked jobban tetszik :D És hát hogy pszichothriller is lehetne, nem számítottam erre xdd eleve úgy éreztem tök összecsapott lett az egész xdd
Oh hát én is úgy imádom az ilyen címeket, ezt a szót meg sorozatnézés közben ki is írtam magamnak, mert már akkor tudtam, hogy föl fogom egyszer használni, mert annyira tetszett :D
Hát nagyon örülök, hogy tetszett ez a mondat, és hát igen, itt most negatívként használtam a színeket, pedig általában tényleg én is úgy szeretem őket.
Én most egy picit összezavarodtam, hogy mikor kell kis és mikor kell nagy betű a kommentárnál xdd de ki fogom javítani, és remélem a következő körig rájövök xdd
Annyira örülök, hogy tetszett, és hogy különlegesnek érezted, most ezzel megnyugtattál egy kicsit, mert én tényleg most tökre nem éreztem ezt jónak :D
Köszönöm a véleményed, és a hosszú és gyors kommentet!^^
Szia!
VálaszTörlésMiközben olvastam a novellad az elején a hoemberes resznel vegig az volt a fejemben, hogy Azta ez mennyire szürreális! És utána te is használtad ezt a szót (ha jól emlékszem), meg látom, hogy most Vivien is ezt a szót használta. Szerintem az, hogy két embernek is ugyanaz a szó jutott eszébe egy jó dolog, valahogy azt érezteti velem, hogy sikerült atadnod az érzelmeket. Legalábbis én nagyon éreztem, mert a végére már könnybe voltak a szemeim.
A színes ruha - veralafutasok a testen párhuzam szerintem zseniális ötlet volt. És tényleg szürreális, hogy egy ilyen gyermeki, boldog pozitív dolgot mint a hoember ábrázoltal ilyen módon. De teljesen érthető, hiszen egy gyermekről beszélünk.
Különösen tetszett, ahogy sikerült nálam elerned, hogy a feszültség a tetofokara hagjon nem csak a történetben hanem bennem is annál a resznel, amikor a ruhákat egyre tépi le a hoemberrol.
A végén az apuka annyira feldühítette, az a hozzaallas, az a végtelenül lekezelő attitűd... én biztosan nem tudtam volna olyan higgadt maradni, mint a foszereplonk.
És ha már a főszereplő, nagyon durva, hogy mennyire erős felnőtt lett belőle, és hogy képes volt ezek után ily módon talpraallni. Ő nagyon szimpatikus volt, örülök, hogy így abrazoltad őt. Bárcsak minden ebben a helyzetben levő gyermek ilyen hihetetlenül erős tudna lenni. De bárcsak ne lenne szükségük erre az erőre, bárcsak sose történne senkivel ilyen.
Ez egy nagyon komoly téma, de szerintem nagyon jól megtudtad ragadni a gyerek fejeben lejátszódó traumát és annak a magaban hordozásat, feldolgozását ezzel a hoemberes dologgal.
Köszönöm, hogy írtál, várom a kovit! ^^ uwu
Jjjajjj és meg azt el szerettem volna mondani, hogy mennyire tetszik (ismét) a cím választásod! Annyira jó vagy ezekben az érdekes vagy egyáltalán nem hétköznapi szavakban, ami tökéletesen reprezentálja a muveid, hogy az hihetetlen! Itt is ez a gyógyulás dolog, hát imádom!
TörlésSzia!^^
TörlésHuh hát én nem is tudom mit mondjak, annyira megkönnyebbülés, hogy neked is át tudtam adni az érzéseket! És igen, én is használtam, meg Vivi is, meg hét te is, hát tényleg jelentenie kell valamit :D Könnybe voltak a szemeid? Oh hát ezt annyira jó olvasni, tényleg nem gondoltam volna, hogy ennyire érzelmes lett!
Hát nagyon örülök, hogy tetszett a színes ötlet, igazából az volt az első ami eszembe jutott, és így jött a többi hozzá :D A hóember pedig pont azért került ide, mert hát olyan ironikus (vagy inkább szürreális), hogy pont egy ilyen alapvetően gyermeki játékban nyilvánul meg a traumája.
Tényleg elértem, hogy a tetőfokára hágjon? Ez annyira jól esik, nem gondoltam volna, de mostmár remélem magabiztosabb tudok majd lenni az írásaimmal kapcsolatban :D
Tényleg nagyon nehéz ilyen helyzetben higgadtnak maradni, de itt rájött a főszereplő, hogy nem menne semmire az ellenkezőjével, csak magának is rosszat tenne.
Nagyon örülök, hogy szimpatikus volt a főszereplő, és tényleg hatalmas belső, lelki erő kellhet ahhoz, hogy egy ilyenen túl tudjon valaki lépni.
Annyira örülök, hogy szerinted is jól meg tudtam ragadni ezt a témát, a traumát, és jól sikerült feldolgoznom :D
Oh hát nagyon örülök, hogy neked is ennyire tetszik a címválasztás! Igazából tényleg sorozatnézés közben már kiírtam magamnak, mert annyira tetszett és tudtam, hogy egyszer még föl szeretném használni. Tényleg köszönöm, hogy ennyire tetszett, igyekszek legközelebb is valami jót kitalálni :D
Köszönöm a véleményed!^^
Szia!
VálaszTörlésHát nem lennék hű magamhoz, ha először nem a doramakat emelném ki, ugyanis két zseniális sorozatról beszélünk, amit mindenkinek látnia kellene, de a doramafüggőknek meg abszolút kötelező két remekmű. Egyébként elgondolkoztam, hogy ez az its Okayből melyik ötlet, aztán leesett hogy baszki hát tényleg azért kellett állandóan elkoltozniuk más-más helyre oppáéknak, mert a hyungja állandóan félt, hogy rájuk talál a pillangó T_T És ahogy ez leesett majdnem elbogtem magam, a dorama hatására is, meg hát te is jól atadtad az egészet, a hoemberrel meg hogy kajak a színes ruhák voltak a véraláfutás hát kirázott a hideg. És hát a másik doramat is külön ki kell emelnem, nekem eddig a Secret Garden volt a kedvencem, de az Itaewon után azt se tudtam hol a fejem, olyan szinten elsoport az a dorama, hogy kész voltam utána meg igazából még most is. Tutira megfogom meg egyszer nézni, és nekem is ez volt az egyik kedvenc mondatom, meg maga a tény hogy ezt az apukája mondta neki ok abbahagyom mert bogni fogok.
Nekem is ez jutott eszembe, de szerintem neked ez is volt vele a szándékod. Szürreális. Meg nekem eszembe jutott az is, hogy ez fájdalmasan szép volt. Fájdalmas, mert ez történt. Valahol egyébként undorító és igazságtalan is. De szép, mert a fiúcska eltudta engedni a múltat, elindult a gyógyulás felé, és kiiiiiiiiiiibaszott nehéz már eleve csak eljutni arra a szintre, hogy az ember továbblépjen egy ilyen dolgon. De sajnos a tüske ott marad. Állandóan. És nagyon jó volt nekem, hogy ezt te is beleirtad, azzal a "darabokra szedtel" párbeszéddel nekem legalábbis ez jött le, mert sajnos nagyon reális volt. És így belegondolva, hogy ez darabokra szedés elméletileg és gyakorlatilag is lehetséges, jaj T_T Egy ilyet nem lehet csak úgy elfelejteni. Ettől függetlenül meglehet gyógyulni, képes rá az ember, ha nem elmenekulni akar, hanem szembenéz ezekkel. Fhu, nekem ezt nagyon jól atadtad.
Bármit túlélsz, amíg életben vagy. Ez a mondat, gondolat... Soha nem volt még egy doramaban sem ilyen erős, ilyen elgondolkodtató, ilyen fájdalmasan igaz gondolat, mint ebben. Annyira örülök neki, hogy hozzád is eljutott ez a sorozat, hogy téged is pont ez a mondat ragadott meg ;; Ha ujranezem tutira kiirom az összes olyan gondolatot belőle, ami hatással volt rám. Egyébként remekül beleepitetted ezt a gondolatot a novelládba. Nagyon illett hozzá, és az külön tetszett, hogy a kisfiú anyja mondta ezt neki.
Amúgy azt beszéltük Mirtillel még valamikor, hogy mindig mennyire jó címeid vannak, mindig mekkora jelentessel bírnak. Hát ez azóta is töretlenül igaz, ezt is nagyon eltalaltad.
Köszönöm, hogy megírtad ezt. Kíváncsian várom a többi novellád ^^
Szia!^^
TörlésHát ezzel teljesen egyetértek, hogy annyira zseniális mindkét dorama, hogy vétek nem megnézni. Hát nekem az egész It's okayből ez maradt meg a legjobban xdd ez annyira tetszett, meg hát maga a dorama is annyira különleges volt a maga módján, olyan témával foglalkozva, amivel nem sokat találkozni. De hát annyira jól esik, hogy neked is sikerült átadnom, amit ezzel szerettem volna, mert most tényleg úgy éreztem, hogy nem így van.
Hát én röstellem, de a secret gardent nem láttam még, pedig már olyan régóta rajta van a megnézendő listámon, de valahogy akárhányszor tervbe volt mindig mást néztem végül xd de mostmár tényleg neki kéne álljak. Az Itaewont pedig nem is igazán tudom szavakkal illetni, annyira csodálatos volt, és mikor néztem hát egy kicsit mélyponton voltam és rengeteget segített nekem, tényleg az a sorozat egy csoda, olyan mondanivalóval és üzenettel, ami túl mutat minden eddigin. Én is tervezem újra nézni egyébként, nekem annyi van a fejemben is a megmaradt mondatokból, amik nagyon tetszettek, lehet még máskor is fel fogok egyet-kettőt használni :D
Hát nekem nagyon jól esik, hogy szerinted is szürreálisra sikerült, és amúgy igen valami ilyesmi is volt a célom vele. És tényleg egyébként nagyon fájdalmas már maga a téma is, olyan borzalmas, hogy van akivel ez tényleg megtörténik, átéli ezt. És nagyon örülök annak, hogy szépen sikerült ábrázolnom a gyógyulását a fiúnak, ahogy rájött, hogy szembe kell nézzen a dolgokkal és nem menekülni előlük. És annak is nagyon örülök, hogy tetszett az a párbeszéd rész, mert hát elég nyersen fogalmaztam ott meg a valóságot, de annyira örülök tényleg, hogy ezt neked nagyon jól át tudtam adni :D
Szerintem is maga az egész dorama olyan erős, olyan értékeket és gondolatokat hordoz magában, amivel én még nem találkoztam ezelőtt. És szerintem most abbahagyom az Itaewon istenítését, mert ha belekezdek sose hagyom abba xdd de egyébként ha ki kéne emeljek még egyet, akkor az lenne amikor Saeroyi a börtönben azt mondja, hogy "ne merd meghatározni az értékemet", most nem szó szerint idéztem, nem is tudom magyarra hogy fordították, de a lényege ez, és hát húúú, nekem akkor nagyon nagyon nagyon szükségem volt erre :D És annak külön örülök, hogy szerinted is ez nagyon beleillett a novellába.
Wow, most nem is akarom elhinni, hogy Mirtillel a novelláimról beszéltek xdd De hát annyira jól esik, hogy szeretitek a címeimet, amikor csak tudok, igyekszek valami kicsit szokatlanabbat, különlegesebbet keresni :D
Én köszönöm a véleményed, és a hosszú kommentet!^^
Szia!
VálaszTörlésNe félj, szerintem nagyon is rendben volt a novellád, sőt!
HIhettelen volt az egész, nekem ilyen téma eszembe se jutott volna.
MIkor a hóember üldözte, azt hittem, egy rossz rémálomban vagyunk, egy szürreélis világban, de utána átmentünk a valóságba. Elképesztő volt az átmenet, és nagyon jól át jött, hogy egy gyereknek ez hogyan is játszódik le, ő hogy képzeli ezt el, hogy túlélje.
Nagyon tetszett, hogy végre szembe néztek egymással, és bár bosszantott az apuka lekezelő, erdektelen stílusa, örültem, hogy a főszereplő elmondta neki az érzéseit - nem neki, hanem önmagának. Ezzel saját magát is felszabadította.
Tetszett, hogy a dal egyik jelentős mondata köré szőtted a történetet.
Komolyan, le vagyok hidalva :D A hóemberes rész nagyon tetszett, nem tudom mondtam-e már XD
Én csak ezt az aprócska hibát szúrtam ki: "Talán én sem kéne azzal töltsem az életem, hogy bűnbakot keresek a múltamban történtekért?" Itt inkább azt kellett volna írnod, hogy: talán nekem sem kéne azzal....
Köszönöm, hogy olvashattam!
*hihetetlen
Törlésszürreális
érdektelen
Csak mert én sem tudok írni :P
Szia!^^
TörlésOké, mostmár megnyugodtam, hogy mindannyiótok szerint jól sikerült xd
Olyan érdekes, hogy te is álomnak hitted az elején, meg hogy szerinted is szürreális volt az egész. És hát annak nagyon örülök, hogy sikerült átadnom, egy kisgyerekben hogy is játszódhat le egy ilyen.
Igen, itt tényleg inkább magának mondta el, mint az apukának, mert szüksége volt erre a gyógyuláshoz.
jajj hát nagyon örülök, hogy ennyire tetszett a hóemberes rész xdd
Köszi, hogy felhívtad erre a figyelmem, meg fogom nézni :D
ne aggódj, nekem is szokásom elírni dolgokat xdd
KÖszönöm a véleményed!^^
Szia^^
VálaszTörlésJaj, annyira mélyen megérintettél ezzel az írásoddal!
Nem is tudom, hol kezdjem. Ez a hóemberes dolog… Azta! Pont egy hóember, amit egyébként szeretnek a gyerekek, ami a gondtalan játékot kéne, hogy az eszükbe juttassa… De ez a kisfiú teljesen mással tudta párosítani, és ez annyira fájt nekem. Mert ha egy ocsmány szörnyeteg képében látta volna az apját, az érthető, de ettől ütött nekem még nagyobbatT_T
Azzal csak ismételni tudom a többieket, hogy zseniálisnak találom a hóember öltözködését, amivel a véraláfutásokat szimbolizáltad. Olyan jó volt, hogy nem magát a verést írtad le feketén-fehéren, hanem így oldottad meg.
Hú, amúgy ez egy nagyon nehéz téma. Borzalmasak azok a férfiak, akik akár a feleségüket, akár a gyereküket bántják, de amíg egy nő elmenekülhet, egy kisgyerek esetén ez még rosszabb. És vannak olyan dolgok, amiket nem lehet megbocsátani. Én egy ilyet biztosan nem tudnék.
Érdekes volt, hogy az apuka a végén is elég nyersen viselkedett. Általában ilyenkor megbánják az emberek az ilyen tettüket, és én azt vártam volna, hogy a fia bocsánatáért esedezzen, szóval továbbra is rettentő ellenszenves maradt.
Nagyon örültem, hogy a fiú ilyen éretten úgymond eldöntötte, hogy meg fog gyógyulni. Sokszor az van, hogy ha valakinek szar volt a gyerekkora, akkor hajlamos úgy, vagy legalábbis hasonlóan viselkedni a gyerekével, ahogy vele viselkedtek a szülei, de szerencsére a főszereplődnek ennél sokkal magasabb volt az érzelmi intelligenciája^^
Nem mondom, hogy nem ütött szíven ez a novellád, de ettől függetlenül nagyon tetszett! Teljesen átéreztem a mondanivalóját.
Köszönöm, hogy megírtad ezt nekünk:-)
Szia!^^
TörlésAkkora megkönnyebbülés nekem, hogy így sikerült megérintenem!
Pont nekem is azért esett a választásom a hóemberre, mert egy annyira gyermeki dolog, és hát sokszor egy gyerek nem tudja feldolgozni az őt ért traumákat, és valóban valami ilyesmit művel vele a tudalattija. És hát ez teljesen érthető is, mert ez egy annyira fájdalmas dolog, hogy nem is tudom, hogy tudhat valaki ezzel szembenézni.
Nagyon örülök, hogy tetszett ez az öltözködéses dolog, meg hogy így ábrázoltam a verést és nem csak a nyers valójában :D
Ez tényleg egy nagyon nehéz téma, épp ezért is féltem egy kicsit erről írni. Tényleg borzalmas, el sem tudom képzelni, milyen lehet így élni. Erről nekem mindig az volt a véleményem, hogy a bántalmazó ember gyengeségét mutatja, és a másik félnek ár kell jönnie, hogy erősebb ő ennél és képes elszabadulni, még ha egy gyerek is.
valóban nagyon nyers volt az apuka, de ez talán szándékos is volt, legalábbis pl én egy ilyen után kinevetnék valakit, ha bocsánatot kér, mert semmit sem ér. Itt sem ért volna semmit szerintem, ha elkezd sajnálkozni az apuka.
Igen, sajnos hajlamosak az emberek a magukkal hozott dolgokat tovább adni, és így lesz minden generáció ugyan olyan romlott. De itt a főszereplő szerencsére megtalálta a helyes utat, és remélhetőleg ő nem fog ilyenné válni.
Annyira örülök, hogy át tudtad érezni a novellát, meg hát annak is, hogy egy kicsit szíven ütött :D
Koszönöm a véleményed!^^
Szia~~ ^^
VálaszTörlésWoah... Már maga a cím megragadott. A történet is jó, volt illetve örültem a doramás hintéseknek ^^
Itt belső drama fan hatalmasakat ugrált örömében ><
Igazából, ahogy előttem ketten, vagy hárman írták, hogy a szürreális szó jutott eszükbe a novelláról. Hát, be kell valljam, hogy nekem is. Hát, ha egy hóember kergetnek engem a hidegben, hozzátenném, én is paráznék, bármi is kösse hozzám a hó kupacot.
Hát, na. Maradjunk annyiban, hogy nem hagynám magam ><
Maga a történet hát woah... Hogy vagytok ti ilyen kreatívak? >< Elbújhatok a macska mögé, hogy ti ilyen jó kis sztorikkal jöttök.
Igazából olyan rossz volt, hogy a hóembert, amit ugye szeretnek a kisebbek, mert hát milyen jó már egy olvadozó fehér valamivel játszani. Aztán még az apját látta benne ><
Áh, olyan nehéz téma ez, amiről írtál, és ahhoz képest, hogy milyen szörnyű cselekménye volt, annyira szépen leírtad ^^
Kicsit talán szíven is ütött a novella, de nem mondom, hogy nem tetszett! Nekem átjött minden érzelem, és a mondanivalója. Úgyis imádom az ilyen történeteket, amiknek mondanivalójuk is van *-*
Köszönöm, hogy olvashattam! Várlak a következő körben is! ^^
Szia!^^
TörlésNagyon örülök, hogy neked is tetszett már a cím is, meg hát a doramak, sose elég belőlük :D
Hát nagyon örülök, hogy neked is a szürreális szó jutott eszedbe, ez azt jelenti, hogy tényleg sikerült átadnom, amit szerettem volna :D ÉS hát szerintem mindenki parázna xdd
Jajj ne mondj ilyet, hogy elbújsz :D
Hát ugye a hóember maga volt az apukája, csak mivel nem tudta ezt a traumát feldolgozni, így jelent meg előtte a bántalmazó apuka. De nagyon örülök, hogy szerinted is szépen le tudtam írni :D
Hát nagyon örülök, hogy neked is átjött a mondanivalója a novellának, meg az érzések is.
Köszönöm a véleményed!^^
Sziaa
VálaszTörlésHűha.. Az elején a hóember annyira furcsa és ijesztő volt, hogy nem tudtam eldönteni, én olvastam valami félre, esetleg átvitt értelembe kell érteni, vagy tényleg azt írtad le, hogy egy hóember kergeti xD Azt kiderült (ha jól értelmeztem), hogy úgymond az apja volt a hóember. Ez annyira woooow. Olyan gyönyörűen leírtad, pedig ez a 'trauma' téma egy elég komoly dolog.
Egyáltalán ne izgulj, teljesen rendben volt ez a novella, nem tudom hogy tudod ennél is összeszedettebbnek is képzelni xD
Mert bármit túlélsz, amíg életben vagy. Annyira szép, hogy ez a mondat köti össze az anyjával.
Én személy szerint baromi jóba vagyok az apukámmal, ezért nem tudom elhinni, hogy lehet ilyen egy édesapa, hogy kár okozzon a saját gyerekébe.
Köszönöm, hogy olvashattam, várlak a következőbe!^^
Szia!^^
TörlésHát sajnálom, hogy ennyire furcsa volt xd de igazából valami ilyesmit is próbáltam elérni, hogy ahogy a többiek is mondták, olyan szürreális legyen az egész. És igen, a hóember valójában az apukája volt, csak a kis gyermeki elméje így próbálta ezt a traumát feldolgozni, hogy bántalmazza az apukája. Nagyon ürülök, hogy szerinted is sikerült szépen leírnom :D
Hát a fejemben tök máshogy nézett ki xdd nem tudom így elmagyarázni, de eskü én még mindig kicsit összecsapottnak érzem xd
Örülök, hogy téged is megragadott ez a mondat, és hogy az anyukájával kötöttem össze.
Én nagyon örülök annak, hogy te ennyire jóban vagy az apukáddal, mindenki megérdemelné ezt, és hát ezt tényleg egy borzasztó dolog lehet átélni, nem is szeretném tudni, mennyire :D
Köszönöm a véleményed!^^
Szia!
VálaszTörlésAz elején nem értettem, hogy milyen hóember, miiii, hát a hóembereket szeretik a gyerekek, miért fél a kisfiú a hóembertől? :( Aztán ahogy haladtunk előre, úgy értettem meg, hogy ez nem egy álom kép volt, hanem sokkal inkább egy "coping mechanism" és így fogta fel a történéseket. Nagyon tetszett ez a kontraszt egyébként, hogy hóember formájában jelent meg az apja, mert ez egy olyan dolog, amire pozitívan gondol az ember és itt mégis erősen negatív lett.
Az apukára igazából szavaim sincsenek. A hozzáállása mindent elmondott róla, amit el lehetett, az ilyen ember semmi jót nem érdemel. Én amúgy úgy képzeltem, hogy az apuka nincs ott, vagy csak a képzeletében van, vagy mint valami nem evilági entitás, de nagyon örültem neki, hogy képes volt elmondani az érzéseit. Mindig annyira szörnyű belegondolni a bántalmazásokba, elképzelni, hogy picike gyerekek min mehetnek keresztül, ami az egész életükre velük marad. És persze, túl lehet rajta lendülni, de egy része mindig velük marad. :(
Egyébként nekem nagyon tetszett, hogy a hideg, téli, nyers, groteszk képből átváltottunk az őszbe, az elmúlásba, nekem ez tökre azt sugallta, hogy túl lesz rajta, maga mögött hagyja a gyerekkorát, és imádom az ilyen párhuzamokat, hehe :D
Egyáltalán nem volt érezhető rajta, hogy nem volt se időd, se annyi ihletet foglalkozni ezzel, nekem nagyon nagyon tetszett!! :D Köszönöm szépen, hogy olvashattam, várlak a következő körben is! uwu
Szia!^^
TörlésHát örülök, hogy ahogy haladtál sikerült neked is megérteni, hogy mi is történik :D és hát igen itt pontosan ez a coping mechanism volt, hogy a kisfiú így látta maga előtt a történéseket, mert nem tudta feldolgozni. Nagyon örülök, hogy neked is tetszett ez a hóemberes kontraszt :D
Tényleg ez egy annyira szörnyű téma egyébként, hogy nem is igazán lehet szavakkal illetni. Én is így képzeltem amúgy, de ugye ezt nem tettem nyilvánvalóvá a novellában. És szerintem egyébként egy ilyen helyzetben tudni kell elengedni, és talán megbocsátani, nem a másik, hanem a saját lelki békéje érdekében, és erre a fiú is rájött később :D
Jajj nagyon jól esik, hogy ez is tetszett, először majdnem nyárként írtam le a végét, aztán pont így az elmúlás miatt végül ősz lett belőle :D
Huh hát ezt nagyon jó olvasni, hogy nem érezhető az idő és ihlethiány, és hogy ennyire tetszett így is!
Köszönöm a véleményed!^^