Nem túl tágas szobámba lépve előkaptam szekrényemből egy pólót és egy kényelmes nadrágot és már indultam is volna kifelé, mikor megakadt a szemem az ablak alatt alló írósztalomon levő csomagon. Odaléptem és kezembe véve vizsgáltam meg és olvastam el a ráírt üzenetet.
" Sok-sok szeretettel, kreatívitással és türelemmel a te egyetlen Jin hyungodtól."
Felnevettem kedvenc unokatesóm kacérságán, majd izgatottan álltam neki kibontani a nekem szánt ajándékot. Szemeim hatalmasra kerekedtek, amint letéptem a csomagolópapírt és kezembe fogtam egy könyvet. Állam szinte a földön koppant, ahogy megláttam a címet." A Művészet Művészete, avagy Mitől Művész egy Művész?
By : Kim Seokjin grafikus, festő, egyesek szerint életművész"
Egy igazi artisztikusan megtervezett, kemény borítású könyvet tartottam kezeim közt. Még mindig teljes mértékben lesokkolva simítottam végig minden apró szegletén. Nem mertem elhinni. Remegtek ujjaim, szívem ezerrel dobogott és akaratom ellenére is egy könycsepp csordult ki szemeim sarkából.- Nem hiszem el, hogy komolyan megcsinálta - suttogtam fellapozva a kreatívan megtervezett lapokat, de ekkor eszembe jutott valami. Felcsillanó szemekkel nyitottam ki a könyvet az utolsó oldalon, mire újból könnybe lábadtak szemeim. Ott voltam. Nem csak az írói utószóban, mint megemlített inspiráció és segítség, hanem külön kiemelve egy ősrégi festményem mellett, ami köztudottan Jin kedvence. Meghatódtam, talán mint még azelőtt soha. Nem hittem el, hogy komolyan megemlít a könyvében, hiába ígérgette évek óta.
Jin hat évvel volt idősebb nálam. Az pont elég nagy korkülönbség ahhoz, hogy rálehessen bízni a nagyobbra a kisebbet. Ez nálunk is így történt. Nem is tudnék felidézni olyan időszakot az életemből, amiben Jin nincs jelen. Ovis korom óta mellettem van, s azóta tart a művészetek, különösen a festészet iránti közös szenvedélyünk is. Ő már kiskorában is feltűnő tehetséggel rendelkezett, és szerencsémre amint észrevette a bennem elrejtőzött művészi vénát, azonnal kezelésbe vett. Elkezdett tanítgatni, próbálta a világról alkotott nézőpontját átadni nekem, ami meg kell hagyni sikerült is neki. Pont olyan fellegekben járó álmodozót faragott belőlem is, mint amilyen ő maga.
- Jungkookie - hallottam meg nevemet, mire az ajtó felé kaptam a fejem. Namjoon állt ott széles mosollyal ajkain, ölelésre tárva karját.
- Namjoonie - vigyorogtam rá, majd karomba zártam egy ölelésre.
- Látom megtaláltad - sóhajtotta az asztalomon hagyott könyv felé biccentve, majd kibontakozott ölelésemből és kezébe vette a tárgyat. - Ragaszkodott hozzá, hogy te legyél az első.
- Még te se olvastad? - csodálkoztam el kijelentésén.
- Nem - rázta a fejét. - Idegbetegen elkezdett kiabálni velem, amint a közelébe kerültem a művének - nevette el magát, mire nekem is halvány mosolyra húzódtak ajkaim. Ismertem Jin hirtelen fellángoló haragját és irányítás mániáját is, úgyhogy tökéletesen el tudtam képzelni a jelenetet. - Azt akarja, te olvasd először. Tudod, szerinte én nem értem a művészetét.
- Szerinted meg ő nem érti a tiedet, Nam - nevettem el magam, majd a kijelentésemre pofákat vágó fiúhoz léptem és kivettem kezéből a könyvet. - A művészek már csak ilyenek. Szeszélyesek.
- Ha már itt tartunk Kook, szükségem lenne egy kicsit a te szeszélyeidre - váltott hirtelen témát mélyen a szemembe nézve.
- Miről lenne szó? - ráncoltam a szemöldököm érdeklődve, mire ő elkezdett kutakodni a farzsebében, majd egy pendriveot nyújtott át nekem.
- Szeretnélek megkérni, hogy készíts ehhez borítót - mondta kissé zavartan, leginkább a földet bámulva. - Rengeteget dolgoztam vele, majdnem egy évet és úgy gondolom, te tökéletesen át tudnád érezni az egészet.
- Ez egy teljes album? - tátottam el a számat ujjaim közt forgatva az apró adathordozót. Bólintott.
- Tizenegy szám, négy dallam és egy skit - mondta, én pedig azonnal elmosolyodtam. Rögtön rájöttem mit szimbolizálnak a számok.
- Ennek véletlen nincs ahhoz köze, hogy tizenegy éve ismered Jint, és egy április elsején jöttetek össze? - elnevette magát.
- Tudtam, hogy te leszel a megfelelő ember - borzolta össze még kissé nedves hajamat, mire duzzogva emeltem meg karomat, hogy elrendezzem a kusza tincseket. Namjoon ijedten kapta el a levegőben a kezem. - Jézusom, neked meg mi történt a karoddal? Tiszta seb az egész!
- Inkább ne is beszéljünk róla - forgattam meg a szemeimet. - Elestem a deszkámmal.
- Emlékszel hányszor mondtam neked, hogy a városban ne azzal a szarral gurgulázzál? - szidott le azonnal, a saját igazát bizonygatva.
- Tudod, hogy sosem esek le, ... - mondtam volna, de szavamba vágott.
- Mégis sikerült valahogyan!
- Csak mert, - itt megakadtam egy pillanatra, majd lehunytam a szemem és egy mély levegővétel után folytattam - mert elterelték a figyelmemet - nyögtem ki, mire Namjoon szemöldöke csoda, hogy nem szaladt le a fejéről.
- Mégis ki lehetett az, aki a nagy Jeon Jungkook figyelmét felkeltette? - bokszolt bele a vállamba széles vigyorral ajkain. Szemforgatva jutalmaztam meg egy igen szúrós pillantással. - Hadd halljam!
- Na jó - sóhajtottam fejemet vakargatva -, de ahhoz már hozzunk egy kis popcornt is - vigyorogtam rá, majd izgatottan leszaladtam a konyhába elkészíteni a nasit. Apa éppen a nappaliba ült és majszolt valami cukrot erősen az ölében fekvő laptopra koncentrálva. Sóhajtva léptem el mellette. Nem akartam munka közbe zavarni, mert ha egyszer kizökken nehéz újra visszatérnie a temérdek feladatához. Mindig is rengeteget dolgozott, hogy kettőnk életéből a maximumot tudja kihozni. Születésem után rengeteg képzésen vett részt, hogy ilyen magas pozícióba tornázza fel magát és mindent megadjon nekem, amit csak lehet. Sosem fogom tudni ezt elégszer meghálálni neki.
Egy hatalmas tál kukoricával és két pohár kólával tértem vissza Namjoonhoz, aki akkor éppen a falamon levő néhány képet nézegette. Letettem az ágyam mellé a kaját és az üditőket, majd mellé lépve vizslattam az általam kialakított "élmény sarkot". Volt ott rengeteg emlék. Tömérdek szórakozás Jinnel és Nammal, külön kiemelve egy az esküvőjükön készült képet hármónkról. Volt még apával és legjobb barátommal, Yoongival is néhány közös pillanatunk megörökítve, habár egyikük sem szerette a kamerákat. Mellettük, kissé elszeparáltan volt egy apró, kopott, sarkain szakadt kép rólam kisbabaként, egy nő kezében. Megszakadt a szívem, mikor hatéves koromban Ő, aki addig gondomat viselte bejelentette, hogy elmegy. Ő volt a Dadusom, aki anyám helyett anyámként szeretett, én pedig őt úgy, ahogyan csak egy anyát lehet. Soha nem fogom őt elfelejteni.
Végigsimítottam a képen. Sosem bírtam fájdalom nélkül az emlékével szembenézni. Túlságosan mély nyomot hagyott bennem.
- Jól mutatunk egymás mellett? - szólalt meg hirtelen Nam, az esküvői képüket vizslatva. Elcsodálkoztam.
- Már hogyne mutatnátok jól egymás mellett! - horkantam föl. - Titeket egymásnak teremtettek.
- Én is így érzem - mosolyodott el, majd sandán rám pillantott. - Na de mi is a helyzet a te hercegeddel?
- Hercegem? - nevettem fel. - Ma találkoztam vele először, Nam.
- És? Mindig van egy első találkozás - mondta miközben kezébe vette a popcornos tálat, teletömte a száját, majd elterült az ágyamon. - Nekünk is volt egy Jinnel. Na de mondd, mi fogott meg benne annyira, hogy el is kellett miatta esned?
- Hogy őszinte legyek, minden - foglaltam helyet mellette és én is elterpeszkedtem. - De főként a szeme. Tudod, olyasfajta szemei vannak, amikbe akár életem hátralevő részében képes lennék megszakítás nélkül kutakodni - merengtem el a néhány órája történteken.
- Ismerem ezt az érzést, Kook - mosolyodott el lágyan Nam. - Beszéltél is vele, vagy csak bámultad és elestél?
- Társaságban volt. Elütöttem az egyik srácot, és végül addig dumáltam velük, míg meghívtak egy holnapi bulira. De ő, ő nem beszédes típus - csóváltam a fejem. - Láttam benne valamit. Olyan érzésem volt, mintha belelátnék a fejébe, de sajnos semmi boldogat nem láttam, csak szenvedést. És valamiért, nem tudom miért, úgy érzem, nekem talán engedni fog. Engedni fog a maga köré épített érzelemmentességen.
- Húha - csámcsogta Nam. - Rendesen felnőttél te gyerek, mit ne mondjak - nevette el magát, mire én bosszúsan hozzávágtam a párnám.
Örültem, hogy elmeséltem még valakinek, különösen annak az embernek aki annak idején rávilágított a nemi identitásomra. Sok mindenért hálás voltam Namnak és hatalmas megtiszteltetésnek tartottam, hogy engem kért meg a lemezborítója megtervezéséhez. Természetes volt, hogy elvállalom.
Unokatesóm első hivatalos könyvét még aznap este elkezdtem olvasni. Mindig is lenyűgözött különleges gondolkodásmódja, de ez a könyv még rajta is túl tett. Maga volt a zsenialitás. Maga volt Seokjin. És ennél nem is volt a világnak többre szüksége.
Vártam a másnapot. Kíváncsi voltam, mi fog kisülni ebből az egészből. Kíváncsi voltam Taehyungra. Meg akartam őt ismerni. Valamiért vonzott. Vonzott engem a sötét, kiszámíthatatlan lénye, és én ez ellen semmit sem akartam tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése