Zene: Angela Zhang - All from me
Kiverekedtem magam a tömegből és igyekeztem minél hamarabb egy nyugodt helyet találni, mert fullasztóan hatott rám az odabenti levegőtlenség. Nem agyaltam sokat, a hátsó ajtón távoztam az éppen zajló esküvőről. Amint kiléptem a széles faborítású ajtón frissítően töltötte meg tüdőmet a jóleső, hűvös oxigén, így percekig csak lehunyt szemmel élveztem a felszabadító érzést.
Késő délutánra járt már, vacsora előtt álltunk. Lágy szellő fújdogálta a növények zöldellő leveleit, míg az ég kék ragyogását csak néhol szakította meg egy-egy hófehér felhő. Maga a nap ugyan nem öntötte magából a meleget, de pont kellemes hőmérsékletet varázsolt egy tavaszi esküvőhöz.
Lassan kifújtam a bent tartott levegőt, de hiába próbálkoztam mindenféle légzésgyakorlatokkal, nem segített. Ugyanabban a pánik közeli állapotban ragadtam, ami még az esemény közben kapott el.
Úgy döntöttem teszek egy sétát, hátha nagyobb sikerrel jár a természet a megnyugtatásomban, mint én magam. Mégis, mikor leértem az éppen magányos parki részre, egy padon ücsörögve találtam magam. Egy óriási árnyékot adó tölgyfát éreztem akkor a legalkalmasabb helynek egy kis agyalásra, így elfeküdtem az alatta levő ülőalkalmatosságon, majd szememet lehunyva próbáltam rendezni a dolgaimat.
- Nem épp ez a legjobb formád, Park Jimin - férfi hang szólalt meg hirtelen, mire ijedtemben akkorát ugrottam, hogy sikerült a sárban kikötnöm. Még szerencse, hogy csak a nadrágom egy része lett koszos, különben biztos lehet benne, hogy megfizetne még érte.
- Atyaisten, de rám ijesztettél! - tettem szívemre a kezem kissé túldramatizálva a dolgot. Azonnal tudtam, ki beszél, nem kellett ahhoz a fát támasztó fiúra pillantanom. Pontosan láttam magam előtt milyen arckifejezést ölt magára, milyen testtartást vesz fel és mindehhez hogy van felöltözve.
Mégis kénytelen voltam ránézni, végigmérni, hisz közel tíz éve hallottam felőle utoljára. Még a lélegzetem is elakadt, bár kisugárzásában továbbra is tökéletesen hozta a régi formáját. Lábait keresztbe téve széles vállaival támasztotta a hatalmas tölgyfát, öltönye minden porcikáján kínzóan feszült - számomra legalábbis ilyen hatással volt. Karjai pökhendi módon maga előtt voltak összefonva, míg arckifejezése az önimádattól a pimaszságig megannyi érzelmet tükrözött. És tekintete, azok a feketéllő gombszemek még mindig a legellenállhatatlanabb szempárnak számítottak kerek e világon.
- Hogy hogy itt? - kérdeztem kissé zavartan, mire megint azzal a buta vesébe látó méregetésével ajándékozott meg, amivel az őrületbe tudott kergetni. Zavarba hozott vele, amit gyűlöltem, meg hát a történtek után ne is elemezgesse a viselkedésem meg az érzéseim.
- Nem örülsz? Elmegyek, ha nem akarsz látni - azonnal ártatlan kifejezésbe váltott át minden vonása, még ajkait is kissé sikerült lebiggyesztenie. Idegesen beletúrtam a hajamba.
- Csak nem számítottam rád, és amúgy sem a legjobb a pillanatomban kaptál el - feleltem, és mindeközben már vettem a bátorságot, hogy közelebb sétáljak hozzá. Közvetlen előtte álltam meg, mire önelégült képével találtam szemben magam. Részemről erre szemforgatás, részéről az az édes, szívmelengető nevetés. Pont, mint a régi szép időkben.
- Épp ezért jöttem utánad. Ha jól emlékszek, én mindig tudtam segíteni rajtad - ezúttal némi bizonytalanság is költözött tekintetébe, de épp csak annyi, hogy ne tegyen ebben a helyzetben sértő megjegyzéseket. Felvontam a szemöldököm, hiszen jócskán meglepett ezzel a kijelentésével.
Általános iskolában legjobb barátok voltunk. Nyolc kerek éven keresztül boldogítottuk egymást szorosabb kötelékkel, mint amit bárki más magáénak tudhatott. Aztán jött a bumm. Életünk első berúgásán csókolóztunk. Egyikünk sem tudta, ki kezdeményezte, de nem is számított. Csakis az, hogy akkoriban ezt olyan cikinek éreztük, hogy ráment a barátságunk is. Ez nyolcadik év végén történt. Mióta elballagtunk nem is kerestük egymást. Ennek már tíz éve, és ő mit sem változott személyiségileg, persze kinézete férfiassá vált, túlságosan is imponálóan.
- Ennek már sok éve, Jungkook - mondtam ki egy kicsit kikerülve a választ, próbálva a kellemetlen szituációt enyhíteni. Vajon ő azóta beismerte, hogy meleg? Vagy meleg egyáltalán? Hiszen ebbe sem lehetek biztos!
- És szerinted - elnyújtotta a szót, alsó ajkát egy pillanatra fogai közé vette, s tett még egy lépést felém - ez a kötelék már nincs köztünk? - felvont szemöldökkel nézett le rám, mire nekem nyelnem kellett egy hatalmasat. Megcsapott édeskés illata, nekem viszont pont nem ez hiányzott az egyébként is vonzó kiállású Jungkook mellé. A hatása alá kerültem és alig bírtam szólásra bírni a számat.
- Fogalmam sincs - őszinte voltam vele. Tényleg nem tudtam, hisz évek óta nem agyaltam a történteken. Nem azt mondom, hogy néhanapján nem jutott eszembe, mi lett volna, ha akkor beismerjük, hogy kik is vagyunk valójában, de már ez is a múlté. Azóta mindketten felnőtt férfiak lettünk, én kapcsolatban is voltam sokáig. Az biztos, hogy nem olyan erős már, ami összeköt minket.
- Akkor próbáljuk ki! - húzta széles vigyorra a száját, kivillantva ezzel aranyos nyuszifogait, melyekért mindig is odavoltam. Nem tetszett, ahogy fölébredtek bennem régi érzelmek. Kikerekedett szemekkel bámulhattam rá, mert halkan felkuncogott. - Meséld el mi a baj, és meglátjuk működik-e - egy ideig filóztam a dolgon. Aztán rájöttem, mi baj lehet belőle? Egy régi barát újra a hogylétem felől érdeklődik, nem kell túlgondolni a dolgot.
- Semmi se jön össze az életemben. A kártyavár, amit szépen lassan az évek során felépítettem, összedőlni látszik - jól esett ezt kimondani. Még engem is meglepett, mennyire megkönnyebbültem ettől, vagyis hogy őszinte legyek, valójában Jungkook figyelmes pillantása nyugtatott meg.
- Talán mindenben csak a negatívat látod - ezt mondta, én pedig rögtön hevesen tagadni kezdtem, mire azonnal arckifejezést váltott. Amolyan “tudod, hogy igazam van” pillantással ajándékozott meg, mire egy újabb szemforgatásra telt tőlem. - Gondolj abba bele, mi mindenért lehetsz hálás az életedben.
- Hát ez az, hogy nagyjából semmiért - ezt szinte durcásan mondtam, mert ekkorra elöntöttek az érzelmek. Amolyan igazi mélyponton voltam az életemben az elmúlt időszakban és akárhányszor azt hiszem nincs lejjebb, az élet bebizonyította, hogy igenis van.
- Na pont ezzel a hozzáállással van a gond! - magabiztosan jelentette ki, s eközben büszkén húzta ki magát, hisz ő fejtette meg a problémámat. Már le se reagáltam önteltségét. Hirtelen kezeivel megragadta két karom, úgy kényszerített, hogy vele szemben álljak és ne tudjam kikerülni a szemkontaktust. - Belegondoltál már abba, hogy az egész életünk egy vakszerencse?
- Nem tudom, mire gondolsz - ráztam a fejem szemöldökráncolva, mire azonnal belekezdett a monológjába.
- Gondolj bele, hogy az egész születésed egy vakszerencse, hiszen ha generációkra visszamenőleg valamelyik ősöd nem találkozik azzal az emberrel, nem ugyanott vannak ugyanabban a pillanatban, akkor nem lettek volna együtt, és te sem lennél most itt. Minden csupán pár pillanaton múlott - merengve emésztgettem szavait. Mégis hogyan tudta még ennyi év után is pontosan azt mondani, amire szükségem van? Hogyan talált bele a probléma forrásába? Jó, azért nem volt olyan nehéz kitalálni, hogy a negativitásom elég nagy szerepet játszik ebben. Én amolyan félig üres a pohár típus voltam amióta csak az eszemet tudom.
- Szóval azt mondod, legyek azért hálás, hogy megszülettem? - szemeibe pillantottam, a mély szemkontaktust egy mosollyal díjazza.
- Hálás is, meg kevésbé földhöz ragadt is lehetnél - felelte, majd egy lépést hátrált kilépve ezzel az eddig köztünk levő bizalmas közelségből. Láttam rajta, hogy még mondani akar valami, csak nem biztos benne, hogy megteheti, így finoman bólintottam felé, mire zavartan el is nevette magát. - Talán itt lenne az ideje, hogy a szíved szerint cselekedj.
- Honnan veszed, hogy eddig nem azt tettem? - vágtam vissza azonnal, mert támadásként éltem meg a nyers őszinteségét.
- A védekezési mechanizmusodból - gondolkodás nélkül válaszolt, mire felnevettem. Mióta használt ő ilyen szavakat?
- Csak nem pszichológus lettél? - felhorkantam, ami szintén őt igazolta.
- Ami azt illeti - itt zavartan beletúrt a hajába, mire kikerekedtek szemeim. - Pszichológus az nem, de lelki coach az talán.
- Most hülyéskedsz? - meglepettségemben alig bírtam megszólalni, amit ő elég mulatságosnak talált, én persze már sokkal kevésbé. Megrázta a fejét.
- Halál komolyan mondom. Úgy gondoltam szükséged lehet néhány tanácsra, vagy egy kis beszélgetésre, mert hát nem épp a gondtalan boldogság rí le az arcodról - elfintorodott, ahogy ezt kimondta, mire felsóhajtottam. Hány napja is, hogy nem aludtam? Már meg se tudom számolni a végigforgolódott éjszakáimat az elmúlt időszakban.
- Ez most kicsit sértő, de ne aggódj, túl teszem rajta magam - erre is durcás arckifejezéssel reagáltam, mire rajta volt a sor, hogy szemet forgasson.
- Tudod, mindenkinek megvan az eszköze a gyógyulásra, csak meg kell azt találni. Nem tudom, hogy most pontosan milyen problémákkal küzdesz, de hidd el nekem, hogy minden rajtad múlik. Fel kell fedezned magadban, a lelkedben azt, ami segít neked felépülni a sérelmeidből - mindentudó mosollyal vizslatta arcomat, én pedig hitetlenkedve horkantam fel.
- Az a baj, hogy eszköztelennek érzem magam. Eltaposott a fájdalom és a veszteség, kisemmizett, és nem maradt már más nekem - én magam sem hittem el, hogy ezt valóban kimondtam valakinek. Nem szokásom a mély érzéseimről ilyen nyíltan kommunikálni. Senkivel sem, nem hogy egy évtizede nem látott régi baráttal. Persze azért megvan a múltunk rendesen, de akkor is.
- Gazdaggá válásod lelkesen közelít, ha szíved vágya szerint teljesít - csupán ennyit mondott, de amint ezt megtette el is vörösödött. Még sose láttam Jungkookot zavarban, úgyhogy ez különös meglepettséggel érintett.
- Na mi van, már költő is lett belőled? - játékosan boxoltam bele vállába, próbálva ezzel oldani a feszültséget, és szerencsére sikerrel is jártam. Jungkooknak sose volt szüksége sok bíztatásra, egy aprócska jel mindig elég volt számára.
- Ami azt illeti, forgatókönyvíró, igen - ezúttal is földig esett az állam, mire nevetve nyúlt arcomhoz és finoman összecsukta azt. - Azért ne lepődj meg ennyire, Chim, már tíz éve nem is találkoztunk, valójában teljesen más emberként állunk most egymás előtt.
- Az a más ember épp eléggé hasonlít arra a Jungkookra, akit annyira szerettem - megijedtem, amint ezt kimondtam. Fejben milliószor arcon csaptam magam, főleg mikor láttam magam előtt Jungkook megmerevedett arcát. Erre még ő sem számított. - Mármint, nem úgy értem, csak hát tudod… - össze vissza habogtam, s hadonásztam közben, mint valami ütődött, mire azt vettem észre, hogy Jungkook erős kezei fogják le enyémeket. Arca teljességgel a magánszférámba került, belém pedig még a levegő is beszorult. Halványan elmosolyodott.
- Nyugi, Jimin, semmi gáz - őszintén mondta, s fojtatta is volna, ha nem csörren meg a telefonja, amit aztán zavartan kapar elő zsebe mélyéről. - Öhm, nekem most mennem kéne, Namjoon hív és mivel én vagyok a tanúja…
- Menj, Kook - mosolyogtam rá, hisz valóban a barátunk esküvőjéről volt szó. Aznap ez volt a legfontosabb. Finoman bólintott.
- Azért szívesen elmennék veled vacsorázni valamikor - futólag nyögte ki ezt, mire szemeim hatalmasra kerekedtek, így meglepettségemben csak bólintottam egyet bizonytalanul, amit ő zavartan konstantált, majd rohant is vissza az épületbe.
Vajon az mennyire köszönhető a vakszerencsének, hogy aznap mi ott, így találkoztunk újra? Igazából el kellett ismerjem, hogy teljes mértékben, hiszen millió más lehetőség lett volna ennek a napnak a végkimenetelére, mégis így történt. A mi jó szerencsénk ezt így tervezte.
Ezúttal követtem, amit a szívem diktált, így ahelyett, hogy a félig üres pohár miatt nyavalyogtam volna, elindultam Jungkook után az épületbe, hogy részt vegyek a legjobb barátaimmal az ünneplésben. Szinte észre se vettem, hogyan gyógyított meg a vakszerencsém.
---------------------------
Sziasztok!^^
Kissé kifogott rajtam ez a kör, de végül csak sikerült valamit összedobnom :D
Egyébként ezt a vakszerencsés idézetet egy filmből vettem, maga a film szerintem borzalmas volt, nem is tudom mi volt a címe, valami esküvős volt xdd. A vége fele mondta ezt az egyik szereplő és nagyon megfogott vele.
Sokat gondolkodtam, kikkel is írjak, aztán valahogy Jikooknál kötöttem ki, remélem mindenki túléli xdd. (ugyan Jikook ennél jobbat érdemel, de sebaj xd)
Szia! ^^
VálaszTörlésBevallom, hogy ez volt az első, hogy Jikookkal olvastam! xD
Ezek a mai nyolcadikosok, több szerelmi életük van, mint nekem valaha lesz, hehe XD Na, viccet félretérve, mindig elcsodálkozom, mikor valaki még tíz év távlatából is képes érezni valaki iránt valamit, pedig nem is találkoztak egy ideje. Mondjuk, úgy tartják az első szerelem a mindent elsöprő. :D
A Jiminhez hasonló "félig üres a pohár" embereknk én is mindig kiselőadást tartok, mint Jungkook, mert én meg tipikusan "félig tele a pohár" ember vagyok xD Örültem, ahogyan a vége felé Jimin elkezdett a pozitív irányba evickélni és meglátni jó dolgokat. :D
Ezen az írásodon érződött, hogy kicsit megszenvedtél ezzel a körrel, de nekem így is tetszett. :D Szerintem sikerült átadnod a lényeget, engem is nagyon megfogott ez a vakszerencse dolog! :D Mert ha azt nézzük, tényleg minden csak nagyon kicsiny múlik, van, ami teljesen véletlenül történik, de én mindig azt a tábort képviseltem, hogy hálásak lehetünk, hogy megszülettünk, hiszen rengeteg mindent ki lehet hozni az életükből a megfelelő hozzáállással. :D Nem szabad csak azért feladni, mert egyszer-kétszer elesünk.
Amint "negatívumként" fel tudok hozni, hogy talán egy-két helyen keveredtek az igeidők, de mást nem vettem észre, vaksi vagyok az ilyesmihez. >~<
Köszönöm szépen, hogy olvashattam és várlak a kövi körben is! uwu
Szia!^^
TörlésUhh tényleg? Ez meglep xdd de örülök, hogy akkor neked nem volt szenvedés, mert ezek szerint nincs velük bajod :D
Samee xdd szeretek olyan dolgokról írni, ami nekem nincs, ergo szerelmi élet (jó ez csúnya volt magamra nézve is, de ez az igazság xdd) valóban nehéz elképzelni, de szerintem igenis létezik, most például arra gondolva, hogy eltelik a rengeteg idő, de amint meglátod a másikat eszedbe jutnak a régi érzéseid. En valami ilyesmit képzeltem most nekik :D
Egyetértek, én is a félig tele a pohár kategóriába tartozok és sokszor rendesen fel tud idegesíteni egy-egy ilyen negatív ember xdd. Jiminnek is biztos sokan kiselőadást tartottak, de Jungkookra végre hallgatott is.
Huu hát sajnálom, hogy lehetett érezni, igyekeztem mindent beleadni egy ilyen futó ötletbe, de tényleg nehezen küzdöttem meg ezzel a dallal :D mindenesetre, örülök, hogy téged is megfogott ez a vakszerencsés dolog, én is pont úgy gondolom, ahogy leírtad.
Ajjaj, hát ilyen se történt még velem, legalábbis nem hívták föl rá még a figyelmem, de most mindjárt suhanok ezt átnézni, mert ilyen nem szabadna történjen :D
Én köszönöm a véleményed!^^
Szia!
VálaszTörlésNekem is érződött, hogy nehezebben ment ez a kör, de amúgy szerintem a legtöbben így vagyunk vele, Enikő feladta nekünk a leckét, dehát ilyen egy music challeng, így is helyt kell állni. :D
Úgy gondolom itt igazából nem is a történésen meg a körülményeken volt a hangsúly meg a régi szerelmi szálon (hála ezért XD), hanem a párbeszéden és azon, hogyan segít egyik ember, régi barát a másiknak. Nagyon tetszett, amiket a szájukba adtál szavak és mindatok, amivel Jungkook próbált segíteni Jiminnek. Igazából teljesen olyan volt, mintha én lettem volna Jimin helyébe és chingum Kookéban, így ebbe igazán bele tudtam élni magam.
Tényleg nagyon tetszik és értékelem az rásaidban a bölcsességeket, hogy eddig mindbe van olyan mondat vagy gondolat, amivel hozzám is szólsz és tanítasz.
Összességében tetszett ez a kis novella, csak szerintem Jungkook és Jimin szerepe felcserélve jobban illett volna rájuk. Úgy látom, hogy Jimin az, aki mindig comfortolja a tagokat, kis pozitív bomba a lelkem, mindenkit vígasztal és próbál nekik segíteni, szeritnem ez a szerep jobban rá illett volna, mint Kookra.
Köszönöm, hogy olvashattam, remélem, hogy a következő körben már nem fogsz nagy nehézségekbe ütközni és igazán át tudod élni és beleadni magadat az írásodba! Már várom! ^^
Szia!^^
TörlésTeljesen igazad van, ezért challenge, ilyen is kell legyen :D ettől függetlenül sajnálom, hogy most nem sikerült olyan jóra és érezni lehetett a kínlódást.
Ebből úgy veszem le te sem vagy jikook fan xdd. Egyébként igen, tényleg inkább ezen volt a hangsúly, a szerelmi szál amolyan kiegészítés volt. Örülök, hogy azonosulni tudtál a karakterekkel és a megszólalásaikkal, mert egy kicsit összecsapottnak érzem úgy összességében az egészet.
Oh hát köszönöm szépen, igyekszek mindig valamit belecsempészni az irományaimba, még ha az ilyen kis last minute novella is.
Ugyan már ketten is írtátok, hogy szerintetek fordítva jobban illett volna rájuk ez a történet, én valahogy el sem tudom képzelni másik felállásban :D lehet azért érzitek így, mert nem dolgoztam ki eléggé a karaktereket, csak felszínesen mutattam a személyiségükből. Lehet, hogy a valós személyiségükre fordítva jobban illett volna, nekem most egy picit másképp jelent meg a képzeletemben, csak ezt valószínűleg nem sikerült jól átadnom :(
Én köszönöm a véleményed, és én is remélem, hogy most sikerülni fog egy ennél jobb valamit összehozni^^
Szia!
VálaszTörlésHát... túléltem XD Igazából tényleg nem volt vészes, nem ez volt az első jikook olvasmányom, mert az első challengeben is megtették ezt velem, hogy ezzel a párossal írtak. Úgyhogy mindenképp szeretném ezt elmondani, hogy nem volt rám befolyással a páros, meg hát lényegében nem is úgy szerepeltek benne.
És akkor hát beszélnem kell arról is ezután, hogy szerintem ez ebben a felállásban nem nagyon illett rájuk. Csak azért szeretném ezt is kifejteni, mert te szereted és oda is figyelsz a részletekre, hiszen a Wabi-sabiban is azért választottad Taehyungot szereplődnek, mert Ő illett leginkább a művészlélek fiú karakterébe. Persze tudom, hogy ez fanfiction meg bármi megtörténhet blabla, de szerintem te szereted a részleteket, ezért úgy gondolom, ez Yoonminban ütősebb lett volna, hiszen Yoongi gondolatai olyan nagyon mélyek, meg szerintem Ő alapból bölcs, míg Jungkook inkább az az ember, akit vígasztalni kell. De ha nem akartál Yoonmint és mindenképp a jikooknál akartál volna maradni, akkor Viviennel egyetértve, fordítva igazabb lett volna, és mivel ragaszkodtál volna az úgymond "valós személyükhöz", jobban is ütött volna. Remélem nem gondolod úgy, hogy ezt most azért mondom csak, mert nem szeretem ezt a párost, mert ez most jelen esetben nem befolyásolt, sokkal inkább a külvilágnak mutatott személyiségükből alapoztam ezt.
Amúgy tényleg érdekes volt maga a tény, hogy Jiminben így "fellángolt" minden, pláne tíz év után. Én amikor egy olyan személlyel találkoztam, akivel már x ideje nem beszéltem, nagyon kellemetlenül érintett, elfogott a rossz érzés, ők meg kb onnan folytatták, ahol abbahagyták. Végül is remélem, hogy vannak ilyen emberek, én haragtartó típus vagyok haha.
Maga a oneshot vezetése számomra egyébként tetszett, szeretem az egy helyen játszódó, vagy éppen egy cselekményt bemutató novellákat, viszont tényleg érezni rajta, hogy ebből te többet is ki tudtál volna hozni. Hát, ez sajnos egy ilyen kör lett, tényleg mindenki leírta, hogy nincs megelégedve az írásával. Én hiányoltam belőle az érzelmeket, szerintem nem mutattad be eléggé, vagyis inkább nem fejtetted ki, hogy Jimin miért érzi úgy magát, ahogy. Nem azt vártam, hogy mondja el konkrétan mi problémája, hanem elmaradt a fájdalom leírása, csak ugrottunk cselekményről cselekményre.
"- Az a más ember épp eléggé hasonlít arra a Jungkookra, akit annyira szerettem - megijedtem, amint ezt kimondtam..."
Itt ennél a résznél a továbbiakban Jungkook neve túl sokszor bukkant elő, ezeket simán tudod helyettesíteni mással is. Egyébként én elírást meg helyesírási hibát nem vettem észre, csak itt volt feltűnő a szóismétlés.
Egyébként maga a vakszerencse tényleg tök elgondolkodtató, meg most így belegondolva igaz is, hogy néha pár pillanaton múlik az egész. Én igazából mindig szerencsésnek gondoltam magam a családom miatt, hogy ide születtem, leginkább a nagymamám meg anya miatt, rögtön ez jutott eszembe Jungkook szavai után;;
Amúgy maga az üzenet átjött, én is gyakran adok tanácsot a barátaimnak meg igazából mindenkinek, aki a segítségemet kéri, úgyhogy ilyen szempontból tudtam azonosulni Jungkook karakterével.
Azt még muszáj megemlítenem, hogy imádom azt a tényt, hogy Namjoon esküvőjén vannak ;; Én valahogy róla tudom a legjobban elképzelni, hogy először fog megházasodni, meg amúgy is biasom és ettől az aprócska dologtól is heart flutteringeltem.
Örülök neki, hogy Jimin a végén elkezdett pozitívabb irányba lendülni. Az élet amúgy is ilyen, egyszer fent, egyszer lent, de mindig csak azon múlik hol vagy, hogy mennyire hagyod magad elsüllyedni.
Hát... sajnálom, ha megbántottalak, remélem építő kritikának fogod fel és a javadra fordítod a későbbiekben, tényleg nem az volt a célom, hogy megbántsalak vele.
Köszönöm, hogy olvashattam!^^
Szia!^^
TörlésHuh, megkönnyebbülés, hogy túlélted xdd. Most megnyugodtam, hogy nem én vagyok itt a leggonoszabb és már más is megtette ezt veled xdd
Ami a szereplőket illeti, már ketten is írtátok, hogy ez így nem passzolt rájuk. Ez nekem tök furcsa, mert az én fejemben megjelenő történetre el nem tudnám képzelni fordítva ezt a jelenetet. És egyébként igen, tényleg szeretek figyelni a részletekre, ahogy ugye a Wabi-sabiból is látszik, de ezúttal én így éreztem a történetet. Lehet, hogy leginkább az volt a probléma, hogy nem adtam át eléggé a személyiségüket, meg ahogy te is írtad, Jimin problémái is csak kimondva lettek, de az érzékeltetés elmaradt. Szerintem ez lehetett a baj, amiért így éreztétek, mert esküszöm, ahogy az én fejemben volt ez az egész az csak így a jó xdd. (Ami pedig Yoonmint illeti éppen velük írok egy ficit, kicsit szabadulni akartam tőlük, úgyhogy eszembe se jutott, hogy velük írjam meg ezt a novellát, de erről shh xdd) és nem, egyáltalán nem gondolom, hogy ezt azért mondtad, mert nem szereted ezt a párost, teljesen értem mire gondolsz :)
A fellángolásról pedig, szerintem van ilyen a való életben is, persze nem úgy, hogy minden el van felejtve, csak ezért ha valaki régen nagyon sokat jelentett neked, aki már egy ideje nem az életed része, akkor ha újra találkozol vele, azért visszajönnek a régi érzések, ha kicsit mas formában is. Legalábbis én így gondolom, pedig amúgy én se vagyok az a könnyen megbocsájtó típus. Örülök, hogy a vezetése azért tetszett. Hát én is úgy gondolom, hogy ezen még bőven tudtam volna dolgozni, de hát ez egy ilyen kör lett tényleg :D igen, mostmár én is látom, hogy túlságosan felszínesre vettem a dolgokat, sokkal több érzelem kellett volna bele.
Örülök, hogy csak ezt az egy ilyen hibát találtad benne, mert ha éjszaka írok szokásom full értelmetlen összevisszaságokba keveredni xd
Olyan jó, hogy neked is átjött a vakszerencse dolog, és hogy tényleg egyébként is ilyen felfogással élsz és hálás vagy a családodért :D nekem is ebből a szempontból Jungkook volt a kedveltebb karakter, én is általában a tanácsadó vagyok.
Jajj hát a Namjoon esküvő ^^ nekem is ő a biasom és már alig várom hogy végre tényleg megházasodjon ne csak én írjak róla xddd (én ezt is Namjinnek képzeltem el, de már beleírni nem akartam, mert már kicsit lehet uncsi, hogy folyton itt kötök ki xdd)
Én is így gondolom, hogy ez az élet rendje, és szerencsére Jungkook segítségével Jimin is rájött erre :D
Egyáltalán nem bántottál meg, inkább köszönöm ezt a hosszú kommentet és hogy ennyi időt szántál rá. Igyekszek jobban odafigyelni a karakter kidolgozásra és hogy valósághűen tudjam ábrázolni, legalábbis azt amit szeretnék.
Én köszönöm a véleményed!^^
Persze amúgy, ez csak az én személyes véleményem volt, meg hát ha te így képzelted el a fejedben a szereplőket, akkor természetesen így kellett írnod. A kevés információmból kiindulva gondoltam, hogy fordított felállásban "igazibb" meg ütősebb lenne, mert az részben a valóságot is tükrözné, hiszen Jungkook régebben nagyon kis félénk volt meg introvertált, Jimin meg az, aki általában ott van mindenkinél ha sír, dehát a személyiségeket egy fikcióban úgy formálod persze, ahogy akarod. De akkor lehet tényleg csak azért van ez, amit te is említesz, hogy nem lettek olyan kiforrott karakterek, ezért az igazi Jungkookot és Jimint is segítségül vettem.
TörlésMegkönnyebbülés, hogy nem bántottalak meg, mert vagy egy óráig írtam, hogy tényleg ne legyen semmi sértő benne, mert egyáltalán nem az volt a szándékom, csak a saját meglátásaim és építő tanácsaim vannak benne, meg hát hazudni sem szeretek, meg abból nem is fejlődik az ember.
Na amúgy Yoonmint még nem olvastam hosszú ficiben, úgyhogy kíváncsian várom!^^
Szia!
VálaszTörlésHozzád is elértem, jobb későn, mint soha haha ._.
Nos, belőlem ez a novella kettős érzéseket váltott ki. Egyrészt azért, mert nem találtam kapcsolatot a dallal, hiába kerestem és gondolkoztam, szóval, ha mégis van, kérlek áruld el, mert lehet csak én nem veszem észre :D
Másrészt ez a vakszerencse téma elgondolkoztatott, mély gondolatok volna. Csak valahogy a körítés nem passzolt hozzá.
Tehát most Jiminnek azért lett rosszilléte, mert meglátta Jungkook-ot és előtörtek benne a régi érzelmek? Mert én úgy vettem le, hogy Jiminnek többet jelentett az a részeg csók, mint ahogy mutatja.
És itt meg is állnék. Nyolcadikosok voltak, mikor berúgtak és csókoloztak (ejha, de rosszak ezek a gyerekek!). Mivel még kb 13-14 évesek, nem igazán tudják, hogy kik is ők valójában, beismerni meg még nehezebb gyerekfejjel. Azt írtad, hogy ez tönkre tette a barátságukat és 10 évvel később úgy beszélgetnek egymással, mintha mi sem történt volna. Jimin úgy viselkedett, mintha egyoldalú szerelme tárgyával találkozott volna, Jungkook meg egy régi ismerőssel.
10 év sok idő. Itt olyan üres érzésem volt, hiányzott belőle valami kis plussz, hogy ne érezzem azt, hogy bár te 10 évet írtál, a főszereplők úgy viszonyulnak egymáshoz, mintha nem történt volna semmi, egy év vagy pár hónap telt volna el. Mert szerintem az évek alatt változik az ember, megbocsájt, felejt, de ha valakivel találkozol hosszú idő után, akkor is benned lesz emlék vele kapcsolatban pl. összevesztetek, veszekedtetek, jóban voltatok. Ezek az érzések akkor is benne lesz az emberben. Náluk meg mindkettő meg volt :D
És azért is érzem ezt a kettőséget, mert ha azt nézem, hogy oké, most így beszéltek egymással, de cukik, akkor tök jó, mert jóban voltak, volt köztük csók,de elváltak útjaik. CSakhogy ott van az, hogy rá ment a barátságuk.
Érted mit akarok kinyögni? xd Vagy ki kellett volna hagyni valamit, hogy kerek legyen, vagy azon a szálon tovább menni. Át kellett volna jönnie, milyen erős barátságuk volt anno, és ennek még mindig van nyoma, ezt több érzelemmel elő is hozhattad volna.
Összegezve a múltat kicsit kibővíthetted volna, hogy megértsem, miért ezt az ötletet vetted elő.
Más hibát nem nagyon találtam, volt egy-két minimális mondat, ahol a múlt ige után jelenbe váltottál át, de ez csak egy két szó volt. Talán még azt emelném ki, hogy mikor sok párbeszéd van egymás után, nem mindig kell leírni azt, hogy most "forgatta a szemét" vagy "mondtam". Mert akkor vontatott lesz.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Szia!^^
TörlésAhogy mondod, jobb későn, mint soha xd.
Nos igazából kettő sort ragadtam ki a dalból, azokat építettem bele a párbeszédbe, de azon kívül tényleg nem sok köze van hozzá xd.
"mindenkinek megvan az eszköze a gyógyulásra..."
"Gazdaggá válásod lelkesen közelít..."
Ezek azok a kiragadott sorok, a dalszövegből fordítottam őket, pont azért, mert nagyon meg voltam lőve a dallal, de hát valamit muszáj volt összehozni :D
Örülök, hogy maga a téma neked is tetszett, és tényleg sajnálom, hogy ez a kör most ilyen bénácska lett a részemről :(
Jiminnek alapvetően más problémái voltak az életében, amitől folyton stressze volt és rosszul lett. Igaz, hogy ezeket nem neveztem meg, pedig kellett volna, többen is említettétek már ezt a részt.
Ezt a dolgot valóban nem gondoltam végig xd igazából abból indultam ki, hogy én például 15 éves voltam, mikor nyolcadikból ballagtam, az meg már az a kor, amikor történnek ilyenek a tinikkel :D (persze nem velem, az én szerelmi életem nulla xdd). Sajnálom, hogy ennyire nem sikerült a karaktereket átadnom, ezt a részét Vivi hosszan kifejtette, és neked is az érzésedre azt tudom írni, hogy nem sikerült átadnom a személyiségeket és az érzéseket. Én sokkal inkább úgy képzeltem el, hogy mindkettejük életében mély nyomot hagyott a másik, inkább csak akkoriban még szégyellték, ami történt, ezért ment rá a barátságuk. Ettől függetlenül, nem haragudtak vagy nehezteltek egymásra, csak érettebbé váltak az idő alatt, itt pedig az esküvőn újra találkoztak a megfelelő időben.
Egyetértek azzal, hogy 10 év sok idő és változnak és nem lehet ugyanott folytatni, és próbáltam is úgy ábrázolni, hogy azért ne ezt érezzétek. Inkább csak ahogy írtam, nem volt okuk haragudni egymásra, így a közvetlenség megmaradt, de azzal tisztában vannak, hogy az az ember akit egyszer olyan jól ismertek, már nem ugyanaz, ergo tök elölről kell kezdjék az ismerkedést.
Teljesen értem, mit próbálsz mondani :D tényleg sajnos az érzelmekkel és a karakterekkel volt a probléma ebben a novellámban, így utólag még inkább látom a hibákat, habár ezt már az elején tudtam, hogy messze nem lett erős írás :D
Remélem, hogy azért nem fogsz tőlem emiatt rossz szájízzel olvasni a jövőben, ennél mindig igyekszek valami jobbat összehozni :D
Én köszönöm a véleményed és a tanácsokat!^^