Zene: Younha - Winter flower ft. RM
Hófehéren rikító felhők tömkelege gomolygott a kéklő égbolton. Olykor egymással összeolvadva járták alakváltásuk várázslatos táncát, olykor fájdalmas búcsút véve szakadtak el egymástól, hogy tovaússzanak a végtelenségükbe.
Namjoon hasonlóan érezte magát. Egykori életétől kegyetlenül megfosztották, megfosztotta Ő, és szerelmének hiánya. Többé nem érinthette, nem csókolhatta, és ami még fájóbb, nem érezhette teste melegét, lágy szívének finom dobbanásait, ahogy lelkük összefonódva mondta ki a kimondhatatlant. Kénytelen volt elengedni, mégsem volt erre képes. Nem tehette, hogy tovaszáll, ahogy azok a felhők, nem tehette, hogy magára hagyja a párját és az ő lelkét, ahogyan ezt vele tette, mikor ő úgy döntött, véget vet az életének.
Bakancsa kemény talpa alatt finoman ropogott a frissen hullott hó, ezzel minden egyes lépésének egy ritmusos hangot adva. Namjoon élvezte ezt, egy kis megnyugvást hozott viharokban tomboló lelkébe. A természet lágysága mindig is vonzotta, az ilyen nehéz időkben pedig nem is igazán volt más választása, ha nem akarta a napjait a sötét szobájában, takarója alatt gubózva tölteni.
Már bejárta az egész fenyőerdőt az elmúlt hetekben, nem volt ismeretlen számára egyetlen útvonal sem, mégis ekkor meglepetten talált rá egy kis mezőre, melyet fák tömkelege ölelt körül. Aprócska volt, békés, lágy szellő borzolta Namjoon haját, s ezzel a kedélyeket is lelkében, felsebzette a fájdalmat, a szenvedést, a hiányt. Úgy érezte le kell ülnie, mert képtelen már elviselni ezt a mértékű szúrást a szívében, mely napról napra gyengíti, mely szúrja mellkasát, üressé teszi, olyan üressé, amilyen ember nem is lehet. Lerogyott egy farönkre, fogta, szorította sajgó szívét. A hideget egészen addig nem is érezte, amíg könnyei arcára nem fagytak. Életben van még egyáltalán? Élet ez egyáltalán?
Nem. Nem az, Namjoon ezt tudta jól és elege is volt ebből. Ebből a fájdalmasan hideg télből, melynek nem akar vége szakadni, mely teherként nehezül fagyos lelkére, szíve dobbanásait is megállásra késztetve, hogy végre megkönnyebüljön, hogy végre ne érezze ezt az üres fájdalmat.
- Kérlek, Istenem, most az egyszer segíts rajtam! – sírva kérlelte, könyörögte az utolsó mentsvárat, melybe kapaszkodni tudott, még akkor is, ha valójában nem hitt benne. Nem hitte, hogy menedéket talál a karokban, melyek nem tudtak ölelni, mégis Ő volt reménye utolsó apró darabkája, hisz saját ereje elfogyott, az utolsókat rúgta, szinte csak a csendes vég bekövetkezésére várt.
Szapora lélegzetvételekkel kémlelt körbe, mikor megérezte a fuvallatot, mely más volt. Másabb eddig bárminél, amit eddig valaha tapasztalt, megfoghatatlan, mégis erőteljes. Susogott a szél, táncra perdült Namjoon körül, s a fiú döbbenten figyelte a környezetét, önmagát, és a varázslatként induló érzést benne. Nem látta, nem hallotta, csak érezte. Érezte a jelenlétét.
Lágyan simogatta lelkét az érzés. A gyengéd, nagyságosan segítő karok meleg ölelése, melybe képes volt beleolvadni. Suttogott, folyamatosan suttogott, csakis Namjoonak.
„Tarts ki még egy kicsit” – a lelke hallotta ezt, nem a füle, a lelke érezte ezt, nem a bőre. S olyan különös, hogy ekkor először hitte el, hogy képes erre. Ez a suttogás erőt és akaratot adott a lelkének. „Itt maradok melletted, míg már te is elhiszed, hogy túl fogod élni” – a fiú újból szabad utat engedett kitörni vágyó könnyeinek, szája szegletében mégis mosoly bujkált. Szíve különöseket dobbant, mintha egy egyedi melódiát komponálna éppen, ezzel elveszett, haldokló lelkét táncra bírva, hogy lerázza magáról szenvedését, hogy kiszabaduljon fájdalmának ketrecéből. Megkönnyebbült egész belsője, újra képes volt mozogni anélkül, hogy az a málás súly lehúzná őt a mélyen tátongó üres sötétségbe.
Hitetlen kuncogás szökött ki ajkai közül. Megmagyarázhatatlan volt ez az egész. Benne volt a bűvkörben, még mindig itt volt Ő, a Mindenható, ezt Namjoon már tudta jól. Jelenléte elhozta számára a békét, az elfogadást és a megkönnyebülést. Ugyan fájdalmát nem veheti el, nem teheti semmissé a benne tátongó ürességet, de segíthet lelke felszabadulásában. Ő pedig pontosan ezt tette. Megszabadította őt a saját magát felemésztő, önmarcangoló érzésektől, hogy megmutassa, igenis ott áll mellette élete minden egyes percében. Neki csupán egyetlen dolgot kell ezért tennie: elhinni, hogy létezik, még akkor is, ha nem.
Namjoon még órákat töltött el azon a farönkön ücsörögve. Vele beszélgetett. Kiöntötte szíve legeldugottabb zugának sérelmeit is, Ő pedig meghallgatta és meggyógyította fájó lelkének széthullot darabkáit. Egyetlen dolgot kért cserébe: Hitet.
Ahogy aznap a Hold fehéresen csillogó fényében bandukolt haza, megpillantott egy nárciszt a hótömegek közepében. Elmosolyodott. Elérkezett a tavasz. Végre véget ért ez a hosszú, dermesztően fagyos tél. Valójában csak hinnie kellett ebben.
-----------------------
Sziasztok!^^
Húha, ez a téma kicsit szokatlan volt nekem, mégis ez volt az első, ami a dalról eszembe jutott. Nagyon örültem egyébként ennek a zenének, és hát muszáj volt rá Namjoonnal írjak :D
Nagyon örülök, hogy csatlakoztam végül a challengehez, még ha csak a felénél is :D Sok-sok aranyos, vagy építő kommentet kaptam, és úgy érzem fejlődtem is ezektől, arról már nem is beszélve, milyen csodálatos novellákat volt lehetőségem olvasni.
Remélem a következő challengben is lesz lehetőségem csatlakozni hozzátok!^^
Sziaa!
VálaszTörlésKíváncsian vártam, hogy milyen novellát írtál erre a körben, kismadárka csiripelte, hogy szerite vallással kapcsolatban írtál, így az előzző kör kapcsán még kíváncsibb voltam a te oldaladra, történetedre.
Nagyon fájdalmas és szomorú volt, hogy Namjoon annyira egyedül elveszve és összetörve érezte magát, de szerelme halála után ki ne érezé így? Szegényt meg tudtam éretni, az ilyen helyzetekben még a legnagyobb hívők is képesek elveszíteni a hitüket, a lelki erejüket. Borzasztó nehéz lehet önmagunkat a romokból összeszedni, ahogy itt Namjoonnak is kellett.
Tetszett, hogy Isten segítségével, ottlétével és békéjével hoztad el ezt Namjoonnak Igazából tényleg annyi, aki kéri, ő kap. Ez persze nem olyan formában, ahogy mi elvárnánk, de minden segítségkérés fülekre talál. Olyan keserédes hangulata volt végig, a végén nagyon tetszett még, ahogy a Nárciszt a remény/hit-ként mutattad meg a zord téli időben. gazából az is lehet az a virágocska végig ott volt mellette, de addig nem vette észere, amíg maga lelkébe béke és hit nm költözött. Utána lett képes meglátni a természet reményét, hogy eljön a tavasz.
A kedvenc mondatom ez volt: Szíve különöseket dobbant, mintha egy egyedi melódiát komponálna éppen, ezzel elveszett, haldokló lelkét táncra bírva, hogy lerázza magáról szenvedését, hogy kiszabaduljon fájdalmának ketrecéből.
Nagyon-nagyon örülök annak, hogy csatlakoztál a challenge-hez, mégha kevés körön is tudtál csak részt venni, élveztem a novelláidat! Remélem, hogy a következőben elejétől kezdve tudsz jönni, és még több novellát, gondolatot olvashatok tőled! ^^
Szia!^^
TörlésJaj hát ez a kismadárka xd örülök, hogy kíváncsi voltál, és hát így lett, hittel kapcsolatban íródott ez a novella.
Igazából a hit az mindig egy mentsvár lehet mindenki számára. Ez a halál most egy elég durva dolog volt, sokkal kisebb dolgokban is az ember segítségére lehet. Igazából en magamat nem mondanám kifejezetten hívőnek, inkább csak a környezetemben annyit van mostanában jelen, hogy ez rám is hatással van :D így kerül most ennyiszer az irasaim kapcsán szóba ez a hit dolog.
Tényleg mindig fülekre talál a segélykérés, csak nem szemtől szembe történik mindez. Inkább ez egy amolyan szinte megfogalmazhatatlan dolog, amit igyekeztem leírni azok alapján, amit nekem meséltek az "Istennel való találkozásról" :D
Tényleg lehet, hogy eddig is ott volt az a nárcisz, hiszen minden csak a hozzáálláson múlik. Így, hogy már elhitte, hogy eljöhet a tavasz, meglátta, hogy wz valóban közeledett :D
Hát igazából ez a mondat alapján adtam a címet is, ebben szerepel ugye a "lélek tánca", úgyhogy örülök, hogy tetszett neked is ;)
Én is nagyon örülök, hogy csatlakoztam, sok tapasztalatot gyűjtöttem, sokat voltatok a segítségemre, úgyhogy én is nagyon remélem, hogy a következő körben is itt lehetek veletek, ezúttal az elejétől!^^
Szia!
VálaszTörlésTeljes egészében olyan érzésem volt, mintha a zene dalszövegét olvasnám kicsit kifejtve. Szerintem illet Namjoon karaktere a szövegkörnyezethez és olyan szépen megírtad az egész lelki folyamatot! Nagyon illett a koncepció a dalhoz is, és nagyon szép jelzőkkel, hasonlatokkal éltél!
Lágyan simogatta lelkét az érzés. - Nekem ez a mondat ragadta meg a figyelmemet és sokáig csócsáltam ezt, hogy eszembe véssem, nagyon tetszik.
Sajnos többet nem tudok írni, pedig utolsó körnél illene :(
Köszönöm, hogy olvashattam és hogy megismerhettelek ebben a challengben!
Szia!^^
TörlésIgen, ugye rendesen sorokat használtam fel a dalból, meg igazából csak hagytam magam megihletni általa :D
Én is csak Namjoonnal tudtam ezt elképzelni, mondjuk ő az ultimate biasom, úgyhogy én mindent is vele képzelek el xd örülök, hogy a lelki folyamatot is sikerült átadnom :) igyekeztem ezt egy kicsit kacifántosabban fogalmazni, eddig az egyszerű stílusnál voltam, de úgy éreztem itt szükség van egy kis pluszra :D
Örülök, hogy ennyire megragadt benned ez a mondat :D
Én köszönöm a véleményed, remélem a következő körben találkozunk!^^
Szia!
VálaszTörlésUgye mondtam, hogy egy kicsit belekukkantottam, és annyit tudtam hogy Namjoonos lesz, illetve elkaptam még Isten nevét is. Szerintem nagyon jól összehoztad ezt a "kapcsolatot", velük is és a dallal is, tényleg valami ilyesmi érzése van a dal után az embernek. Szerintem ehhez a tartalomhoz illett legjobban a dal.
Végig csodálatosan fogalmaztál, nem volt sem egyszerű sem túlzó, mégis élveztem. Én szoktam a fekete bárány lenni, aki nem élvezi az egyszerű írást annyira (de itt nem ez a helyzet, csak példának hozom fel), sokszor meg is kapom hogy too much voltam, de én bármit írok úgy érzem, hogy még jobban meg kellett volna csavarnom. De te annyira csodásan írtad le ezt, végig gördülékenyen, pedig hát milyen nagy mondanivalója van, egy ember hittel a szívében sokkal jobban biztonságban érzi magát, én már csak tudom, voltam mindkét végletben. És tényleg, mintha ott lettem volna Namjoonnal, éreztem a szellőt, a szívére nehezedő súlyt, aztán a megkönnyebbülést. És hát külön örülök neki, hogy Namjoonnal írtad most ezt, már talán említettem hogy ez a férfi nekem hatalmas kedvencem, odavagyok a személyiségéért, már amit mutat magából a nagyvilágnak.
Köszönöm neked, hogy bár utólag, de csatlakoztál a challengehez! Nem szoktam egyébként ilyet csinálni, hogy tök idegenül ráírok valakire, de veled úgy éreztem kivételt kell tennem, mert egyszerűen akartam, hogy mások is megismerjék a neved, hogy olvassanak tőled, ne csak ezek a wattpadosok ismerjenek már téged:D Remélem, hogy jó emlékként fogsz rá gondolni, és hogy még találkozunk a következő fordulóban is! Egy élmény volt tőled novellákat olvasni, mind-mind csodálatos mondanivalóval, amiből tanult az ember.
Köszönöm! ♡
Szia!^^
TörlésIgen, Vivi is írta, hogy csiripelted, hogy Istennel kapcsolatos lesz xd de jó, hogy úgy gondolod, hogy ez a tartalom illett a legjobban a dalhoz! Szerintem is tökre ilyen érzése van az embernek utána, nekem legalábbis biztosan:D
Jajj örülök, hogy pont eltaláltam, nekem nem szokásom annyita kacifántosan írni, pont hogy inkább az egyszerűség híve vagyok, mostanában mégis rászoktam, ennél a novellánál meg még szükségesnek is éreztem. Én amúgy szeretek így olvasni, ha megvan csűrve-csavarva minden :D
Valójában én nem mondanám magam kifejezetten hívőnek, abban a végletben én még nem voltam, csak annyit merül föl mostanában a környezetemben, hogy rám is hatással van. Valahogy azt az érzést próbáltam leírni, amit a nekem mondottak alapján tudok, vagy el tudok képzelni erről :D
Jajj hát Namjoon nekem az ultimate biasom, úgyhogy számomra kérdés sem volt, hogy ezt vele írom, mindenképp szerettem volna vele írni, és ez pont egy ilyen mélyebb, elmélkedősebb novella lett, úgyhogy nagyon illett is ide. Én egyébként biztos vagyok benne, hogy a valóságban is egy csodálatos ember, persze senki sem tökéletes ugye, de nem is kell annak lenni. Hát már ha csak meghallgatja az ember a számait, az is mutatja, mennyire intelligens, érzelmes és mély érzésű ember. Najó, befejeztem, mielőtt elkezdek róla áradozni itt bekezdéseken keresztül xdd
Én köszönöm, hogy megtaláltál és rám írtál! Nagyon örülök, hogy velem kivételt tettél, jajj micsoda megtiszteltetés :D tényleg amúgy, nagyon jól esett a kis írói lelkemnek, hogy valaki annyira jónak tartja az irásomat, hogy meghív egy ilyen challengbe, úgyhogy tényleg én köszönöm! Nagyon jó emlék, és sok tapasztalat volt ez nekem, én is remélem, hogy úgy alakul, hogy tudok majd csatlakozni a következő challengehez!
Jajj de boldoggá tesz, hogy élményt adhattam és tanulságot!
Én köszönöm!^^
Szia! ^^
VálaszTörlésTetszett, hogy mennyire átjött a novelládon keresztül a dal! Ahogy Enikő is mondta előttem, én is úgy éreztem, mintha csak a dalszöveget olvastam volna kifejtve! :D
Rendesen átjött a hangulata is, olyan keserédes. Hiszen a végére Joon megtalálta a maga kis lelkibékéjét, mint kiderült egy hosszú tél után végre. Tetszett a nárcisz, ami egyszerre szimbolizálta Joon állapotának változását és az évszakváltást, az ilyeneket mindig annyira szeretem. :D
A hit fontos, teljesen mindegy miben hisz az ember, legyen az maga, vagy egy isten. Ha az embernek van hite, akkor szerintem gyorsabban túlteszi magát a nehéz helyzeteken, pont ezért is tetszett, hogy Namjoon a hittel lépett előre.
Örülök, hogy csatlakoztál hozzánk a challengben, öröm volt megismerni téged, nagyon kedvelem a stílusodat! uwu Mindig nagyon tetszettek az ötleteid és ahogyan felépítetted azokat, remélem, hogy a következő challengben is találkozunk! uwu
Köszönöm, hogy olvashattam!♥
Szia!^^
TörlésIgen, Enikőnek is írtam, hogy ugye egész sorokat szedtem ki a dalszövegből, és csak hagytam, hogy megihlessen a dal :D
Örülök, hogy tetszett a hangulata, habár valóban keserédes. A nárcisz pedig kis tavaszi virág, és még a dalban is szerepel, úgyhogy pontosan ide illett :)
Valóban, mindegy miben hisz az ember, ha az reményt ad neki és segít túljutni a nehéz időkön. Namjoon ugyan eddig nem volt hívő, mégis mikor utolsó mentsvárként Isten segítségét kérte, ő ott volt neki, mikor magában már képtelen volt hinni. Vagy valami ilyesmi :D
Én is örülök, hogy csatlakoztam és hogy megismertelek titeket! Örülök, hogy szeretted olvasni az írásaimat, én is remélem, hogy a következő körben találkozunk!^^
Szia^^
VálaszTörlésBocsánat a késői komiért!
Igazán örülök, hogy megismerhettelek a challenge-nek köszönhetően^^ Bár pár kör kimaradt nekem, pont miután csatlakoztál, de be fogom pótolni az elmaradásomat az írásaid terén.
Szerintem illett a dalhoz a témád, engem legalábbis nagyon megérintett. Örülök, hogy a dalomra egy ilyen mély mondanivalójú novellát hoztál össze^^
Már múltkor is úgy éreztem, mintha az én szemszögemből írtál volna, de basszus most is! Bennem is annyira megvan ez a kettősség, hogy hiszek is, meg nem is… Hogy először hittem, aztán történtek dolgok, amiért nagyon nem hittem többé, és most abban a szakaszban vagyok, hogy nem tudom eldönteni, higgyek-e vagy sem… Bár ahogy Szandi írta előttem, nem az a fontos, hogy miben hiszel, akár önmagadban is hihetsz, csak az a fontos, hogy legyen valami kapaszkodód a nehéz napokra.
Annyira jól átadtad, hogy egy olyan valakihez könyörgött, akiben valójában nem hitt… És a szenvedését is. Teljesen azonosultam vele, mitöbb, tényleg magamra ismertem a soraidban.
Az tetszett legjobban, amikor meghallotta a suttogást; nem a fülével, hanem a lelkével, és az óvó karokat is érezte maga körül. Sírt, mégis mosolygott közben, ami azt jelenti, hogy teljesen megkönnyebbült, felszabadult. Csodálatos érzés lehet! Így olvasás közben azt kívántam, bárcsak én is átélhetném egyszer.
„Elhinni, hogy létezik, még akkor is, ha nem.” Nekem ez volt a kedvenc mondatom az egyszerűsége ellenére, mert annyira igaz. Hisz ha nem is létezik, miért ne hihetnénk benne? Azzal még semmit nem veszítünk. Ha pedig valóban létezik, a kételkedők egy napon majd megbánják, hogy nem hittek benne.
A kedvenc jelenetem pedig a nárciszos volt. Valószínűleg végig ott volt az a nárcisz, de csak akkor kezdte el látni, amikor már megvolt a hite, ami csodás példa. Az a virág testesítette meg a reményt, mivel még a hóban is képes volt életben maradni:-)
Köszönöm szépen a csodálatos sorokat! Remélem, találkozunk még^^