Fárasztó magány ücsörög vállaimon, ahogy az ágyam kényelmében várok Taehyungra. Az ablakon beszűrődő holdfény sötét árnyakat vet a szobában levő bútorokra, de én csakis a bejárati ajtóra fordítom minden figyelmem, amin bármelyik pillanatban beléphet a várva várt fiú. Keserűség ízét érzem számban, miközben félelem tapogatózik kellemetlenül a bőröm felületén; nem szeretnék kitárulkozni. Úgy érzem, igazságtalan, hogy meglátott a legsebezhetőbb formámban. Sosem szerettem senki tudtára adni, hogy milyen csatákat vívok magammal, hisz ez csakis az én terhem. Ezért is érint olyan mélyen, hogy az este folyamán rajtakapott, ahogy farkasszemet nézek magammal a tükörben. Különösen elnyomtak az érzések; a szédítő üresség húzott és húzott lefelé, mígnem teljesen el nem merültem benne. A mélységben, ami fojtogatóan fullasztó tud néha lenni, s mindig úgy érzem, hogy nincs belőle kiút. Nem hiszem, hogy ezt valaha bárki is meg tudná érteni.
Ajtócsukódás hangja szakít ki gondolataimból. Taehyung léptei suhognak a szőnyegen, ahogy két teli pohárral a kezében egyensúlyoz, melyeknek keserű aromája kétségtelenül megegyezik a nagypapája által készített sörével. Hálás mosollyal pillantok rá, ahogy mellém ülve kezembe nyomja az egyiket. Hihetetlen, hogy mindig a legapróbb gesztusokkal is az őszinte törődését fejezi ki: nagyon jól tudja, hogy az alkoholtól pikk-pakk megered a nyelvem, máskülönben viszont képtelen vagyok szavakban kifejezni magam. Az italt szürcsölő arcára téved a tekintetem, s elidőzök holdvilágnyi szemeiben; olyan különös hasonlóságot vélek felfedezni benne, amit eddig még sosem sikerült: azt az ismerős érzelmes ürességet, amit saját magamban is látni véltem nem olyan rég; azt a rémisztően mély óceánt, amiben csak megfulladni lehet. Bizalommal telve viszonozza pillantásom, és valahogy most különösen közelinek érzem őt magamhoz. A lélekbelátó vizslatása elől mégis kénytelen vagyok elmenekülni.
— A szemeid magánya mélységekbe repít, Jungkook — szólal meg mély orgánumú hangján. Érzem, ahogy minden figyelme rám telepszik, és látom magam előtt sötéten csillogó szemgolyóit, melyek szeretettel és bölcsességgel telve méregetnek. Hangja nem érződik aggodalmasnak, csupán kíváncsian osztja meg velem az észrevételét, én pedig magamban emésztgetem a felém intézett szavakat. Tekintetem a kezemben levő italról arcára vezetem, s holdvilágtól csillogó íriszeit kezdem vizslatni, mire szemeit mélyen enyémbe fűzi. — Rendben van, ha néha így érzed magad, de szeretném, ha tudnád, hogy én olyankor itt vagyok neked, hogy ne tudj túl mélyre zuhanni.
Szívem is beleremeg kimondott szavaiba, kellemes libabőr telepszik egész testemre. Olyan megmagyarázhatatlan hirtelenséggel érint meg, hogy tapogatózása távolisága ellenére közelebbinek érzem, mint valaha bárkit; mélyre hatoló lélekszemei elhitetik velem, hogy talán nem is lenne olyan borzalmasan kínos, ha mégis láttatni engedném magam valakinek. Én magam is meglepődök a belőlem kibukó szavaktól.
— Tudod, csak úgy érzem, hogy minden annyira kék. — Érzéseimet ugyan furcsán fejezem ki, mégsem kapok hitetlenkedő nevetést válasznak, csupán egy aprócska szemöldökráncolást, majd halk hümmögést. Orrát kicsit fölhúzza, s egy pillanatra elréved tekintete; mintha a világ összes lehetőségét éppen számba venné és minden szavát mélyen végiggondolná, hogy a megértés lehetőségének minden létező szikráját felém nyújthassa.
— Hmm, én is szoktam ezt érezni — bármiféle frusztráció nélkül feleli ezt, mire az én szívemről hangos csattanással lökődik le a hatalmas kő, a vállamon csücsülő magány-manók pedig kedvetlenül ficánkolnak; talán kezd kényelmetlenné válni az eddig olyannyira szeretett lakóhelyük. — Ilyenkor olyan, mintha a semmi és a minden egybefonódna, és felvennék a kéknek egy semmilyennek tűnő árnyalatát; mintha az ég és a tenger színe között nem lenne különbség; mintha a zuhanás egyet jelentene a repüléssel.
Belém marnak gondolatai. Ahogy mindezt megfogalmazza, holdfény ragyogta szemei tükörképként funkcionálnak számomra; nem tudom eldönteni, hogy magamat, vagy őt látom-e tisztábban; érzékeim nem tudják megmondani, hogy az ő lelke simogatja-e az enyémet, vagy az enyém az övét, csupán abban vagyok biztos, hogy az eufórikus érzés tapogatózó ujjai kendőzetlenül szeretnék a köztünk levő határokat eltűntetni.
Egyik részem nem szeretné elhinni, hogy ez a diskurzus köztünk valóságos, másik oldalról viszont rájövök, hogy sosem vágytam másra. Mindig elrejtőzöm mindenki elől, de talán csak azért, mert senki nem tud így megérteni, senki nem tudja azt érezni, amit én. Talán most először érzek egy olyan megmagyarázhatatlan kapcsolódást, ami lélektől lélekig tart; most először érzem, hogy úgy igazán meg vagyok érintve.
— Néha talán jó lenne ebben a kékségben elmerülni. — Én lepődök meg a legjobban a kijelentésemen; szemeim hatalmasra gúvadnak, szapora légvételem ijedtségem legfőbb árulkodója. Nem értem saját magam szókimondóságát, hiszen én mindig minden szavam alaposan átgondolom, nehogy valami olyat mondjak, amit nem kéne; vagy valami olyat, amivel túl mélyre engedek valakit a lelkembe. Taehyung csak kacéran, ártatlan mosolyra húzza ajkait, s megérint; de ezúttal nem tudom eldönteni, hogy a lelkével, vagy a kezével. Olyan, akár egy mindentudó, aki képes a felejthetőt felejthetetlenné tenni, s a kék árnyalatait megkülönböztetni.
— Tudod, Jungkook, olyan vagy, mint a lélek afrodiziákuma. — Őszinteségének mértékét nem tudom hogy lereagálni, csak zuhanok vele; s ebben a pillanatban úgy érzem, mintha repülnénk. — Minden vágyam, hogy elmerüljek a lelked kékségében; hogy megmutasd nekem a saját kezdeted és véged; hogy láthassam, te mit látsz, amikor tükörbe nézel, és én is megmutathassam, mit látok, amikor téged nézlek.
A percek elbomlanak, a létezés jelensége megszűnik; csakis lelke univerzumának magányát érzem, ahogy találkozik enyémmel, és finom érintésekkel bátorítja a felszabadulásra. Talán ebben a pillanatban merülök el benne, de lehet, hogy csak a követezőben. Minden, ami abban a minutumban a világon van, az a feketéllő szemtükreink találkozásában jön létre; sajgó szívünk remegése tölti meg ritmussal a bennünk levő ürességet. Ekkor érzem meg, ahogy lelke meztelenségének kéksége cirógató ölelésébe von; s ekkor érek el arra határvonalra, amit átlépve lelkemet egyenesen karjaiba nyújtom.
Nem félek többé. Teljesen meg vagyok bizonyosodva róla, hogy a lélekutazás, amire incselkedve hívogat, meg van írva a csillagokban. Ujjai finomsága csiklandóssá tesz, elvarázsol színtisztaságának minden rétegével. Feltárja elém azt a mélységes kéket, aminek árnyalatai kiegészítik enyéimet, s magyarázatot ad mindenre, amire valójában képtelenség választ találni. A kezdet a tenyerében pihen, míg én a véget igyekszek megtalálni, de a határok valahol mégis teljesen összemosódnak; akár csak a tenger és az ég kékje.
Kegyetlen a ráeszmélés, amit az érem két oldalának felismerése okoz. A monoton magány megsebez, s egyben felemel; ha a lélek színei kiforrnak, hirtelen minden egyértelművé válik. Rátalálni a magány-társra olyan, mint a legszebb harmónia megszületése; mintha az eddigi minden szenvedés, nehézség, és különcségérzet értelmet nyerne abban a pillanatban, hogy a magányosság összeér, s egy egészet kovácsol: a kék árnyalatai egybefolynak, hogy keveredve egymással új világot teremtsenek, melyben az óceánba már nem csak belefulladni lehet, s a szédítő üresség nem húz le, hanem pont, hogy felemel.
Ezekkel a gondolatokkal veszek el lelke csendjének dallamos csicsergésében, míg ő megállíthatatlanul duruzsolja a csodálatosnál csodálatosabb szavakat mélységem értékességéről.
Sziasztok!^^
Hát én elképesztően élveztem írni ezt a novellát, és remélem nektek is tetszeni fog :D Mikor legelőször hallgattam ezt a zenét, rögtön a "lélek meztelensége" jutott eszembe, aztán pár hete, mikor kikerültek a videók Taekookról a Harry Styles koncerten, tudtam hogy velük kell ezt a novellát megírnom (meg hogy ezt a zenét fogom mondani haha) :D
Egyébként írás közben végig Kook Falling coverjét hallgattam, úgyhogy szerintem ezt is eléggé lehet érezni a novellán.
Nagyon várom a véleményeteket!^^
VálaszTörlésSzia!
Hát először is naaaagyon örültem, hogy ezt Taekookkal írtad, és hogy az elején lévő negatív hangulat átment pozitívba, sőt, hát ahogy kifejezted az valami csodálatos volt, ahogyan ok ketten megerintik egymás lelket és maganytarsakka válnak ;; hétköznapi volt maga az alap, amit a te csodálatos fogalmazásod és a párbeszédek különlegessége emelt ki. Amúgy nekem is eszembe jutott a Falling közbe, pedig még el sem olvastam a megjegyzesedet. Bár ugye a fanart már engedett arra következtetni, és hát Taekook milyen real momentet csinált már nekünk, te jó ég!
Annyira tetszett az a tény, hogy Taehyung nem nevette ki Kookot amikor megfogalmazta neki az érzéseit, és még mondta is hogy nembaj ha így érez. Igen, hát az ember érezhet így, mindenki szokott így érezni, olyan szép volt, ahogy egyre közelebb engedte magához, meg amiket Tae is mondott ott. Micsoda gondolat ez, "mintha az ég és a tenger színe között nem lenne különbség; mintha a zuhanás egyet jelentene a repüléssel".
Viszont sajnos az a szó hogy "lélek", hát azt elég sokszor fedeztem fel benne, es így már a sokadik ilyen mondat után olyan egybefolyt volt az egész, mert az volt az érzésem, hogy olyat már olvastam. Pedig olyan csodálatos mondatok és gondolatok voltak benne, csak hát ilyenkor az ember nem tud ettől elvonatkoztatni ;; Viszont olvastam, hogy te mennyire elvezted ezt írni, és magamból kiindulva amikor élvezem az írást es nem szenvedek, akkor nem is foglalkozom a szoismetlesekkel, csak visz a flow előre, bár nem tudom, hogy most nálad ez tudatos volt-e.
Úgyhogy amúgy ettől eltekintve jó volt olvasni kettejük lélekkibonatkozását, a szokapcsolataid pedig ismét magával ragadtak, imádtam!
Köszönöm, hogy olvashattam! ^^
Szia!^^
TörlésHát annak örülök, hogy a párosnak örültél, bár sejtettem, hogy örülni fogsz xd annak is örülök, hogy jól lehetett érezni ezt a hangulatváltozást, és a lelkük találkozását, meg a magány-társakat, ez volt a fő lényege szerintem a novellának. Hát igen, annyira real moment volt, hogy engem teljesen megihletett, és muszáj volt írnom velük, és Kook olyan csodásan énekli azt a számot (bár mit nem xd), hogy az hihetetlen.
Hát nagyon örülök, hogy így átjöttek a párbeszédek, meg a karakterek, mert most eskü gondolkoztam, hogy kinek a szemszögéből írjam, pedig sosem szokott ezzel problémám lenni, de most vacilláltam, hogy fordítottan nem e lenne jobb az egész. De aztán úgy éreztem, hogy ilyeneket Taenek kell mondania, mert ő amúgy is annyira különleges, és elvont, hogy még a valóságban is el tudom képzelni, hogy ilyeneket mond :D Kook pedig sokkal zárkózottabb, aki nehezebben nyílik meg és félénk, úgyhogy remélem jól döntöttem. És hát nagyon jól esik, hogy ez a gondolat így megfogott téged!
Hát nagyon sajnálom, hogy ennyire sokszor szerepelt a lélek, és megint kicsit túlzásba estem vele, legközelebb már tényleg próbálom ezt kiküszöbölni. Hát igen, bizonyos szempontból vitt a flow írás közben, de azért mindig átolvasom utána többször is, és fel szoktak tűnni ezek, de most valahogy mégsem éreztem soknak, hát sajnálom, hogy mégis az volt, tényleg igyekszek megtalálni az arany középutat :D
Az azért megnyugtat, hogy ennek ellenére is élvezted olvasni a novellát!
Köszönöm a véleményed!^^
Szia! ^^
VálaszTörlésÉn meglepődtem, amikor láttam, hogy Taekookkal írtál, annyira azt hittem, hogy Taeyonggal fogsz, de örültem is, mert annyira Taekook és Taehyung minden körülöttem és bennem is, hogy nincsenek arra szavak.
Hát, Taehyung mennyire csodálatos dolgokat mondott itt is Kooknak, nagyon szépen és meghitten írtad le ezt a közelséget köztük, én se tudtam teljesen, hogy hol a lelkük és a testük közt határ, mert egybemosódott itt minden, jó értelemben. Nekem is nagyon tetszettek a kifejezéseid, a szavak, a szókapcsolatok, nem is tudom már minek nevezzem őket, például ez nagyon tetszett: „holdvilágnyi szemei” és az, hogy „lélek afrodiziákuma”, hát wooow.
Taehyung tudta, hogy Kooknak ire van szüksége, alkoholra, beszélgetésre; mindenből a törődés áradt, és ez annyira jó volt. Ahogy Kook felismerte Tahyungban a társat, akinek hasonló gondolatai vannak, hogy ez teljesen rendben van, és igazából egymásra van szükségük ahhoz, hogy a magány-manók elmenjenek (ez nagyon cuki volt). Az összes párbeszédet kiemelhetné, amit Taehyung mondott, annyira csodás volt, de ez a kettő a kedvencem, ami így kezdődik: „Ilyenkor olyan, mintha a semmi és a minden egybefonódna, és felvennék a kéknek egy semmilyennek tűnő árnyalatát…” „Minden vágyam, hogy elmerüljek a lelked kékségében”.
Egyébként a Fallingról már nekem is mindig Taekook jut eszembe, sőt, a legtöbb dalról, ami valahogy hozzájuk kötődik, a sorok közt mindig megtalálom azokat az utalásokat, amiket akár ők is egymásnak mondhatnak vagy ezzel üzenhetnek, Istenem, annyira csodálatosak.
Nagyon szép és lélekmelengető volt a novellád, ahogy kisimultak az érzések is a végére és megnyugtató lett minden.
Egy mondatban láttam hibát, itt szerintem „melyeknek keserű aromája kétségtelenül megegyezik a nagypapája által készített söréhez.” – nem a söréhez, hanem sörével a megfelelő rag, nekem így furcsa volt ez a mondat, mert a megegyezik szóhoz -val/-vellel válaszolnék, vagy akkor lenne jó, ha a megegyezik helyett illik szó lenne.
Azt én is észrevettem, amit Vivi mondott a sok lélek-szóról, amik bár tényleg nagyon szépek, nekem is olyan érzésem volt tőlük, hogy megszoktam a novella végére, és azt a wow érzést kissé elvették tőle, nekem is olyan volt, mintha már olvastam volna.
Ettől függetlenül Taekook így is felemelő volt.
Köszönöm, hogy olvashattam! ^^
Szia!^^
TörlésHaha, hát igen annyit mondtam, hogy mennyi Taeyong novellát szeretnék olvasni, aztán pont én nem vele írok xd de ez nekem maga volt a Taekook, úgyhogy örülök, hogy azért nem csalódtál a szereplőkben.
Hát nagyon örülök, hogy így át tudtad érezni ezt az egybemosódást közöttük, és hogy ennyire tetszettek neked ezek a szókapcsolatok :D egyébként ez a holdvilágnyi onnan jött, hogy éppen most olvastam az Utas és holdvilágot, és nagyon nagyon tetszett, úgyhogy szerintem sokat fogom még használni a jövőben is :D
Hát igen, én abszolút úgy képzeltem el, hogy Tae sokkal régebb óta látta mindezeket Kookban, de ő csak most realizálta ezt, Tae viszont pontosan tudta, hogy bánjon vele, hogy könnyebb legyen neki megnyílni. Annak is nagyon örülök, hogy a magány-manókat cukinak gondolod, mert annak is szántam őket, és úgy éreztem kell egy ilyen kis cukiskodás is közéjük :D
Hát a falling nekem A Taekook szám xdd de igen, van egy jó pár, amiről mindig ők ugranak be, nem tudom miért, nem is mindig van kifejezetten oka, csak hallgatom és azt érzem, hogy ez tiszta Taekook xd
Uhh, hát igazad van, azt a ragot ott elírtam. Előszőr azt írtam oda, hogy "kétségtelenül hasonlít", aztán átírtam, de a rag egyeztetést elfelejtettem xd köszi, hogy szóltál!
Hát mostmár tényleg igyekszek ezt kiküszöbölni, mert ez zsinórban a második novella, amiben ugyanaz nem sikerült annyira jól, úgyhogy remélem mostantól sikerült majd :D
De azért az megnyugtat, hogy ennek ellenére is jó volt olvasni a novellát :D
Köszönöm a véleményed!^^
Szia!
VálaszTörlésAz előttem szólókkal ellentétben, én eleinte annyira nem örültem a párosnak :PP De nagyjából két sort követően ezen sikerült is túllendülnöm, mert annyira jól formáztad meg a karakterek jellemét, hogy a végére el sem tudtam volna képzelni ezeket a sorokat másik karakterekkel.
A novellád nagyszerűen szemléltette, hogy egy embernek az “otthona” és a “komfortja” lehet egy másik személy. Nagyon szeretem az ilyen mélyen történő lelki kapcsolatokat fejtegető írásokat, és az is elképesztő volt, ahogy megfogalmaztad!
Tényleg érződött, hogy élvezted írni, és ennek megfelelően én is nagyon élveztem olvasni!
Köszönöm az élményt! 💛 várlak a következő körben is ^^
- Pakkson
Szia!^^
TörlésHaha, sejtettem, hogy nem fogsz örülni Taekooknak, de azért reméltem, hogy nem veszi el teljesen az olvasás élményt, úgyhogy örülök, hogy hamar sikerült túllendülnöd ezen, és még tetszettek is a karakterek :D
Nagyon jól esik, hogy ennyire tetszett a megfogalmazás, és a köztük levő lelki kapcsolat leírása, én is imádok ilyenekről olvasni, meg hát írni is, úgyhogy biztosan fogok még hasonlót hozni :D
Köszönöm a véleményed!^^
Szia!^^^
VálaszTörlésNagyon érezhető volt az írásodon, hogy ebben a körben élvezted az írást, számomra a dal is kiérezhető volt belőle. Külső szemmel úgy tűnik, hogy teljesen sikerült átélned a dal által hordozott érzéseket :)
Volt pár részlet, ami nagyon magával ragadott, például amikor Taehyung szemeit a „holdvilágnyi” jelzővel ragadtad meg vagy ahogyan a kéket, mint érzést a tenger és az ég/a repülés és a zuhanás egybeolvadásával fogalmaztad meg.
Végig nagyon élveztem, ahogy a kék színnel játszottál, ahogy a szomorúság érzetét átadtad vele. A magány-társ kifejezés volt számomra a csúcspont, röviden foglalta össze azokat az összetett érzéseket, amiket a két fiú magában hordozott.
A novella során Taehyung szájából elhangzott pár olyan mondat, amit nem éreztem túl reálisnak, de amikor kicsit összeraktam a fejemben a képet és hozzákötöttem a szavakat a „tulajdonosukhoz”, értelmet nyert minden.
Gyönyörűen mutattad be két lélek összefonódását, élvezet volt olvasni:)
Köszönöm az élményt!
Szia!^^
TörlésHát nagyon örülök, hogy ennyire lehetett érezni, hogy élveztem az írást, és hát igen, most úgy érzem hogy abszolút bele tudtam magam élni a dalba is :D
Nagyon jól esik, hogy ezek a részletek ennyire magukkal ragadtak, és hogy tetszett, ahogy a kéket megjelenítettem a novellában, mert hát igazából ez volt az egésznek az alapja :D
Hát igen, nagyon örülök, hogy át tudtad érezni a lényeget, tényleg talán a magány-társ szóval lehetne a legjobban jellemezni a kettejük kapcsolódását.
Sajnálom, hogy néhány helyen most sem érezted reálisnak a párbeszédeket, bár én szeretek ilyen elvontabban fogalmazni általában, amik tényleg lehet, hogy a való életben nem hangzanának el. De azért az megkönnyebbülés, hogy aztán össze tudtad rakni a képet, és értelmet nyert minden :D
Köszönöm a véleményed!^^
Heyo!
VálaszTörlésBevallom, rengetegszer elolvastam, mióta kiposztoltad, viszont egyik alkalommal sem sikerült semmi értelmeset megfogalmaznom. Már háromféle kommentet írtam neked meg vázlatban, de egyik sem sikeredett túl kifejezőnek. Engem túlságosan lenyűgözött ez az egypercesed, minden sorát imádtam, a párbeszédek egyszerűen annyira letisztultak, hogy az én lelkemet simogatták. Annyira őszinte és átérezhető volt az egész, hogy elsőre fel sem tűnt, mennyire hamar a végére értem, szóval kapásból utána ismét belevetettem magam. Sajnos ennél többet nem fogok tudni mondani neked, kevéske és nem is éptőjellegű, negyedjére sem jött össze, sajnálom! :D Köszönöm az élményt!
Szia!^^
TörlésHát én már annak is örülök, hogy ennyit írtál :D Sajnálom, hogy nem sikerült teljesen megfogalmaznod az érzéseid (nem tudom, hogy ez pozitív, vagy negatív dolog e), de az azért megnyugtat, hogy azt mondod, lenyűgözött és többször is olvastad a novellám :D És hát igen, örülök annak is, hogy érezted ezt a letisztultságot és őszinteséget benne :D
Köszönöm, hogy írtál!^^
Szia^^
VálaszTörlésWow, hát az első bekezdésben már magával ragadott a novella, ugyanis annyira együtt tudtam érezni Jungkookkal. Én sem szeretem, ha mások pl. sírni látnak, azon magányomban szoktam túlesni, kivéve terhesség alatt, mert akkor a hormonok nem hagyták, hogy szépen megtartsam magamnak a könnyeimetXDD És még azt emelném ki az első bekezdésből, hogy farkasszemet nézett a tükörképével, mert nekem nagyon tetszett ez a megfogalmazás. Hisz a tükörképedet sosem verheted át, sosem győzheted le, ő mindig azt csinálja, amit te is…
Tetszett, hogy Taehyung nem azt mondta, hogy itt vagyok neked, most már nem lesz baj, stb, hanem azt, hogy időnként kiborulhat, de ő ott lesz, hogy ne zuhanjon túl mélyre. Szerintem ez nagyon szép gondolat. Mert igenis vannak emberek, akiknek nem rózsaszín folyton minden, és le a kalappal az előtt, aki ezt tiszteletben tartja, és nem akar változtatni rajta. Szerintem az sokkal bensőségesebb, ha valaki csendben fogja a kezed, amíg magad alatt vagy, és megvárja veled, amíg elvonulnak a viharfelhők, mintha görcsösen azon lenne végig, hogy megpróbáljon felvidítani.
Az is nagyon megérintett, hogy „mintha a zuhanás egyet jelentene a repüléssel”. Mert hát mennyire szívet tépő az, amikor valaki egyszerre nagyon boldog, ugyanakkor nagyon szomorú. Ilyet még nem éreztem, de jól átadtad nekem ezzel a hasonlattal^^
Olyan szépen írtad le, amikor egymásra találtak. Minden szóban ott volt, mennyire élvezted írni, teljesen átjött a soraidon keresztül a hangulat, amit csak két olyan szerencsés ember élhet át, akik így megtalálják a magány-társukat. Ezt a szót meg egyenesen imádom! Néhányan olyan jók vagytok az ilyen különleges szó kreációkban:-)
És még a lelke csendjének dallamos csicsergését is kiemelném.
Tökéletesen megteremtetted a TaeKook világot, amiben jó volt elveszni kicsit.
Egyetértek azzal, hogy a lélek szó kicsit sokszor szerepelt, illetve a tapogatóznin akadt még meg többször a szemem, meg talán a holdvilág / holdfény szemeken, de igazából annyira el tudsz varázsolni, hogy nehéz lenne ezt hibaként felróni neked^^
Köszönöm, hogy olvashattam! Várom a következőt^^
Szia!^^
TörlésHát nagyon örülök, hogy ennyire tudtál azonosulni itt Jungkook karakterével, és így magával ragadott már az első bekezdés :D én is ilyen vagyok amúgy, lehet azért tudtam így írni róla, bár a terhességi hormonok okozta változásról még nem tudok mit mondani xddd és hát igen, pont ezt próbáltam mondani vele, és hát a tükörképünkbe néha még ijesztő is lehet belenézni, mert annyira önmagunkat látjuk.
Abszolút egyetértek veled, szerintem ez egy sokkal jobb, és valóságosabb hozzáállás, mert igenis vannak pillanatok és élethelyzetek, amiket úgy kell megélni, hogy magunk alatt vagyunk. Ilyenkor pedig nem is vágyunk arra/nincs is szükségünk rá, hogy ebből kihúzzanak minket, de arra igen, hogy a folyamat közben valaki végig mellettünk legyen és fogja a kezünket. Azt hiszem valami ilyesmit próbáltam mondani ezzel a részével a novellának :D
Nagyon örülök, hogy téged is ennyire megérintett ez a mondat, és hogy egy új érzést tudtam ezzel átadni neked.
Nagyon jól esik, hogy te is kiemelted ezt a magány-társ szókapcsolatot, és hogy így érzed jól sikerült átadnom ezt az érzést a novellában.
Hát sajnálom, hogy ennyire figyelmetlen voltam a szóismétléssel megint, tényleg mostmár odafigyelek rá eskü xd de annak nagyon örülök, hogy nem vett el annyit a novellából, és át tudtad érezni ezt a Taekook világot :D
Köszönöm a véleményed!^^