3. fejezet

Vettem egy mély lélegzetet és becsöngettem a srácok által megadott címre. Pillanatokon belül nyílt az ajtó és Chim feje bukkant elő a széles ajtó mögül, majd teljes testével lépett elő egy pohárral a kezében.
- Gyere csak Jungkookie, már bőven elkezdtük. Nyitva van - hadarta kissé nehezen forgatva nyelvét, majd egy intés után szájához emelte a poharat és jól meghúzta. Én sóhajtva beléptem a kapun. Nem az volt a célom, hogy full részegre igyam magam egy szinte idegenekkel teli bulin.
Megfigyeltem a zölden burjánzó kertet. Nem volt túl nagy, de néhány virágágyásnak pont elegendő volt a hely. Takaros kis udvar volt, a házból kihallható hangok alapján azonban bent már nem ilyen hangulat uralkodott. Hangos zene dübörgött a nyitott ajtón keresztül és minden ablakon éles fény szűrődött ki.
Amint beléptem, a nappaliban azonnal megpillantottam a társaság nagy részét. Taeyeon, a csapat egyetlen lány tagja önfeledten táncolt oldalán Kaival, míg néhány ismeretlen arc mászkált nyilvánvalóan a konyha felé. Mindenki poharakat szorongatott kezében és a zenét túlüvöltve próbáltak kommunikálni, nem túl sok sikerrel.
Megforgattam szemeimet. Sosem szerettem az ilyesfajta tömeg bulikat. Túl sok ember, túl sok pia, túl sok nem kívánt személy, a kívántakat meg sosem leli az ember. Ez velem is így történt, hisz hiába kerestem tekintetemmel Taehyungot, sehol sem láttam. Beljebb mentem és a konyhában töltöttem magamnak sojut és azzal a kezemben indultam meg a hátsó kertben is körülnézni, mikor Taeyeon lépett elém váratlanul. A ricsaj miatt tarkómnál fogva hózódott közelebb hozzám és suttogott a fülembe. Kirázott a hideg az érzékszervemet ért leheletétől, de nem a jó értelemben.
- Jungkook oppa - nyávogta. - Gyere táncolni! Ne legyél már ilyen búval baszott, én ígérem, hogy felvidítalak - csak szemforgatással válaszoltam, habár ő ezt nem láthatta. Komolyan bepróbálkozott nálam? Nem is akartam elhinni, holott megszoktam már a bulikban rám nyomuló csajok kavalkádját, de ő mégis, teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy a fiúkhoz vonzódom.
Megpillantottam Őt. Velem szemben ült a szoba sarkában egy kis fotelben. Kezében egy papír pohár, amibe flegmán kortyolt bele, intenzíven engem és Taeyeont bámulva, tökéletesen ívelt szemöldökének egyikét kíváncsian felhúzva. Úgy tűnt, mintha éppen egy mosolyt próbálna visszafogni. Jól szórakozott rajtam és a rám csimpaszkodó lányon, ez nem is volt kérdés. Vajon mióta figyelhet engem a tudtom nélkül?
Ősszefonódott tekintetünk. Kihívásként nézett rám, arra azonban nem számított, hogy el is fogadom. Felment bennem a pumpa a flegmaságától. Kacéran rámosolyogtam, majd a lány derekát átölelve húztam közel magamhoz és hajoltam a füléhez.
- Szívesen táncolok veled! - mondtam, mire ő azonnal kezemet megfogva húzott a nappali közepén levő üres, tánctérnek szólgáló helyre. Azonnal elkezdte ringatni a csipőjét nekem háttal, engem ez azonban egy kicsit sem tudott érdekelni. Szemem sarkából mindvégig Taehyungot figyeltem, de az ő arca kifejezéstelen volt. Ugyanúgy ült, mint néhány perccel korábban.
A végére egészen megkedveltem Taeyeont. Próbálkozott, nagyon próbálkozott felkelteni az érdeklődésem, de mikor rájött hogy esélytelen, feladta. Megváltozott a viselkedése és kifejezetten szimpatikussá vált számomra. Aranyos volt, őszinte és kissé vadóc. Minden hetero srác a buliban rajta tartotta a szemét. Hogy őszinte legyek kicsit sajnáltam, hogy én képtelen vagyok rá úgy nézni.
Alig egy perc telhetett el anélkül, hogy Taehyungon tartsam a szemem és máris felszívódott. Azonnal kutakodni kezdtem utána az emberek között, de sehol se találtam, csak arra eszméltem föl, hogy Taeyeon megragadja a karomat.
- Kimegyünk egy kicsit levegőzni? - kérdezte, mire bólintottam. Borzasztó fülledt volt odabent a levegő, így nekem is jól esett kimenni a szabadba.
Amint kiléptünk a hátsó kertbe azonnal megláttam Taehyungot az asztalnál üldögélni. Elmosolyodtam. Vajon Taeyeon direkt hívott ki ide, mert látta rajtam hogy Taehyungot keresem?
- Bátyus - lépett mellé az emlegetett lány, mire szemeim hatalmasra kerekedtek. Bátyus? Taeyeon Taehyung húga? Ez az információ teljesen lesokkolt. Erről fogalmam sem volt egészen idáig. - Nem élvezed a bulit?
- Tudod, hogy nem bírom az embereket - válaszolta mély tónúsu hangján egy újabbat kortyolva italába.
- Akkor miért vagy itt? - tette föl a kérdést a lány, én pedig kíváncsian foglaltam helyet velük szemben az asztalnál. Úgy csináltam, mintha nem is figyelnék rájuk, csak az italom újratöltésével foglalkoznék. Ez hányadik is volt? Már egy ideje nem tartottam számon.
- Tudod te azt nagyon jól - válaszolta halkan, mire muszáj volt ránézzek. Mert éreztem. Éreztem, hogy ő is engem bámul. Megint elvesztek egymásban szemeink. Félhomály volt, mégis csillogtak íriszei. Csokoládébarnán tekintettek rám, mélyen, áthatóan. Rabul ejtettek, és ezúttal én voltam az áldozat. Képtelen voltam ellenállni neki.
- Jungkook - szólított meg Taeyeon, ezzel kiszakítva a kettőnk által kialakított kis világból. - Tudod min gondolkodtam?
- Min? - néztem rá kérdőn, mert elképzelésem sem volt. Nem is igazán figyeltem rá, hiszen az előttem ülő fiú minden gondolatomat elfoglalta.
- Szűz vagy még?
- Tessék? - kaptam rá a tekintetem furcsállva a kérdést. Reméltem, hogy félre értettem és nem a magánéletemben akart túrkálni.
- Szűz vagy még? - ismételte meg, mire már nem tudtam mit csinálni, csak elnevettem magam. Hátradőltem a székben és karjaimat összefontam magam előtt.
- Ez egy elég személyes kérdés - közöltem, mire nem várt választ kaptam. Taehyung letette a poharát és rám emelte szinte fekete pilláit.
- Senki se hal meg szüzen. Az élet mindnyájunkat keményen megbasz - mondta komoly arccal. Meglepődtem. Nem számítottam tőle bármire is, de egy ilyesmi kijelentésre különösen nem. Úgy bámult rám, mintha pontosan tudná, hogy miért vagyok itt, s a hosszú másodpercek alatt míg tekintetünk találkozott megint volt egy pillanat. Egy pillanatnak a töredéke, mikor leomlott minden, amit ő gondosan fölépített maga köré és láthattam a benne rejlő érzelmeket. A szomorúságot. A segítségért könyörgést.
Elgondolkodtatott a mondata. Volt benne igazság, ezt én is tapasztalhattam már életem során. Mégis, honnan jönnek ezek a gondolatai? Ki ő és mit csinál? Egyre kíváncsibbá tett a személyisége és a vágy, hogy segítsek rajta. Hiszen, ha nem is tudatosan, de mélyen legbelül segítő kezekért áhítozott, ebben biztos voltam. Jó emberismerő voltam, szinte sosem csaltak a megérzéseim.
Ő sokkal, de sokkal töb annál, mint amit a külvilág felé mutat. Annál a szívtelen, rideg és flegma fiúnál, aki az egész világ irányába teljesen érdektelen. Ő valaki, akiben rengeteg ki nem mutatott érzelem és ki nem mondott gondolat fortyog, ami egyszer ki fog törni belőle, akár egy vulkán. Ebben biztos voltam, holott ez mindössze a második találkozásunk volt.
- Egyetértek - válaszoltam a szemébe nézve, mire ő hitetlenkedve elnevette magát.
- Tehát nem vagy szűz. Megjegyeztem - szólalt meg Taeyeon, mire megszakítottam a szemkontaktust Taehyunggal és a lányra néztem. Kacéran rám kacsintott, amire semmi reakciót nem kapott tőlem, így letette poharát és felállt az asztaltól.
- Én visszamegyek táncolni. Ti maradjatok csak - adott egy puszit bátyja arcára, aki abban a pillanatban, hogy húga lelépett kivett zsebéből egy doboz cigit és rágyújtott. Egy szót se szólt hozzám sőt, még egy pillantásra se méltatott. Ezzel sikeresen felidegesített, különösen, hogy már nem igazán voltam józan állapotban. Kezdett forogni a világ és mozdulataim akaratom nélkül történtek. Rendesen berúgtam, az biztos.
- Minek szívod azt a szart? - kérdeztem Taehyungtól hirtelen, és habár a saját hangom alapján nem igazán tudtam megmondani, biztosan alig lehetett érteni a mondandóm.
- Szerintem ne igyál többet, Jeon - közölte kifejezéstelenül egy újabb mélyet szívva cigijéből. - Már így is nehezen forog a nyelved.
- Ne mondjad meg nekem, hogy mit csináljak! - kiabáltam rá, de ő össze se rezzent. Az alkohol sokszor agressziót hozott ki belőlem, de néha csak érzelmes bőgőmasinává váltam. Akkor azonban éppen az előbbi volt rám érvényes.
- Csak tanácsot adtam. Hidd el, én a helyedben nem veszteném el az öntudatomat valahol, ahol Vernon is jelen van.
- Még nem is láttam ma - fontam össze magam előtt a karomat, mint egy durcás kisgyerek.
- Ami késik, nem múlik - kortyolt egy újabbat az italába, s erre mintegy végszóként a társaság kemény magja özönlött ki a kertbe.
- Jungkook-shiiii - telepedett le egyik oldalamra Chim elég nehézkes mozgással. Olyan tömény alkoholszag áradt belőle, amit még az én egyébként is részeg orrom is nehezen tolerált. - Jól szórakozol? Nem is lógtál velünk - biggyesztette le ajkait szomorúan, karjaival székem karfájára támaszkodva.
- Ahha - motyogtam, holott ez egy kicsit se volt igaz. A pia kezdte az érzelmes énemet előhozni. - Taeyeonnal voltam meg egy csomó idegennel. Azt se tudom mi a nevük.
- Taeyeonnal, hmm? - horkantott föl az éppen másik oldalamon helyet fogalaló Vernon. - Nem úgy volt, hogy buzi vagy?
- Az homoszexuális Vernon, nem buzi - mondta Taehyung halkan, de épp elég határozottan ahhoz, hogy minden tekintet rászegeződjön. - Nem mondtam még elégszer?
- Mi van Tae, téged is megfertőzött? - röhögte el magát Kai, aki alig állt a lábán, ezért inkább fogta magát és elfeküdt a fűben. Én pedig csak akkor realizáltam. Taehyung komolyan megvédett engem?
- Ez nem fertőzés, hanem genetika - közölte, majd idegesen kirúgta maga alól a székét és fölállt. Nem értettem, mi ez a hirtelen düh kitörése. Az egész testén látni lehetett, mennyire fel volt bőszülve, különösen a szemein. Feketébbek voltak az égboltnál is sőt, magával a sötétséggel is versenybe szállhattak volna. Mielőtt elment, mélyen a szemembe nézett és nekem intézte szavait. - Szerintem jobb, ha mész. Nem túl biztonságos itt neked.
És ezzel a mondattal hátat fordított és besétált a házba. Senkit sem érdekelt, hova megy. Senkit sem érdekelt, miért csak kólát ivott egész este. Senkit sem érdekelt, miért szállt szembe Vernonnal. Senkit, csakis engem. Utána akartam menni, de a mellettem ülő karjai visszahúztak a székbe. Mérgesen néztem Vernonra és az enyémeket szorító ujjaira.
- Hagyd, nem ér annyit. Csak hisztizik és amúgy is egy bunkó fasz - közölte szemét módon, mire még az én szívembe is fájdalom hasított. Mégis milyen barátok ezek?
Ahogy körbenéztem, egyik fiú sem érdeklődött Taehyung hogyléte és holléte felől. Hidegen hagyta őket. Magasról leszarták, holott nyilvánvaló volt, hogy valami nagyon mély sebet ejtett rajta. Vajon azért vált ilyenné, mert nem a megfelelő emberekhez fordult segítségért? Vajon figyelembe se vették a nyilvánvaló szenvedését?
Döntöttem. Felálltam, és hiába próbáltak maradásra bírni elindultam megkeresni Taehyungot. Valami azt súgta segítségre van szüksége, és mivel senki nem volt alkalmas erre, rám hárult a feladat. Bebotladoztam a házba, fel a lépcsőn, ki a bejáraton. Borzasztóan szédültem és hányingerem volt, éppen ezért képtelen voltam tisztán gondolkodni. Csak mentem és mentem, ki a kapun, és mindeközben gőzöm sem volt hova tartok. Taehyungot akartam megtalálni.
Hirtelen valaki erőszakosan fordított meg. Egyébként is felfordult gyomrom nem igazán örült a gyors helyzetváltozásnak és öklendezni kezdtem, miközben olyan szédülés fogott el, hogy alig bírtam talpon maradni. Azt se láttam, ki pördített rajtam ekkorát, csupán pacákat érzékeltem magam körül.
Nem értettem, mi történik velem. Nem szokott ennyire kiütni az alkohol, legalábbis ennyire rosszul még sosem voltam azelőtt. Az tény, hogy nem keveset sikerült legurítanom, de azért nem annyit, hogy ilyen állapotba kerüljek tőle. Vajon kevertek valamit az italomba?
- Szánalmas vagy, Jungkoook - éreztem meg valaki leheletét néhány centiméterre arcomtól. Azonnal rájöttem, hogy Vernonnal állok szemben. Borzalmas alkoholszag áradt minden porcikájából. - Miért ő kell neked? Úgysem kaphatod meg, ne is próbálkozz. De itt vagyok én. Ez miért nem elég? Miért azt akarod, akinél esélyed sincs?
Nem bírtam válaszolni. Olyan rosszul voltam, hogy már szinte teljes súlyomat az engem ölelő Vernon tartotta, különben már rég összestem volna. Éreztem, hogy vigyorog. Ő élvezte a helyzetet, én már kevésbé. Nem tudtam ellene védekezni. Túl gyenge voltam, konkrétan bármit tehetett volna velem, úgysem lett volna elég erőm visszaütni.
Hirtelen nyomta ajkait enyémeknek. Erőszakos volt, követelőző és szája borzasztó ízű. Olyan erősen húzott magához csipőmnél fogva, hogy biztos voltam benne, ott marad ujjainak nyoma. Nyelvével keményen követelőzött bejutásért, de mikor nem engedtem neki bele harapott alsó ajkamba. Megéreztem vérem savas ízét és elnyitottam számat. Képtelen voltam bármit is tenni. Majdnem elájultam és elhánytam magam, mindezt egyszerre. Bár, hogy őszinte legyek megérdemelte volna, hogy a szájába okádjak.
Egyszer csak már semmi sem tartotta erőtlen testemet. Összeestem és innentől kezdve képszakadás volt. Kivéve a hangot, amit eszméletvesztésem előtt hallottam. Az Ő hangja volt. Az ő mély, határozott és dühös hangja.
- Kibaszottul meg fogod bánni, ha mégegyszer a társaságunkba, vagy a közelünkbe mered tenni a lábad. Jól jegyezd ezt meg, és imádkozz, hogy most láttál életedben utoljára!

---

Megmentett. Én indultam a keresésére hogy segítsek neki, de végül én voltam az, aki segítségre szorult. Ő pedig ott volt. Ott volt és cselekedett. Önzetlenül.
Vajon mi lett volna, ha nem jelenik meg és nem szedi le rólam Vernont? Vajon meddig ment volna el az erőszakos fiú, mit tett volna velem, szinte öntudatlan állapotban? Nem tudtam, de nem is érdekelt. Csakis arra tudtam gondolni, hogy a sors valahogyan úgy alakította, hogy kénytelenek legyünk egymás közelében maradni. Hiszen, ha elkezdünk kölcsönösen függni egymástól mi mást tehetnénk?