Megérkezett a nyár, végre megérkezett! A hőség perzselő volt, a nap hétágra sütött, ám ami a legfontosabb, hogy késő estig világos volt. Imádtam. Imádtam a nyarat, és hogy éjszakákba nyúlóan ülhetek a kertben, vagy a tóparton a festményeimen munkálkodva. Nem érdekeltek a szúnyogok, nem foglalkoztam azzal, hogy pillanatok alatt szénné ég a bőröm az erős napsugaraktól, csupán napkeltétől napnyugtáig a rajzaimba merültem és alkottam. Tele voltam ihlettel, ötlettel, szenvedéllyel, amit valahogy muszáj volt kiadnom magamból. Így hát, a napjaim teltek, a fiókommal együtt. A gyűjteményem lassan nem fért el a szobámban, így egy kartonnyit hátra kellett vigyek a garázsba, bármennyire fájt is értük a szívem.
Taehyunggal kivételesen nálam találkoztunk. Ideje volt bemutassam apának. Ideje volt megismerniük egymást. Igazándiból eddig is csak azért halogattuk, mert látszottak még Taehyung arcán a sebhelyek, és mert sikerült rávennem, hogy tanuljon a szóbeli érettségire, amin sikeresen át is csusszant. Mindketten megkönnyebültünk. Már teljes gőzzel koncentrálhat a könyvére, amivel elképesztően gyorsan halad. Nem csak gyorsan, de hatékonyan. Eszméletlen, amit létrehozott. Megtalálta a művészetét. Megtalálta azt, amiben ő igazán tehetséges.
Az ágyamon üldögélve muatogattam neki az elmúlt néhány hétben készült rajzaimat és festményeimet. Ámuldozva forgatta őket ujjai között. Az apával való vacsora után nyugodtan jöttünk fel a szobámba, és hála a jó égnek, apa áldását adta ránk. Ahogy láttam, szimpatikus volt neki Taehyung, a külseje ellenére is.
- Ez én vagyok? - kerekedett ki a szeme hirtelen, ahogy válogatott a rajzaim között, mire a kezében tartott papírra pillantottam. Azonnal elöntött a pír. Az első róla készült munkám volt az. Mikor még nem tudtam, mégis mi az, ami nem stimmel, és idő kellett hozzá, hogy rájöjjek, az anyajegyek hiányoznak az arcáról. Jézusom, milyen régen is volt ez!
- Igen, ez te vagy - bólintottam, megkeresve tekintetét. Már nem féltem, hogy félőrültnek fog tartani az ilyenek miatt, hiszen köztudottan ő is pontosan olyan buggyant, mint én. Nincs olyan dolog, amit ne osztanék meg vele. Tudom, hogy nincs mitől félnem, mert ő meg fog érteni. - Az első találkozásunk után rajzoltam. Már akkor sem tudtalak kiverni a fejemből - hajoltam közelebb hozzá, hogy egy gyors puszit adjak szájára, de ő nem így gondolta a dolgot. Elkapott tarkómnál fogva és elmélyítette a csókot, miközben másik kezével derekamnál fogva húzott bele az ölébe. Felkuncogtam, ahogyan erősen magához ölelt és fejét a nyakhajlatomba temette, miközben én tincsivel kezdtem játszadozni.
- Még sosem mondtad, hogy megihlettelek - susogta a fülembe, finoman megharapva azt, majd a nyakamra adva néhány nedves puszit. Összehúztam magam a csikis érzéstől, mire felnevetett.
- Sosem kérdezted - vontam vállat finoman eltolva magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni. - Pedig sokat szenvedtem vele. Az első találkozásunk után még valami hiányzott a rajzomról, amitől nem volt az igazi. A verekedés után jöttem rá, mikor ápoltam az arcod, hogy az anyajegyeidet felejtettem el. Amint kijavítottam, tökéletes lett - megállás nélkül cirógatta oldalamat, miközben beszéltem, ezzel kissé elterelve figyelmemet a mondanivalómról.
- Tökéletes, a francokat - horkantott fel. - Még mindig nem értem, mit szeretsz bennem ennyire.
- Nem is kell értened, elég ha én tudom - nyújtottam rá a nyelvem pimaszul. Legnagyobb meglepetésemre azonban számított erre, és pillanatokon belül elkapta azt fogával, majd azonnal egy mély csókba invitált. Felforrt köztünk a levegő. Kezei csípőmre vándoroltak, s lassan kezdte mozgásra bírni, mire én lelkesen tettem eleget kérésének. Ajkaival finoman szívogatta a nyakamat, mitől halk sóhajok hagyták el számat, és mindeközben pólóm alatt fedezte fel a felsőtestemet, ezzel magamra hagyva a mozgásban. Ezzel csupán annyi volt a baj, hogy én már rohadtul fel voltam izgulva. Már hetek óta kínzott, folyamatosan kínzott, és már nehezen bírtam visszafogni magam.
Még nem feküdtünk le. Hiába több, mint egy hónapja vagyunk egy pár, még mindketten várni szerettünk volna, vagyis, igazából már csak ő. Nem akartam leállni. Nem akartam megelégedni a szájával és a kezével, ahogy neki sem volt elég. Többre vágytam, és éreztem, hogy ő is, csak nem mert lépni, szerintem miattam. Azt hiszem, hogy féltett, hiszen sosem volt még fiúval, így ebből a szempontból még ő is tapasztalatlan volt. Nem akart nekem fájdalmat okozni, de abban a pillanatban ez engem egy kicsit sem érdekelt. Már túlságosan összegyült bennem a szexuális feszültség ahhoz, hogy érdekelni tudjon.
- Akarom, Taehyung - nyögtem szájába, megszakítva ezzel csókunkat, amint belenyúlt a nadrágomba. Megmerevedett egy pillanatra, majd szemkontaktust teremtve fogta két keze közé arcomat.
- Nem akarok fájdalmat okozni neked - suttogta, közben lágy puszikat adva arcom különböző pontjaira.
- Nem fogsz - válaszoltam, és amint ezt kimondtam fordított a helyzetünkön, így már fölém tornyosult, s így nézhettem csodaszépen elsötétült szembogarait.
- Szeretlek, Jungkook - jelentette ki hirtelen, mire bennem egy pillanatra még az ütő is megállt. Elképedve, és pár másodpercig lefagyva bámultam arcát, ami teljes komolysággal tekintett vissza rám. Amint realizáltam, hogy tényleg kimondta, tényleg kimondta nekem azt a szót, amit egy kezén megtudja számolni, hányszor mondott ki életében, eszeveszettül kezdtem el puszilgatni az arcát, a nyakát, a mindenét, amilyét csak értem, majd hosszan megcsókoltam.
- Én is szeretlek, Taehyung - elmosolyodott. Mindketten vigyorogtunk, mint a tejbetök, perceken keresztül, aztán nem is igazán tudom, mégis hogyan kötöttünk ki ott, hogy egyikünkön sincs se nadrág, se póló, csupán az az egyetlen, akkorra már kényelmetlenné vált alsógatya fedte testünket. Mindketten tele voltunk szívásnyomokkal, ez nem is kérdéses, legalábbis a sajátjaimat hiába nem láttam, vagyis nem mindet, de pontosan tudtam, mikor is elégszik meg a munkájával. Az ő teste is tele volt. Nem csak a nyaka, a kulccsontja, de a mellkasa és a hasa is lilás foltokkal volt fedve, köszönhetően nekem.
Egy pillanatra sem engedett el ajkaival és mindeközben kezeivel folyamatosan kényeztetett, amitől kezdtem teljesen elveszteni a fejem. Már annyira akartam őt, annyira akartam őt magamban érezni, hogy türelmetlenségemben fordítottam helyzetünkön, és pillanatok alatt eltűntettem rólunk az utolsó ruhadarabot is. Meglepetten nézett rám, de amint összeérintettem fedetlen férfiasságunkat, mindkettőnkből egy hangos nyögés szakadt fel. Úgy kezdtem el mozogni, hogy azzal mindkettőnket az őrületbe kergettem.
- Ne légy ilyen mohó, baby - állított le kezeivel, nagy nehezen kimondva ezt az egy mondatot, még mielőtt rá tudtam volna ülni. Átlátott rajtam. - Így fájni fog. Jobban, mint kéne. Hagyd, hogy felkészítselek - mondta lehunyt szemekkel, szapora légzéssel, próbálva legalább egy kicsit rendbe szedni magát.
- Bízok benned, Tae - haraptam meg finoman a fülcimpáját, mert tudtam, hogy az megőrjíti. - Azt teszel velem, amit csak szeretnél.
- Teljesen kikészítesz - közölte, szinte hitetlen hangsúllyal, majd a következő pillanatban bármiféle figyelmeztetés nélkül visszafordított az eredeti helyzetünkbe, és három ujját a számba dugta. Meglepettségtől hirtelen azt se tudtam, mit tegyek, mire Taehyung önkényesen szedte össze a nyálamat, majd pillanatokkal később máris ánuszomnál körözött vele.
Megcsókolt, lágyan, óvatosan, védelmezően, de egyáltalán nem sietősen, és eközben hatolt be első ujjával. Csókjai szinte teljesen elfeledtették velem, hogy éppen mit is csinál, második ujját azonban már megéreztem. Összerándultam, de egy nyamvadt szót nem szóltam, mert nem érdekelt a fájdalom, csakis őt akartam már végre érezni. Borzasztó türelmetlen voltam. Taehyung azonban észrevette mindezt, így könnyítésként szájába vette férfiasságom. Vagyis, a francokat vette szájába, csak játszadozott vele, amivel tudta, hogy az őrületbe tud kergetni, de ez akkor tökéletesnek bizonyult. Annyira az engem ért szándékos szemétkedéssel voltam elfoglalva, hogy észre se vettem, mikor került föl a harmadik ujja is.
- Ezután már én jövök, baby - jelentette ki, hiszen látta rajtam, hogy nem igazán vagyok a helyzet magaslatán, mert pár pillanattal azelőtt találta meg bennem ujjaival a számomra legtökéletesebb pontot. - Készen állsz?
- Készen - nyögtem ki nagy nehezen, mire Taehyung behelyezkedett és óvatosan nyomult befelé. Mielőtt egyetlen fájdalmas sóhaj, vagy kellemetlen nyögés hagyta volna el ajkaimat szájával folytotta belém a szót, ezzel elnyomva a belőlem feltörni készülő hangokat. Egyik kezét újból férfiasságomon kezdte mozgatni, ezzel is terelve a figyelmemet, míg a másikkal ott simogatott, ahol csak ért. Puszikkal és csókokkal, öleléssel és cirógatásokkal igyekezett megnyugtatni, amíg teljes hosszával bennem nem volt.
Fájt. Rohadtul fájt, de mégis, egy olyasfajta fájdalom volt ez, ami nem volt olyan kellemetlen, mint amilyennek hangzik. Valahol még kielégítő is volt, hogy végre én is megtudtam milyen érzés ez valójában, és én is megtapasztalhatom, mégpedig egy olyan emberrel, akit teljes szívemből szeretek, és ez fordítva is elmondható. Abban a pillanatban a világ legszerencsésebb emberének éreztem magam. A legszerencsésebbnek, és a legboldogabbnak is. Így, megfeledkezve a fájdalomról egy hosszú csókot nyomtam Taehyung ajkaira, majd megmozdítottam csípőmet, ezzel jelezve, hogy készen állok.
Lefeküdtem Taehyunggal. Megtörtént akkor, és még millió alkalommal ezután, mert megszállottá váltunk, egymás megszállotjaivá. Imádtuk egymás testét, ahogyan egymást is. Milyen szomorú, hogy semmi sem tart örökké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése