Sóhajtottam, levettem cipőmet és eldőltem a nappali kanapéján. Fejemet a párnába fúrtam, és legszívesebben üvöltöttem volna. Hogy boldogságomban, vagy valami egészen más miatt, azt én magam sem tudtam. Rengeteg érzés kavargott bennem. És sajnos, vagy nem sajnos, ki tudja, mindegyiknek köze volt Taehyunghoz.
Nála aludtam. Beengedett a házába. Taeyeon és a nagyija szerint, ez nem fordul elő túl gyakran. Ez vajon azt jelenti, hogy megbízik bennem? Azt jelenti, hogy ő is érez irántam valamit, még ha nem is úgy, ahogy én? Semmiről nem volt fogalmam. Úgy éreztem, az egész helyzet egy hatalmas katyvasz, amibe igazából én kevertem saját magam, de sosem fogok kikeveredni belőle.
És a kaktuszok. Az Ő kaktuszai. Azok a kaktuszok, melyeknek szimbólikus jelentése van, melyek magát Taehyungot szimbolizálják. Taehyung szerint legalábbis. Az már más kérdés, hogy miért veszi magát egy lapon egy kaktusszal, miért gondolja magát ennyire szívtelennek. Ki akartam deríteni. Megszámlálhatatlanul sok dolog volt Taehyunggal kapcsolatban, ami rejtély volt nem csak számomra, hanem gyakorlatilag mindenki számára. De vajon miért? Miért nem bízik senkiben sem? Miért tesz úgy, mintha nem lennének érzései és gondolatai, holott igenis vannak, több és jobbak, mint sok másik embernek.
Szerettem volna őt megérteni. Szerettem volna őt megfejteni. Szerettem volna rájönni a miértekre, talán éppen azért, mert valahol mélyen megláttam a hasonlóságot köztünk. Talán azért, mert én voltam az egyetlen, aki megértette az ő művészetét, az ő kaktuszait. Talán azért, mert meg akartam próbálni még többet kihozni belőle, mert már találkozásunk pillanatában tudtam, hogy ő nem egy átlagos ember. Ő valaki, aki a különlegességével akár egy világot is képes lenne megváltoztatni.
Elővettem zsebemből a telefonom, hogy megnézzem mégis mekkora lecseszést kapok én Yoongitól a mai lógásomért, mikor realizáltam, hogy még mindig Taehyung ruhái vannak rajtam. Elmosolyodtam. Ha csak egy kicsikét is, de olyan illata volt, mint neki. Jól esett, hogy nem kérte vissza őket.
Fintorogva olvastam az olvasatlan üzeneteimet és a nem fogadott hívásokat. Még jó, hogy lenémítottam a telóm az este.
Yoongs: hol vagy?????????
miért nem vagy itt??????? becsöngettek!!!!!!!!
JEON JUNGKOOK! UGYE NEM ALUDTÁL ANNÁL A FASZNÁL???
mondd, hogy nem a faszával aludtál....
eskü kinyírlak
nem vicc, ha nem válaszolsz suli után az első utam hozzád fog vezetni és puszta kézzel heréllek ki
ha lógsz a suliból felhívom jint
hahóóóóóóóóóóóóóó
felhívtam
sorry, tudod hogy nem viccelek, különösen akkor nem, ha vigyáznom kell a seggedre
szó szerint
bazdmeg yoongi!
semmi nem történt, csak elaludtunk.
igen, nála, de a kanapén aludtam.
amiért szóltál jinnek még számolunk!
Ijedten nyitottam meg a Jintől érkezett üzeneteket. Nem akartam elhinni, hogy komolyan képes volt Yoongi vele fenyegetőzni. Ezért még tuti ki fogom nyírni.Hyungnim: jól hallottam???
lógsz a suliból?????
te???
az én kicsi jungkookiem?
és ki ez a taehyung akiről yoongi beszél???
ugye nem csináltál semmi meggondolatlan dolgot?
hívj fel amint látod ezt!!!
aggódok érted!!!
bocsi, amiért yoongi rád ijesztett
semmi baj nincs, csak yoongi egy faszfej
elaludtam, ez minden...
tíz perc és ott vagyok nálatok!beszélnünk kell
Sóhajtva tettem le a telefonom. Nem akartam elhinni, hogy ekkora balhé keveredett ebből az egészből a drágalátos barátom miatt. Tizenhét éves vagyok, nehogy már ne lóghassak egyszer a suliból!
Duzzogva fölmentem a szobámba. Jin úgyis be tudja magát engedni, majd megtalál, ha beszélni akar velem! Leültem az asztalomhoz és a Taehyungról készült rajzaimat kezdtem tanulmányozni, majd úgy döntöttem, kijavítom őket. Kiegészítem őket azzal a három aprócska pöttyel, amiknek ezek szerint nagyobb hatalma van, mint azt bárki hitte volna.
Annyira belemerültem, hogy észre se vettem a mögém osonó lépteket. Váratlanul ért hangja, mikor nem messze fülemtől megszólalt. Majdnem kiestem a székemből ijedtemben.
- Gyönyörű - suttogta unokatesóm szinte kábultan. - Hát ez hiányzott belőle - mosolyodott el, végigsimítva a rajzomon levő három piciny anyajegyen. - Ezek szerint tegnap volt alkalmad megfigyelni.
- Volt, de ez nem azt jelenti, hogy bármi történt közöttünk - kezdtem azonnal szabadkozni, nem is értem, igazából miért. Ennyire félreérthető lett volna a helyzet? Jin szemembe nézett, majd halványan elmosolyodott.
- Nem is vádollak semmivel, Kookie, de azért bárkivel megeshet, hogy hülyeséget csinál, mindössze ezért kérdeztem - mondta, majd helyet foglalt az ágyamon, mire én mellé telepedtem. Tudtam, hogy ő mindig csak jót akar nekem, de semmi szükségét nem éreztem egy kioktatásnak. Egyszeri alkalom volt, így alakult, lógtam egy napot, ez van. Előfordul.
- De én nem csináltam semmi hülyeséget, a lógás is csak azért volt, mert elaludtunk - hajtottam le a fejemet ujjaimat tördelve.
- Kookie - emelte meg finoman államat, ezzel kérve, hogy nézzek szemeibe. - Igazából pont erről akarnék beszélni veled - szinte ő maga is elvörösödött, ahogy kimondta, mire lelöktem kezeit arcomról.
- Jesszus, hyung, nem kell felvilágosító órát tartanod, már mindennel tisztában vagyok! - szóltam le, mire védekezően magasba emelte kezeit.
- Jólvanna, csak gondoltam, nem ártana, vagy szeretnél róla beszélni... A suliban gondolom azt nem mondják el, két fiú közt hogy is működik ez.
- Hát a suliban nem is, de ez nem azt jelenti, hogy analfabéta vagyok - forgattam meg a szemem, majd lehajtottam fejem, mert tudtam, hogy amit mondani fogok, az kiakasztja majd Jint. - És igazából, ezen a beszélgetésen már átestem Namjoonnal, mikor rájöttem, hogy meleg vagyok.
- Hogy mi? - kerekedtek ki teljesen szemei. Na nem ám a meglepettségtől, hanem sokkal inkább a dühtől. - Te hamarabb keresed meg a férjemet a problémáiddal, mint engem?
- Hyung, ne akadj ezen ennyire ki, tudod hogy ő segített nekem elfogadni, hogy ilyen vagyok - sóhajtottam, mire úgy látszott, hogy kicsit lenyugodott. - Te abban az időben egyébként is csak a könyveddel foglalkoztál... - tettem hozzá, bár lehet nem kellett volna, mert elég rosszul érintette. Elkomorult tekintete.
- Sajnálom, ha emiatt úgy érezted, nem számíthatsz rám - konyultak lefelé ajkai. - De remélem tudod, hogy te vagy a családom, a legjobb barátom és egyben az öcsém is, még ha vérszerint nem is. Bármikor, bármiben számíthatsz rám - mondta, mire megöleltem. Szorosan, nagyon szorosan, mert máshogy nem tudtam volna kifejezni mennyire is szeretem őt.
- Tudom hyung, tudom - suttogtam a fülébe, mire éreztem, hogy elmosolyodik. - Te is számíthatsz rám bármiben, ugye tudod?
- Persze, hogy tudom - tolt el magától vigyorogva, majd összeborzolta a hajamat, de csak mert tudja, hogy utálom. Durcásan kezdtem el igazgatni. - Egyéb kérdések felém, Kookie? Bármi?
- Hát, kérdésem az van bőven - nevettem el magam kínosan. - Az viszont már nem biztos, hogy tudsz is rájuk válaszolni.
- Alábecsülöd Kim Seokjint? - tette kezét drámaian a szívére, mire elnevettem magam. - Hadd halljam! - utasított szigorúan, mire én elmeséltem neki a történteket onnantól, hogy kijöttünk edzésről odáig, hogy ma reggel hazahozott. Figyelmesen hallgatott végig, koncentrálva minden egyes szavamra.
- Jungkookie - nézett rám komolyan. - Azt biztosra mondhatom, hogy nem heteró a srác - mosolyodott el, mire rácsaptam egyet a karjára.
- Te is megfogtad a lényeget - forgattam meg szemeimet.
- Ez igenis lényeges, mert ha heteró, akkor fölösleges minden herce-hurca - jelentette ki magabiztosan. Végülis, igaza volt.
- Jó, igazad van - adtam meg magam. - De nem ez a lényeg. Az én bajom az az, hogy fogalmam sincs mit kezdjek vele, hogy egyáltalán miért akarok vele bármit is kezdeni. Csak azt tudom, hogy valamiért akarom őt. Valami olyanért, ami megfoghatatlan.
- Látod benne, ami eddig senkinek se tűnt fel. Látod benne a művészetet, látod benne azt, hogy ott van, csak nem tudja kifejezni - közölte, mintha ez teljesen magától értetődő lenne, nekem pedig szinte leesett az állam. Hihetetlen, mennyire képes volt átlátni minden helyzetet, és hogy az én ki nem mondott gondolataimat képes volt kimondani. Kissé ijesztő volt, mint valami médium.
- Talán, csak segíteni akarok neki, hogy megtalálja a művészetét. Hogy megtalálja benne önmagát.
- Erre egyetlen dolgot tudok mondani, Jungkookie - mosolyodott el halványan. - Akinek van mondanivalója, az meg fogja találni a módját önmaga kifejezésének, még ha egy kis segítségre szorul is - idézett a saját könyvéből.
Igaza volt, mint mindig. Jól látta, mint mindig. A kérdés, hogy mégis mekkora küzdelem vár rám, ha elhatározom, hogy előcsalogatom belőle az ő saját, egyedi művészetét?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése