Prológus

Wabi -sabi:

(fn.) szépség felfedezése a tökéletlenségben, az élet körforgásának elfogadása.

Jeon Jungkook kisétált otthonából. Nyugodt, de magabiztos léptekkel haladt. Nem vitte a gördeszkáját, nem akar ezúttal is gurulni. Lemondott az autójáról, úgy érezte ki kell szellőztetnie a fejét. Egyetlen egy dolog van nála. Rongyossá hordott kedvenc pulcsija kenguruzsebében lapul egy papírrepülő, melyet ő maga hajtogatott, oly trükkös módon, hogy a bele írt szavak pont a megfelelő időben bukkanjanak elő majd Taehyung kezében, persze, csak ha a sors egyáltalán úgy akarja, hogy eljusson hozzá az üzenet.
Útközben kissé idegesen gyűrögette a papírdarabot, de nem annyira, hogy baja essék. Vigyázott rá, mert ez volt maga a sors. Legalábbis Jungkook így gondolta. Mindent rá bízott.
Hiába Taehyungék háza felé tartott, mégsem kanyarodott be az utcába, hanem egyenesen tovább ment a pár száz méterrel odébb elhelyezkedő dombocska irányába. Szedte lábait, de azért nem siette el túlságosan a dolgokat.
Fölért a tetejére. Pontosan így képzelte. A szél ebben a magasságban erősen lobogtatta fekete tincseit, szinte szemei is bekönnyeztek miatta, és tökéletesen rálátott az egész utcára, köztük Taehyungék házára és kertjére. Az óriási fáról lógó boxzsák sem kerülte el a figyelmét, még egyszer, utoljára. Tökéletes. Minden a terv szerint.
Percekig csak némán élvezte a kilátást, az illatokat, a természetet. Szerette ezt a helyet, mert hiába volt a városközponthoz közel, a hangulatát nem hordozta magában. Békés és csöndes volt a nap minden percében. Csupán csak néha a két fiú heves szívdobogása zavarta meg a nyugalmát.
Sóhajtott egy hatalmasat, majd előhalászta az általa hajtogatott repülőt és mégegyszer megvizsgálta. Sokáig nézte, talán csak az időt akarta még egy kicsit húzni, hiába nem vallaná be sose.
Hirtelen cselekedett. Elengedte a papírrepülőt, hadd szálljon, amerre csak a szeretne, hadd legyen szabad, amilyenné abban a pillanatban maga Jungkook is vált. Menjen a saját útján, tegye a dolgát, mutassa meg, mi lesz a sorsuk.
Így is tett. Szállt a szelek szárnyán, miközben a kíváncsi fiú figyelemmel kísérte útját, s közben szíve olyan hévvel kalapált, hogy azt hitte ott helyben ugrik ki a helyéről.
Nem akarta elhinni, amit látott. A sors nem tréfál, ez mindig meggyőződése volt, na de akkor is! Valóban létezik ilyen?
A picike papírrepülő pontosan tudta, hova kell mennie és mi a dolga. Szépen lassan, ütemesen keringve a levegőben haladt a címzett udvara felé, aki pont abban a pillanatban lépett ki a kertbe, s pillanatokon belül landolt is előtte a szerelmétől indult üzenet. Jungkook visszafojtott lélegzettel figyelte, ahogy a fiú csigalassúsággal lehajol és fölveszi a repülőt, amit csodák csodájára nem repített tovább a szél, sőt abba is hagyta az eszeveszett kavargást, és lágy szellővé alakult vissza.
Taehyung pontosan úgy nyitotta szét a papírt, ahogy Jungkook tervezte, és pontosan úgy terült szeme elé a szöveg, ahogy szerette volna. A feladó még mindig mozdulatlanul állt, és várt a másik reakciójára, ő azonban hosszú perceken keresztül csak remegő kezében tartott papírdarabot bámulta.
Végül, minden bátorságát összeszedve egyenest a dombtetőre pillantott, pontosan Jungkookra.