Yoongival ültünk a nappalink padlójának színes szőnyegén egy pakli unóval a kezünkben. Gonosz vigyor húzódott ajkaimra, hiszen tudtam, hogy nyerni fogok.
- Ha nyersz, mi lesz a büntetésem? - nézett rám kissé aggódó tekintettel. Ahogy megpillantottam összeráncolt szemöldökeit és lefelé konyuló ajkait, elkapott a nevetés.
- Majd meglátod - kacsintottam rá. - Legyen meglepetés.
- Tudod, hogy utálom a meglepetéseket - motyogta sértődötten.
- Kellett neked beköpni Seokjinnál! - háborodtam föl, mert ezt az egészet azért játszottuk, mert megérdemelte. - Edd meg, amit főztél! Nekem ástál vermet, te esel bele!
- Csak ha nyersz - nézett rám sunyi módon, majd le is tette az első kártyát a kezéből. Én is így tettem. Hamar fogytak a kezünkből a lapok, de ismertem már a legjobb barátomat eléggé ahhoz, hogy mindenre föl legyek készülve. Tudtam, hogy csalni fog, így minden egyes mozdulatát figyelemmel kísértem, ő pedig kezdett kétségbe esni, hogy nem tud hogyan a szabályok ellen játszani és veszíteni fog. Önelégült arcot vágtam.
- UNO - lobogtattam meg az egyetlen kezemben maradt lapot, mire izzadságcseppek kezdtek a homlokán gyöngyözni. Félt tőlem. Sőt, inkább rettegett.
Pillanatok leforgása alatt történt. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi, mert túl gyakorlott csaló ült velem szemben, de láttam. Láttam, hogy valami nem stimmelt, így azonnal rávetettem magam.
- Hé! Láttam! Láttam! - kiabáltam az alattam szabadulni próbáló fiúnak, aki hiába ellenkezett teljes erejáből, jóval erősebb voltam nála.
- Engedj már el, te idióta vadbarom! - üvöltötte torka szakadtából, mint akit éppen nyúznak, de nekem épp akkor sikerült kitépnem a kezéből a lapjait. Négy darab plusz négyes volt a kezében.
- Tudtam! Ilyen nem létezik! Hah! - dőltem hátra elégedetten, az immár gyűrött kártyákkal a kezemben, Yoongi pedig fájó végtagjait dörzsölgette fintorogva.
- Tudod te milyen nehéz vagy? - közölte könyökét nézegetve, amin már akkor látszódott némi véraláfutás. Vállat vontam.
- Kellett neked megint csalnod!
- Itt az egyetlen baj, hogy túl jól ismersz - komorodott el az arca, de beszélgetésünk ezzel a mondattal meg is szakadt, mert megcsörrent a telefonom. Gyorsan felpattantam, majd az ismeretlen számot meglátva hevesen dobogó szívvel emeltem fülemhez a telefont. Yoongi csak értetlenül bámult rám lelkesedésemet látva, még mindig fájó pontjait masszírozva.
- Igen? - szóltam bele a telefonba széles mosollyal az arcomon. Majdnem száz százalékig biztos voltam abban, hogy Taehyung telefonál, hiszen ki más keresne engem ismeretlen számról?
- Kookie! Végre! - hallottam meg a számomra oly' szerettett hangot, ami ezúttal azonban csalódással töltött el. Nem rá számítottam.
- Namjoon hyung! Te mégis miért ismeretlen számról hívsz? - ráncoltam a szemöldököm, mert eléggé gyanús volt a helyzet.
- Hát öööö, az úgy volt, hogy... - kezdett bele, mire felsóhajtottam. Mit szerencsétlenkedett már megint? Bár, tőle nem igazán lehet mást várni. - A farzsebemből a vécébe esett a mobilom, ezért újat kellett vegyek. De légy büszke rám, mert ezúttal vízállót szereztem! - szinte láttam magam előtt azt a szerencsétlen vigyort az arcán. Elég régóta ismertem már ahhoz, hogy magam elé tudjam képzelni a jelenetet, mire muszáj volt elmosolyodnom.
- Jin tudja már? - kérdeztem szórakozottan miközben helyet foglaltam a kanapén. Yoongi továbbra is csak értetlenül bámult, de nem úgy nézett ki, mint akinek volna bármi mondanivalója.
- Dehogy tudja! - nevetett fel hangosan, de gondterhelten. - Még nem mertem felhívni. Képzeld el, milyen dühös lesz!
- Majd kiengeszteled! - nevettem fel, célozván ezzel a Nam által mesélt khm...szokásaikra.
- Kookie! Mi lett belőled? Megrontottalak? - nevette el magát ő is, de aztán gyorsan témát váltott. - Egyébként, azért hívtalak, hogy nem tudnál-e találkozni velem? Meg szeretnék beszélni veled valamit.
- Baj van, hyung? Hova menjek? - jutottak rögtön a legrosszabb dolgok az eszembe, hiszen nem sűrűn fordult elő, hogy burkoltan közöl valamit.
- Nyugi, Kookie, nincs semmi baj, csak valamibe személyesen szeretnélek beavatni. Gyere a stúdióhoz.
- Jólvan, nemsokára ott vagyok - sóhajtottam. Reméltem, hogy nem füllent és nincs semmi gond. Aggódtam értük, nem tudnám megmondani miért, de rossz érzéseim voltak.
- Köszönöm, Jungkookie, őszintén - és ezzel bontotta is a vonalat. Ajkaimat rágcsálva fordultam a még mindig földön heverésző barátom felé.
- Most mennem kell Namhoz, de ez nem azt jelenti, hogy nem kapod vissza a beköpést! - ráztam meg szigorúan a mutató ujjam felé, majd azonnal fel is keltem a kanapéról és az előszobába lépve felhúztam a cipőm. Yoongi csak bociszemekkel figyelte, mit csinálok.
- Nem hat meg a nézésed, Yoongs - vigyorogtam rá, majd a kulcsomat fölkapva kinyitottam az ajtót. - Tudod, hol a pótkulcs, ha mész majd zárj be! - kiáltottam vissza a nappaliba, majd az ajtót hangosan becsapva magam mögött léptem ki az enyhén szeles tavaszi napsütésbe.
Nem volt messze a stúdió, ahova Nam járt fölvenni a dalait, csupán néhány buszmegállónyira helyezkedett el. Jól ismertem a helyet, már sokszor voltam bent és néztem végig egy teljes recordingot, melyet olyan profi módon végeztek. Kellemes hangulata volt annak ellenére, hogy onnan ember csakis kimerültségtől táskás szemekkel távozhatott.
Amint megálltam Nam ajtaja előtt egy ütemet kopogtattam, mire azonnal nyílt az ajtó. A stúdiójába nagyon kevés embernek volt belépési engedélye, ezért is találtuk ki ezt a jelet, amit igazából csak hárman ismerünk: Jin, én, és maga Nam.
- Jungkookie! Gyere gyorsan, olyan izgatott vagyok - fogadott fülig érő mosollyal az arcán a zenész. Levettem a meleg pulcsimat és kérdő tekintettel fordultam felé, mert ő közben elkezdett kutakodni valami után a halomnyi jegyzete között. Szinte lehetetlennek bizonyult, senki nem értette, hogy képes azt a katyvaszt átlátni, de neki valahogy mégis sikerült, mert egy diadalittas kiáltás után felém fordult. - Először is, hogy haladsz az album borítómmal?
- Már egész jól állok, csak apróságokat igazgatok rajta. Azt szeretném, hogy tökéletes legyen, azért ülök fölötte ennyit. Sürgős lenne? - kezdtem aggodalmaskodni, mert még egyáltalán nem éreztem késznek, igazából csupán vázlatként volt megtervezve az egész.
- Még van időd bőven, nyugi - mosolyodott el halványan, majd pörgött is tovább. - Bízok benned, tudom hogy te tudod a legszebbre megcsinálni. De, nem ez a lényeg, hanem amiért igazából ide hívtalak, annak teljesen más oka van.
- Mi? - kerestem tekintetét, mert nagy izgalmában csak ide-oda cikázott az apró szobában.
- Tudod, Jungkookie, most lesz Jinnievel az ötödik évfordulónk, és valami eszméletlen dolgot találtam ki neki! - nézett rám őrülten csillogó szemekkel, nyughatatlanul. Kifejezetten aranyos volt így, és az ötlete még inkább megmelengette a szívemet.
- Nem az albumot szántad erre? - csodálkoztam el vigyorogva. Olyan jó volt ilyen felhőtlen boldognak és szerelmesnek látni őket, még évek után is.
- Azt is - vonta föl egyik szemöldökét - , de aztán más is eszembe jutott. Emlékszel, hogy az első csókunk napján, vagyis bolondok napján, hófehérkének öltözött?
- Persze, hogy emlékszek, az a jelmez felejthetetlen volt - nevettem el magam az emlék hatására.
- Na, a lényeg, hogy mindig azt mondta, azért öltözött hófehérkének, mert úgy tetszett neki az erdei élet a kis törpéivel, és hogy egyszer ő is ki szeretné próbálni.
- Wow! - tátottam el a számat. - Én ezt nem is tudtam.
- Nem baj, Kookie, mostmár tudod - kacsintott rám, majd hadart is tovább. - Én pedig úgy döntöttem, hogy ezt az álmát az évfordulónkón megvalósítom. Kerestem egy ócska faházat a hegységek mélyén. Technológia mentesen, külvilág mentesen, csak mi ketten, a neki szánt album - emelte magasba a kezében tartott tárgyat - és a festőállványa a friss hegyi levegővel és a természettel. Addig, ameddig csak szeretné.
- Wow! - néztem rá kikerekedett szemekkel, széles vigyorral az arcomon. Alig akartam elhinni, hogy komolyan létezik még ilyen őszinte és határokat nem ismerő szerelem. - Ez elképesztő ötlet, Nam. Jin el lesz ájulva, ha megtudja.
- Nem tudhatja meg! - tette kezeit hirtelen vállamra, amitől ijesztő módon arca is közel került hozzám. Még sosem láttam azelőtt olyan megszállotnak az arcát. Szinte őrültséget véltem rajta felfedezni. - Meglepetés kell legyen, semmire sem jöhet rá! Ebben szeretném a segítségedet kérni.
- Bármiben szívesen segítek, hyung - mosolyogtam rá egy kicsit távolabb tolva magamtól félőrült arcát. - Csak avass be a részletekbe.
- Köszönöm, Jungkookie - ölelt át szorosan. - Tudtam, hogy rád mindig számíthatok.
- Ez természetes - veregettem meg a hátát. Hatalmas, boldog vigyorral az arcán lépett el tőlem és azonnal a szaftos részletek mesélésébe kezdett. Már szinte mindent megtervezett, le is volt foglalva a szállás, minden készen állt. Kivéve Jint. Ez a feladat hárult rám, én pedig örömmel vállaltam el. Bármikor örömmel vállaltam volna el bármit, aminek köze van ennek a két idiótának a boldogságához.
Elterelte a figyelmemet Nam ötlete Tehyungról. Ha csak egy kicsit is, de nem azzal foglalkoztam a nap minden percében, hogy vajon mikor fog megcsörrenni a telefonom, ami elég jó hatással volt rám. Már épp kezdtem volna feladni. Már épp kezdtem volna elfelejteni az illatát és a szemeit, a kaktuszait és az apró anyajegyeit. Már épp azon voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése